2011. márc. 8.

Colin ha magányos

Mostanra külön iparággá nőtte ki magát a Colin általi rombolás feltakarítása. De ma minden határon túlment (az eddig papírcsipkedés és csizmahurcolgatás után). Két órányi távollét után érkezem. Az ebgyerek reggel szétfutkoshatta magát a parkban, kapott bőven reggelit és minden matematikai számítás szerint kis zugában bújva, mély álomban kellett volna töltenie a magányos órákat. Hát, nem.

Már az előszobában papírfecnik fogadtak és egy türelmetlen eb, aki a további felfedezéseket megakadályozandó sürgős pisilhetnéket szimulált és arra ösztökélt, hogy előbb a kertbe menjünk le. Jó. Odalent aztán már semmi sem sürgős, hiszen szép az idő, csicseregnek a madarak, sőt … még a fűben is csipeget néhány. Micsoda jó móka őket hajkurászni. De előbb-utóbb azért csak fel kell menni, ha másért nem, hát azért, mert anyának is pisilnie kell. Amit még jó, hogy az előszobából nyíló kis helyiségben lerendeztem, mert különben mérgemben tuti becsurrantok. A konyhában további papírhalmok. A nagyszobában – ha lehet ezt még fokozni – még nagyobbak. És az alaposabb vizsgálódás után kiderül, kedvenc ebünk ellopta a nesszeszeremet a becsukott fürdőszobából. Ha már megszerezte, ki is pakolta. Hiszen olyan érdekes dolgok vannak benne. Úgymint körömolló, szőlőzsír, gyógyszer, fulladás elleni inhalátor, apró krémes tégely, sőt még az ebgyerek szemcseppje is. Na kérem, ezekből nagyjából az olló maradt érintetlen. A szőlőzsírt megette, némi Algopyrint is evett rá (sajnos az eredeti mennyiségről fogalmam sincs, mindenesetre volt néhány szem a szőnyegen, sőt morzsák is), a szemcseppes flakont szerencsére nem lyukasztotta kis, de a felismerhetetlenségig összecsócsálta. Az ekcéma elleni krémbe is belelyukasztott. Azon már ki sem akadtam, hogy a hálószobában az előszobából behurcolt papucs hever az ágyon némi papírfecni társaságában. Pillanatnyilag forr az agyam és elég tehetetlennek érzem magam. De rá fogok jönni a megoldásra, ha addig élek is. Vagy az ebgyerek.

6 megjegyzés:

Unknown írta...

He-he... mindent kétszerlátok, kétszerlátok.... :) :)

Golden írta...

életem a kutyának elgurult a gyógyszere, de veled mi van? :)

Golden írta...

ja, hogy neked mail-ben is elment. Tutira mentem :)

Unknown írta...

Akkor kinek is gurult el a gyógyszere....???? :-D :-D

Golden írta...

mindegy, ugyanazt szedjük :)

Béb írta...

Uhh!
Én a Büdöst kitömetéssel szoktam fenyegetni...
(De ha Colin nem volna még igen csak kölyök, akkor azt mondanám, hogy 2. helyre szorult vissza.)
Viszont péntektől 2-3 hétre kapok mellé egy boxert* - akkor majd járhatsz hozzám olvasni és röhögni, meg dörzsölni a tenyered, hogy Colin nem is olyan rossz...
* Ebből 11 napot tuti egyedül leszek.

Gyurma tegnap egy konyharuhát tépett szét - miután ellopta.