Korábbi rinyálós posztjaim alapján bárki rávágná, hogy a karma dolgozik, megérdemlem, hogy az újév januárja olyan lett, amilyen. Ennek ellenére azt gondolom, kicsit kezd túllőni a célon...
Kezdődött vagy inkább végződött az év a fogfájással, amihez hasonlót eddigi fennforgásom alatt még nem éltem meg. Január másodikán ültem is a fogorvosi székben, a sztorit szerintem már elmeséltem, gyökérkezelés. Aztán irány a nőgyógyász, ahova sajnos amíg élek, vissza kell járogatnom, és tekintettel arra, hogy a dokibácsim 85 éves (bármilyen jó karban tartott 85-ös is), nem egy jó ómen a jövőre nézve. Az utódja meg a Kékgolyó utcában rendel. Azt hiszem, ennyi elég is hozzá, hogy ne is akarjak gondolni rá. Aztán irány a szemészet, de ott majd csak február végén állnak velem szóba, addig nyögjek. Voltam a tüdőgondozóban is, ahova - tavaly derült ki - már 18 éve járok ezzel az asztmaszerű szarsággal. Ráadásul a legutóbb felírt puff nem igazán működik, fulladok, zihálok, sípolok, gratuláltak is, hogy ilyen szar eredményt utoljára 2017-ben produkáltam. Kaptam kétféle új inhalálót, az egyik visszavisz az "őskorba", akkor is utáltam használni, most se jobb, ráadásul egy hónapon belül kontroll. Na, ez voltam én meg az egészségügy.
Aztán ... vannak nekünk autóink. Hülye helyzet, mert öregek, de jók (a következőkben nem egészen ez derül majd ki róluk), az egyik kicsi, hogy a városba is lehessen menni vele, a másik nagy, hogy a fél házat belecuccoljam, a harmadik meg tágas, hogy a család beleférjen. Az első kettőnek van egy közös jellemzője, több évtizedes a barátságunk. Szóval, magyarázat persze van, miért maradtak meg az öreg járgányok is, amikor itt a kis fiatal, aki(ami, de hát nálunk családtag) az idén még csak ötéves lesz. Nem mondom, hogy nem játszom el a gondolattal időnként, hogy mi a francnak őrizgetjük őket, de aztán újra és újra bizalmat szavazunk nekik, mondván: a következő nagyobb kiadást már nem finanszírozzuk. Dehogynem! Most meg hogy jártunk? Három autó mellett lényegében nem volt egyetlen hadra fogható sem, mert az egyiket rosszul téliesítettük (értsd, apa kisütötte az aksit, vehetett újat, pedig ez sem volt még féléves), a másiknak most jutott eszébe, hogy csontig lejárta a fékbetétet, a harmadik meg... na, az az igazán vicces. Állt a garázsban, mert nyári gumik vannak rajta (kinek van pénze téli gumikra ugyebár, amikor egy flottát kell finanszírozni), apa meg levette a sarukat az aksiról, lecsukta a motorháztetőt, hogy majd tavasszal tali ugyanitt. Ma ment (volna), hogy életre keltse, mert a hőmérő a pluszokba kúszott, de a motorháztetőt nem lehet kinyitni és nagyon úgy fest, hogy nem mechanikai a probléma, hanem az előző tulajtól örökölt hiperszuper riasztórendszer zárta le az autót a nagy büdös áramszünetre való tekintettel. Még jó, hogy kulcslyuk is van rajta, így legalább a belsejébe be lehet jutni. De a garázsból nem tudunk kiállni vele. Esküszöm, már csak röhögni tudtam, amikor apa meglepett az örömhírrel. A régi tulajnak csak postai címe volt a szerződésben, de Face a barátunk, meg persze némi arcmemória és közös ismerősök találása (ilyen pici ez a sárgolyó, hihetetlen), úgyhogy lett telefonszám is, de sajnos ő is csak széttárta a kezét, mert ők kikapcsolták a riasztót, olyan bonyolult, inkább nem használták, meg eleve ajándékba kapták a kocsihoz, neki elég volt, hogy tudja, hogy lehet kikapcsolni, a részletekkel nem foglalkozott (amiket én is csak most utólag olvasgatok a kötetnyi használati utasításban). A forgalmazó Szentendrén, hétvége is van, de szerencsére a honlapjukon lehet levelezni, írtam is, egyelőre itt tart a buli. Hogy az autót mikor, hogyan és nem utolsósorban mennyiért lehet majd életre lehelni, arról fogalmam sincs. És még csak január huszonöt van. A hónap pedig harmincegy napos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése