Hazaút

 Nem hiszem, hogy az elmúlt években történt volna ilyen velem, hogy majd egy hét elteltével fogalmazom meg a hazaút élményeit. Igazából csak egy közepesen nehéz fárasztó utazás volt, nem sok említésre méltó mozzanattal. De ez se magyarázat a jelentős csúszásra. Persze, nem gondolom, hogy körmöteket rágva vártátok volna a befejező részt, de azért csak magyarázkodom. 

Reggel nyolckor indultunk a reptérre, ami itthoni idő szerint hajnali kettő. Fiunk repített ki minket az unokák morcos tekintete mellett, akik szívesebben jöttek volna velünk, mint az oviba. Pedig ott is remek napjuk készülődött, erről árulkodik az általuk választott etnikum ruházata, ami kifejezetten cukin állt rajtuk. 

Érzelmes búcsú, sima becsekkolás, aztán reménykedő várakozás, hogy most nem lesz másfél órás csúszás az indulásnál. Emirates-nél soha nem lehet tudni. Néhány esőcseppel az ablakon viszonylag időben indulunk. Most nem olyan hatalmas a gép, mint idefelé, de azért kényelmes, a stewardessek szolgálatkészek, szinte már gyorsan telik az idő, hiszen a "korai" indulás ellenére is tudunk bóbiskolni. A fene se tudja, miben fárad el az utazó, amikor csak itt ül meg ott ül. 

Dubai most sem mutatja jobb arcát, mint idefelé. A levegőben gomolygó por sok mindent elrejt a távolban, a reptér környéke pedig kifejezetten sivár. Viszont a reptér óriási. Újra buszra pakolnak. Az épület és a busz közötti kb. 10 méteren szinte mellbevág a közel 44 fokos hőség. A busz jó tempóban kanyarog, sokszor a kifutópályán, aztán megáll egy piros lámpánál. Előzékenyen elenged egy keresztben éppen landoló gépet, majd átvágunk a kifutón. Szürreális. Majd félórányi tekergés után megállunk egy épület előtt, liftezés, mozgójárda és az embernek olyan érzése van, hogy kb oda érkezett vissza, ahonnan elindult. A mozgójárdát műpálmafák szegélyezik, a kapunknál még az előző járat (Varsó) van kiírva, de a nyugágyakra emlékeztető ülések csábítanak egy kis "pihenésre". Enni nem kívánunk, iszunk. Aranyárban ismét. Apa elsétál valami kis dubai szuvenírért. Én kértem, hogy vegyen a barátainknak dubai csokit. Vett. Dubai, de nem AZ a dubai. A díszes dobozon rajta a Burj Khalifa, benne csokiválogatás, de nyomokban sem a pisztáciás, "kukacos" gusztustalanság, ahogy itthon borzongva emlegettük a népszerű csokoládét. Én is felcihelődöm, hogy megmutassan mire gondoltam, aztán sokat visszavesz a lelkesedésemből, hogy az említett dubai csokit első körben Lindt csokoládéként árulják. Aztán persze látom a helyi készítményeket, pirulásra késztető szégyenteljes áron. Óriási csomagokban mindenféle magvak, de már szkeptikus vagyok. Olyan áron adják, hogy nyilván nem fogy elég gyorsan, és a fene se kíván aranyárban állott magokat venni, amikor otthon se szenvedünk ilyenben hiányt. Az idő csendben telik, kicsit elmerengek, miért éppen Budapestre készülődik a népes arab család, ahol a mama és a legidősebb lány csadorban, a fiatalabbik és a négy fiú modern európai ruházatban telepedik le mellénk három szatyornyi McDonalds-os menüvel. A büszke atya kissé távolabb telepedik le zajos családjától, elmélyedve a telefonjában. Mint amúgy majdnem mindenki. 

A csatlakozás megint egy kisebb gép, szinte már családiasan apró, hiszen csak kétszer három ülés van soronként. Ez sincs tele. Hamar megkapjuk a "vacsoránkat", onnantól aztán a személyzet már nem sokat foglalkozik az utasokkal. Ferihegyen (juszt is) sima landolás, majd egy kissé hosszúra nyúlt várakozás után feltűnnek az első bőröndök. Nincs meglepetés, hiszen bőven volt idő az átszállásra nemcsak nekünk, de a csomagoknak is. Úgyhogy fürgén lépdelünk a buszmegállóhoz és kényelmesen utazunk az Astoriáig. Onnan néhány perc múva már úton is vagyunk hazafelé. A lakásban a beszorult meleg fogad. Este 11 óra múlt, nyitogatjuk az ablakokat, bekapcsoljuk a tv-t, lelkesen koccintunk a hűtőben talált fehérborral. Hazaértünk. Holnap jön Jamie és kicsit sajnáljuk, hogy nem már ma várt itt ránk. Ebben a lakásban fura az éjszaka az ő szuszogása nélkül. A közel három hét már emlék, a fotók felidézésével próbáljuk majd minél élettelibbé tenni az élményeket, aztán kezdődhet az izgatott várakozás, hiszen egy bő hónap múlva fiunk és az apróságok teszik meg ezt a hosszú utat, hogy aztán itt töltsenek egy egész  hónapot. Úgy szép az élet, ha zajlik!