2025. jan. 23.

A kínai újév - 2025-ben érkezik a Kígyó éve

Egy idő óta családilag is érintettek vagyunk a kínai asztrológia iránti érdeklődésben. Ahogy már évek óta figyelem, valahogy több egyezőnek tűnő jóslatuk van, mint a hagyományos horoszkópoknak. E rövidke bevezető után nézzük, mi van megírva a „csillagokban”, hogy egy kis képzavarral éljek.

A Kígyó évében lassú és egyenletes fejlődés vár a világra. Akik hajlandóak elfogadni a Kígyó bölcsességét, sikerré tudják kovácsolni a lassúbb és nyugodtabb tempót. Sokan végre learathatják eddigi szorgos munkájuk gyümölcsét, mások számára a pozitív gondolatok megtalálása áll majd a középpontban. Személyes szinten úgy illik, hogy a leleplezést magammal kezdjem. 

Patkány vagyok. Bár ehhez az állathoz nálunk elsősorban negatív tartalmak és jelzők kapcsolódnak, a kínai horoszkóp sokkal pozitívabban emlegeti. A 12 kínai állatöv közül az első és a legokosabb, a bölcsesség, kreativitás és találékonyság jellemzi. Váo, mintha hájjal kenegetnének, micsoda jelzők! 2025-re ígéretes évet jósolnak. Sikeres döntések, felfelé ívelő karrierlehetőség, saját vállalkozás… és nem mellesleg jó időszaknak ígérkezik a családdal és barátokkal való kapcsolat erősítésére is. Túl szépen hangzik? Talán, de ahogy mondani szokás „mindenki a maga szerencséjének a kovácsa”.

Következzen a párom, aki egy Majom. És most nem sértegettem. A Majom okos és kreatív, jó üzleti érzékkel. Időnkénti kiszámíthatatlansága pillanataiban is képes a kitűzött célt szem előtt tartani. Az idei évben pénzügyi növekedésre, új kapcsolatokra és jelentős áttörésekre számíthat a környezete támogatásával. Nos, támogatásban továbbra sem lesz hiány és mivel az egész élete az üzletben zajlott, jöjjön az a pénzügyi fellendülés! 😊 

Következzen a nagyobbik fiam, aki egy Disznó. Így leírva ez sem hangzik túl dicsérően, pedig … Nagylelkű jótevő, népszerű, aki az idei évben kihívásokkal találkozik majd a kapcsolataiban, de ha sikerül megőriznie a higgadtságát és pozitív hozzáállását, akkor sikerrel tarthatja kézben az év irányítását. Erre igen nagy szüksége is lesz, mivel nemrégiben új irányba terelte az életét. Őt ismerve, képes lesz, így talán a siker sem marad el. (Ujjam keresztben) A nagyobbik unokám szintén egy kis Malac. Ez azért érdekes, mert állandóan azt mondogatom, hogy mennyire hasonló a személyisége a nagybátyjához. Nos, úgy tűnik, ez nem véletlen, hiszen ugyanannak a jegynek a szülöttjei. 

A kisebbik fiam egy Bivaly. Mondanám, hogy ez igazán találó, mert kissé leegyszerűsítve egy igavonó barom, hiszen annyi minden nyugszik a vállán és teszi is a dolgát rendületlenül. A kínai asztrológia szerint a Bivaly megfontolt, határozott, alapos, precíz. Nos, ezek a jellemzők teljes egészében illenek rá. Néha már az idegbajig precíz. Mindenesetre az idei évben a stabilitás és a siker lesz a két kulcsszó a számára. Kemény munkája és felelősségtudata meghozza gyümölcsét, felfelé ível majd a karrierje. Hogy a kicsi lánya pontosan olyan, mint az apukája volt ilyen idős korában, az sem lehet a véletlen műve, hiszen ugyanannak a jegynek a szülöttjei. 

A menyem Kakas, ami elvileg kizárja egymást, hiszen csak tyúk lehetne, de olyan állatöv nincs, tehát Kakas. A kínai horoszkóp szerint az egyik legérdekesebb személyiség. Egyszerre van benne nőies szépség, elegancia és férfias határozottság, keménység. A jegy szülöttje számára az egyenesség, becsület és igazság alapvető tulajdonságok. Nőként fontos a megjelenés, vonzódik a csillogó ékszerekhez, a divatban pedig a klasszikus elegáns és a sportos is egyaránt közel áll hozzá. Törékeny ázsiai nő, akire az előbb felsorolt tulajdonságok tökéletesen illenek. Számára az idei év nagyszerű lesz. Karrierlehetőség, anyagi előny, váratlan szerencsés fordulat… a világ urának érezheti magát.

A másik menyem Kecske. A Kecske gondoskodó és együttérző természetéről ismert. Eddig ezt sikerült is megmutatnia. Gyakran mások szükségleteit helyezi a sajátjai elé. A kínai horoszkóp előrejelzése szerint izgalmas és változatos időszak vár rá. Új lehetőségeket és különleges energiákat hoz ez az év, amelyek segítenek fejlődni és megújulni. Párkapcsolata erősödhet, de néhány kisebb konfliktus is adódhat. A karrier terén remek lehetőség várnak rá. Tekintve, hogy egy idegen országban igyekeznek boldogulni, ezek igazán bíztató jóslatok.

Nos, január 29. közeleg és vele a fent jósolt szerencsés fordulatok. De ahogy az elején írtam, „mindenki a maga szerencséjének a kovácsa”. Magamról most nem nyilatkoznék, de a többiekben töretlenül hiszek. 


 

Nincsenek megjegyzések: