Kutyálkodás ... morgolódás ...

Béb legutóbbi posztja egy csomó dolgot eszembe juttatott, amit ott kommentben képtelenség lett volna megfogalmazni. Félek, itt, hosszabb terjedelemben sem lesz könnyű...
Szóval... az ember kutyára vágyik (már aki, de mondjuk most majd magunkról írok) és mit tesz?
Az első alkalommal áldozattá válik, amikor egy fénylő gombszemű apróság nyüszög ki egy papírdobozból a Rákóczi úton. A helyzetet menti, hogy az apróságról első blikkre is látszik, hogy tacskó lesz (tehát nem viccelnek meg egy jegesmedve boccsal például) és aki kínálja, talpig vadásznak öltözve teszi, ráadásul a család generációkra visszamelőleg tacskó-barát. Annyira hiteles a vadász-jelmez, hogy a kutya fillérekért (jó, ez kb. 20 éve volt - jézus!), azaz 1.500,- forintért landol a tenyerünkön és boldogan élünk is vele, amíg ... nos, sokáig. Igaz papírja nem volt, de ennél tacskóbbat a legmenőbb versenyeken sem vezettek még fel. Szép is volt és igazi vadászvér csörgedezett az ereiben. Mafla vadász, szerintem a legtutibb kölyköt nem tartotta meg.
Aztán kiskorú családtagok (a mama erőteljes támogatásának hátszelében) kitalálják, hogy ebbe a családba egy igazi nagy, szőrös kutya is kell, akivel lehet játszani, birkózni, később még csajozni is. És akkor a család szürkeállományát (szívükről már nem is beszélve) egy életre meghódítja a golden retriever. És jő Morgan! Hát, ebbe itt most inkább bele sem kezdek... szerintem ekkora tárhellyel nem is rendelkezik a blog...
És ugyanez a család párás szemekkel nézi a különböző menhelyek adománygyűjtő reklámjait, mégsem onnan választ kutyát. Ez ügyben a mamának van egy enyhe lelkiismeretfurdalása, a többiek pedig egyértelműen elfogultak a már "bevált" márkákkal szemben. Lelkiismeretfurdalást enyhítendő minden évben a Kutyával az Emberért Alapítvány kapja az 1 %-ot, végül is a velük összeköttetésben lévő kutyaiskola és sportegyesület sokat tett a családi négylábú iskolázottságáért és sportosságáért.
Na, sikerült össze-vissza hadoválnom, de a lényegre még rá sem tértem. Őszintén szólva már arra sem nagyon emlékszem, hova akartam kilyukadni. Viszont az biztos, hogy Morgan nálunk nagy szeretetben él, családtag. Pedig még csak hasznot sem hajt, ahogy ezt az egyik kedves szomszéd volt szíves megállapítani. Sok évvel ezelőtt Tobival 8 szerelemgyereket indítottak útnak a világba. Kicsit szó szerint is, mivel annyira tökéletesek voltak, hogy egy ismert tenyésztő három kiskutyát megvett a szuka gazdájától, hogy a sajátjai helyett külföldre jó pénzért eladhassa. Azok ugyanis szerencsétlen szukája folyamatos elletése miatt finoman szólva sem ütötték meg a kívánt mértéket. Itt most ki sem térek ennek a tranzakciónak a sunyiságára, illetve igyekszem nem gondolni arra sem, hogy vajon szegény szukának mi lett a sorsa miután ilyen gyengén teljesített. A lényeg, a nagynevű tenyésztők az ilyen szaporítókat (mi ugyanis annak számítunk, akkor is, ha csak ez az egy alom jött világra) mélyen elítélik, ugyanakkor ők azok, akik igazán lábbal tiporják a tenyésztés alapvető szabályait. Kérdés persze, hogy ki a tenyésztő, az erre illetékes szervek mennyire veszik komolyan a saját maguk által hozott jogszabályokat. Szóval ez a kérdés nagyon sok további kérdést vet fel és sajnos nemcsak az angol bulldogok világában találkozni ennyi kizsigerelt, tönkretett kutyával.
És most befejezem, mert nem lesz ember, aki végig olvassa, pedig még tudnám folytatni...