Ki ne ismerné a "rossz szomszédság, török átok" szólást, miszerint nagy csapás a rossz szomszéd, avagy megkeseríti az ember életét, ha a szomszédja az ellensége. Nos, nem kell, hogy az ellensége legyen a szó szoros értelmében. Van, aki egyszerűen csak nem való emberi közösségbe, annyira öntörvényű, oly gyakran veszíti el a kontrollt önmaga felett.
Amúgy rendkívüli üzleti vénával rendelkező apósom annak idején éppen ingatlan ügyben követte el élete hibáját. Mentségére legyen szólva, hogy a pillanatnyi helyzetben a döntés, ha nem is jónak, de ésszerűnek tűnt. Adott volt egy balatoni telek, amit a sógorával együtt akartak megvenni. De... megkívánt egy autót, a pénz nem futotta erre is, arra is, a sógor is húzta a száját, így aztán kiokoskodták, hogy ne iker-telek legyen, hanem egyenesen hármas iker. A sógor majd hozza a barátját, ismeri, rendes ember, van két lánya is. Neki is van két gyereke, apósnak is ott a fia. "Gyerekzsivalytól" lesz hangos a nyaraló. A kép idilli volt, amíg ki nem derült, hogy anyós pedagógusként tényleg sok időt tölt majd ott, a többiek viszont a messzi távolból ritkábban, sőt, egyre ritkábban rugaszkodtak neki az utazásnak. De egy telekkel dolog van, akkor is, ha a kertkaput ki se nyitják. Így történt, hogy a munka szép lassan egy valaki nyakába szakadt. A többieknek ez megfelelt, miért ne felelt volna meg, hiszen a nyaraló körüli telek szép rendben várta, hogy ők nyaranta egy-két hétre leruccanjanak, a fiatal fiúnak meg biztos nem árt meg a fű, a bokrok, fák nyírása, a korlát javítása, a szerszámok rendben tartása, szükség esetén a kapu zárjának szerelése és leginkább a telek előtti hosszú közterület rendben tartása. De teltek az évek, a fiatal fiú felett is elszálltak és bár szívesen dolgozott, de azért rosszul esett neki, hogy senki soha nem mondott egy jó szót sem érte. Később kiderült, hogy a többiek nem is nagyon ragaszkodnak a házrészhez, miért is tennék, hiszen az évi egy-két itt eltöltött hét sem nagyon jelentett nekik semmit. Elsőnek éppen a sógorék adtak túl rajta.
A fiatal srác, aki állandóra, egész évben ott lakásra beköltözött, már a megismerkedés pillanatában is nyilvánvalóvá tette, hogy nem életcélja, hogy kivegye a részét az ingatlannal járó munkákból. Igazából a szülei azért vették meg neki, hogy ne otthon, a saját kellemes - és amúgy hatalmas - nyaralójukban rontsa a levegőt és hordja oda kétes kinézetű barátait. Hogy ivott, hogy szerekkel élt, hogy a rendőrség névről ismerte őt és barátait, elég hamar kiderült. Rendszeresek voltak a részeg ordibálások, a kapu rendre tárva-nyitva, úgy jöttek idegen figurák, mintha otthon lettek volna. A két másik tulajdonos pedig csak nyelt. Leginkább mi, hiszen a harmadik tulajdonos továbbra sem jött gyakrabban. Néhány botrányos hétvége után pedig még annyit sem. Elkeseredetten tűrtünk, mert tisztában voltunk vele, hogy az időközben egyedül maradt mama nem sok hatással bír elszabadult hajóágyúként dorbézoló fiacskája felett. Egyetlen reményünk maradt, hogy ezzel az életvitellel néhány év alatt kicsinálja saját magát, de az idő sajnos alaposan rácáfolt, mert mostanra, huszonnégy év elteltével sokkal inkább minket csinál ki.
Mostanra a harmadik szomszéd két éve eredménytelenül próbál szabadulni az ingatlanrészétől, mi pedig görcsbe rándult gyomorral érkezünk minden alkalommal, remélve, hogy talán egy botránytól mentes hétvégét, netán hosszabb időt tölthetünk el. Nem részletezem, de kínkeservvel igyekszünk kihozni a legjobbat ebből az áldatlan állapotból. Így is legtöbbször marad a kínos szégyenkezés a vendégek előtt. Az alpári viselkedés, a trágárság kimeríthetetlen tárháza, a hangoskodás, a kapucsapkodás, az idegen figurák újabb és újabb csapatai.
A másik oldalon Bécsben élő hölgy örökölte meg a régi Kádár-kockát, amiben a nagynénje élt. Rendbe hozatta, ami egyúttal azt is jelentette, hogy mire tavasszal lejöttünk, új kerítés fogadott azon az oldalon és látványosan jó fél méterrel, talán egy méterrel is idébb helyezve, mint ahogy eredetileg volt. Hogy árulkodó módon régen a mi telkünkön álló fa most nála mered az ég felé, nem nagyon zavarta. Gyorsan végig is ültette tuja-sorral a majd harminc méternyi kerítést, hogy esélyünk se legyen reklamálni. Nyilván a homlokunkra van tetoválva, hogy velünk mindenki kiszúrhat, akiben a gondolat megfogan, nem reklamáltunk. Akkoriban még nem fotózgattunk minden felettünk elszálló bárányfelhőt, a régi kerítésről sem találtunk érdemi fotót, így aztán csak telt az idő, és mostanra - gondolom - már a szokásjog alapján is övé az ily módon elfoglalt terület. A hölgy amúgy igen kellemetlen személyiség, aki még azzal sem tud jó pontot szerezni, hogy kutyája van. Egy jól képzett németjuhász, aki nem egy ilyen perszónát érdemelt volna. Gazdája évről évre egyre rosszabb állapotban van, a mozgása erősen korlátozott, de a kutyával ordibálni (a stílust itt most nem is minősíteném, de jó szava ritkán van ahhoz a szerencsétlen állathoz) mindig képes. Természetesen a lehető legordenárébb módon. A kutyáink és az ő kutyája mindig is barátságban voltak, főleg a tacskók. De ha játszani merészeltek a kerítés két oldalán, alaposan megkapta szegény magáét, nem mellesleg pedig mi is. (meg a jó édesanyánk is). Most egy nyolc hónap körüli újabb kutya került mellé, nyilván rengeteg pénzért, jól kiképezve, de hát kölyök még az istenadta. Amióta megérkezett, ma éjjel élte át az első komolyabb vihart, égzengést, villámlást és hát, na... nem tacskó, félt szegénykém. Éjjel fél háromkor a gazdája be nem vitte volna, inkább ordított vele egy sort, hátha az megnyugtatja szegény állatot. Komolyan nem értem, minek kellett neki ez a gyönyörű állat, mert megmozgatni képtelen, nevelni így nem is lehet, ahogy ő teszi. Ha a házba be sem engedi, akkor meg aligha beszélhetünk társállatról.
Úgyhogy két tűz között a török átoktól szenvedve csak nézek tágra nyílt szemekkel mindazokra, akik mély sóhajtások mellett irigykednek rám, amiért van ez a nyaraló. Arról pedig most szó sem essék, micsoda pénzbefektetés egy ilyen ingatlan, ha ilyen a szomszédság. Hiába a jó hely, hiába a kényelem, az érték nemcsak ezekből tevődik össze. A nyugalom pedig még kevésbé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése