ezt a nagyívű megállapítást persze mi/ki más alapján tettem volna, mint Jamie kapcsán. Ma egy hete még az is kérdéses volt, rendben lesz-e valaha, tegnap meg varratokkal a pocakjában kimentünk a Szigetre, ahol szaladgált, szaglászott, megbocsátotta, hogy a szent labdát még mindig nem kapja meg, de egyértelműen elfáradt. (Nem kicsináltuk, csak kellemesen elfáradt, hogy egy órányi szunyókálás után ismét sétára jelentkezzen.) Persze, a vízhez még nem mentünk le. Bár, a minap a tv-ben látott riport alapján alapjaiban rengett meg a bizalmam a Szigetcsúcsnál lévő víz minőségével kapcsolatban, amit folyamatosan és nem tegnap óta szennyez az óbudai gázgyárnál beömlő mérgező anyagokkal teli szennyvíz. Na, de Jamienél tartottam.
Egy hete itthon vagyok vele, ahogy mondani szokás 0-24-ben, nem mintha máskor egy délelőttnyi időnél hosszabb időre magára hagytuk volna. Mivel lemondtunk a gallérról és csak a műtét utáni ruhában bíztunk, figyelni kellett, nehogy önkéntes varratszedő akcióba kezdjen, mint anno drága Jack babám, de még Colin is. Nos, Jamie ebben is unikum, mert az eltelt egy hétben annyit nem foglalkozott a hasán húzódó és igencsak akkurátusan megvarrt bő 10 centis sebbel, mint a nix. Amióta újra hajlandó enni, cukin jön, ha sétából hazaérünk. Apró szépséghiba, hogy akár naponta négyszer is. De ez nyilván elmúlik, ha majd a normális rutin visszatér az életünkbe, amúgy is ilyenkor mindig keveset kap. Tulajdonképpen egész nap is kevesebbet, mint amennyit ehetne. Amikor a műtét előtt lemázsálták, 16,40-et mutatott a mérleg. Hazatérve 14,70-et. Ennyit jelentett az odabent töltött két nap. Ma pedig 18 kilót mutatott az itthoni mérleg, úgyhogy nyilván ki is dobom a francba, mert nem igaz, hiszen olyan karcsú még csórikám. De nem baj, majd holnap a varratszedésnél megint mázsálunk és akkor nagyjából reális értékről beszélhetünk. Nem magyarázkodásként mondom, de ennél az ostoba fürdőszobamérlegnél még az is számít, melyik kőkockára rakom, netán a parkettára, mert mindenhol más értéket mutat. De hagyjuk is az ilyen indiszkrét adatokat.
Az egymás fenekében töltött egy hét az alábbi változásokkal járt: A parkban úgy elkolbászol, nem győzöm a távolból figyelni és bizony időnként szelektív hallással bír, pedig ebben eddig nem volt probléma, ha valaki, ő azonnal jött a hívó szóra. Itthon a kertben meg végképp elkanászodott. Ami pozitívum, hogy egészen beleszokott a saját ágyába, sokat heverészik benne, és ez akkor is igaz, ha momentán éppen a nagyi foteljében horpaszt. Csak melegen tartja az amúgy is mindig fagyhalállal küzdő nagyinak. Mondjuk, éjszaka továbbra is köztünk szuszog, de napközben kevesebbet a kanapén. Egyebekben nincs változás. Már meg is feledkezett arról, hogy ő a lépcsőn csak két karunk liftjében közlekedik. Így terveztük még egy ideig, de ember tervez, a tacskója végez. Odakint már a régi erővel rombol jobbra-balra a varjak és más képzelt ellenségek irányába. A kutyákkal nincs változás, ha nem támadják, ő szívesen ismerkedik, az se zavarja, ha a varrott pocakjához odaszagolnak a ruhán keresztül. Nem is tudom, hogy mondjam, nem érzi magát sérültnek és alárendeltnek, nem védekezik önkéntelenül. Igazából a múltkori kontrollon is simán besétált a rendelőbe, nem kellett bevonszolni. Hihetetlen erős önbizalma és bizalma van. Talán azt is tudja az okos kis fejével, hogy a fájdalomtól szabadította meg az ott töltött kellemetlen időszak.
A csoda pedig? Szerencsére ritkán kerültem olyan helyzetbe, hogy a kutyáinkat műteni kellett, de azért kisebb -nagyobb ügyek előfordultak. A goldiknál idősebb korukban kényszerű ivartalanítás, Morgannál néhány verekedés miatti öltögetés, Jacknél köldöksérv és amikor az egyik golyó visszamászott a hasüregbe, Buksi meg annyiszor verekedett, hogy neki is kijárt néhány varrás, a legelsőre majdnem ráment, amikor egy dobberman szétszedte. Igazán emlékezhetnék, hogy milyen gyorsan összekapják magukat, mégis, most csodával határosnak érzem, hogy egy hete még az is kérdéses volt, rendbe jön-e, most meg olyan, mintha nem történt volna semmi. Hogy a gazdiék közben tíz évet öregedtek, az neki nem tétel, köszöni, nincs itt semmi, haladjunk tovább. Jutifalat van? Na, ha az nincs, az probléma, minden másra ott a gazdi mastercardja, ő nem aggódik miatta.
Ja, hát, a lényeget meg nem is mondom... miután semmiféle extra falatkát nem kaphatott, csak ezt a fránya gyógytápot és most kivételesen komolyan is vettük az utasítást, egészen leszokott az asztalnál kunyerálásról. Mondom ezt úgy, hogy néhány napja eszik, mint egy kizsigerelt kőműves. De a családi vacsoránál, ebédnél, reggelinél fekszik az ágyában és csendben kivárja, hogy néhány szemet kapjon a mostanság szokásos kajájából. Ha eszébe is jut, éhező szomáliaiként körbejárni, nincs erőszakoskodás, csak csendes beletörődés. Édes, pici bogaram, csak tudd, ez nekünk legalább olyan nehéz, mint neked. Ha nem nmehezebb 😜
Holnap varratszedés, aztán jöjjön az ezerillatú tavasz, a melegedő Balaton, az ügyeskedéssel vegyes nagy séták és a labda. Az élet szép! Főleg egy ilyen kis tacskókobakkal. Nekünk meg ő teszi azzá (amikor éppen nem taszít kétségeesésbe).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése