Na, hát mint mondtam, a szilveszteremet nem kívánnám még az ellenségemnek sem. Január 2-án első dolgom volt elballagni a rendelőbe, ahol nyilván látták is rajtam, hogy nem viccelek, amikor azt mondom, ezt a fájdalmat nem lehet még egy hétig elviselni, úgyhogy beszorítottak két kezelés közé (vagy eleve fent tartottak üres helyet az ilyen elkeseredett kuncsaftok számára). Mivel ez egy frontfog, nagyon reméltem, hogy nem a húzást tartják egyedül üdvözítő megoldásnak, és szerencsére nem is. Cserébe nyertem egy több üléses gyökérkezelést, aminek az első alkalma szerencsére máris elhozta a megkönnyebbülést. Remek évkezdet, komolyan.
E feletti elkeseredésemben hazaérve azonnal be is nyújtottam a frissen regisztrált Ügyfélkapu +-on keresztül a nyugdíjigénylésemet. Van két hónapjuk, hogy határozatot hozzanak 😉
A lendület vitt tovább és pikk-pakkra megcsináltam a könyvelést, valamint estére, amikorra kiment az érzéstelenítés, úgy ugrottam rá a maradék malacsültre, mint aki már két napja nem evett. És tényleg nem is ettem. Elmondhatatlanul felszabadító érzés egy ilyen fájdalomtól megszabadulni. Igazság szerint nemcsak magam miatt, de szegény férjemnek se lehetett egy fáklyás menet tehetetlenül figyelni a kínlódásomat, amikor szó szerint szűköltem a fájdalomtól. Pedig amúgy sosem voltam egy kis nebáncsvirág, de ez most mindent vitt, még a valamikori vese- vagy vakbélfájdalmat is. Na, de ne is beszéljünk róla többet, remélhetőleg tényleg látom az alagút végét, a terljes gyógyulást, bár pillanatnyilag még csak gyógyszeres tömés van a fogamban az ideiglenes lezárás alatt.
Fene nagy lelkesedésemben, amit szerintem még mindig ez a megkönnyebbülés generál, most nekiállok egy csúnya és mocskos feladatnak, a lichthof kitakarításának, mert az előbb benyitottam és a falakról újfent lehullott némi vakolat, úgyhogy mocsok borít mindent, ami odabent van. Határozottan nemszeretem-meló, de most hegyeket tudnék megmozgatni, úgyhogy bele is vágok. És még csak nem is vágok hozzá ilyen harcias képet 😆
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése