Tíz nap a Paradicsomban 5. és Más

Bocs a hosszú kihagyásért, nem így terveztem. Tudtam, hogy bemegyek egy hétre a gerincemet gyógykezelni, de arról volt szó, az estéket otthon tölthetem. Nem így alakult, úgyhogy ezért a  késedelem. Nem mintha összetörte volna a lelkes érdeklődés az oldalt, de azért gondoltam, mentegetőzöm kicsit :) Tehát, az 5. rész:

Második napunk, amikor magunk gondoskodunk a szórakoztatásunkról. Szerintem menne ez hosszabb időn át is :) 

Bőséges reggeli után elsétálunk a közeli folyópartra és megvesszük a sétahajózásra a jegyeket. Nekem a hajózás minden körülmények között élmény, tehát kihagyhatatlan. A jó szerencsém végül úgy hozta, hogy ezen a nyaraláson lehetett benne részem vég nélkül. Az út kb. 40 perc. Kifejezetten rövidnek tűnik, még így is, hogy kint ülünk a fedélzeten a tűző napon. Egyetlen páros az útitársunk, valószínűleg angolok. Kimértek és hófehérek. Bent is ülnek a fedett részben. Az ismerős épületeket fotózzuk, néhány érdekes szobrot a folyó partján, amelyekről este kiderül, még a menyem sem látta őket, mert az alatt az idő alatt tehették ki őket, amíg ő Londonban dolgozott. Azóta pedig nem hajókáztak még, pedig ezek kifejezetten a víz felől láthatóak. Ellibegünk a vízköpő oroszlán mellett, amelyet már első este megcsodáltunk az öbölben. Kicsit sajnálkozva szállunk partra, de nem sokáig búsulunk. Beülünk az első már nyitva tartó bár teraszára és elkortyolunk két sört. Talán ez is közrejátszhatott benne, hogy bár a Chinatownt akartuk megkeresni, végül az ellenkező irányba indultunk el. Nem mintha így ne akadt volna élmény. A Fort Cannigan Park olyan szép, mintha a botanikus kertben sétálnánk. Ráadásnak pedig ott a remek panoráma a város felé. Végigsétálunk a dombtetőn és a túloldalon a Bélyegmúzeumnál kötünk ki, amely eredetileg is a terveink között szerepelt. Megváltjuk a belépőket, hogy egy kicsit szakmázzunk. A kiállítás nagy részében persze az angol birodalmi bélyegek és levelezések kapnak helyet, de van egy kis terem, ahol kifejezetten a gyerekekre gondolva válogatták össze a bélyegeket szerte a nagyvilágból. Többek között tőlünk is. Örömmel fedezünk fel a sok szép mesesorozat között magyarokat is, némelyiket egészen kinagyítva dekorációnak is felhasználták. Igazán megtisztelő. Az pedig különösen tetszik, ahogy az apró gyerekeket megismertetik ezzel a világgal. Függetlenül attól, hogy ez nekünk üzletileg is hasznos lenne, szerintem része kellene legyen a kultúránknak, az óvodai vagy iskolai ismeretanyagnak is. Ugyanis a bélyegeken keresztül nagyon sok mindent meg lehet tudni egy országról, a világról, az élővilágról, politikáról, történelemről, és még sorolhatnám hosszasan, de hát ez itt most nem a munka, hanem a pihenés ideje. Még a mellékhelyiségben is visszaköszön a múzeum tematikája. A bejáratnál levő shopban pedig akár vásárolni is lehetne, de csak egy apró emléket veszünk.

Mint mondtam, eredetileg a Chinatownba akartunk menni, esetleg riksázni is, de hát valljuk be, eltévedtünk. Nem hibáztatom a párom, mert én hagytam a szállodában a térképet, a telefonos térkép meg... na, a lényeg, hogy végül a jól bevált módszert követve a víz felé vettük az irányt és ki is kötöttünk kedvenc folyópartunkon. Már csak ezért is hasznos, ha olyan magas épületekbe szeret bele az ember, amelyek a város szinte minden pontjáról láthatóak és remekül szolgálnak viszonyítási alapnak. Lásd a hajótestű szállodát. A sok sétától fáradtan leültünk ebédelni, sörözni. Utána pedig a lehető legrövidebb úton a szálloda felé vettük az irányt. Most már tudom, ha az elején csak egy kicsit tovább gyalogoltunk volna, elértük volna eredeti célunkat is. A szállodában összepakoltunk, hogy a fiam este elvihesse a nagy bőröndöt, mivel a ránk váró kalandra csak kézi poggyásszal akartunk indulni. Még csobbantunk egyet a tetőtéri jacuzziban, felöltöztünk és már érkezett is a legény, hogy meglepjen minket az este folytatásával. Taxival a Marina Bay Sandhoz hajtottunk (igen, ez az a hajó formájú épület). Csak hármasban voltunk, mert menyemet Bangkokba szólította aznap a kötelesség. A taxiból kiszállva színes Ferrarik, Maseratik között érjük el a bejáratot. A lift hihetetlen gyorsasággal repít a tetőteraszon található Celaví bárhoz, mégsem érezzük még az indulását sem. Koktélozunk, fotózzuk az esti fényeket. Egy idő után még elvisz, megmutatja a híres medencét, amelyről számtalan fotó található az interneten, amint a benne úszkálók szinte lefolynak a mélységbe. Sajnos kipróbálni csak a hotel vendégeinek lehet. Ők voltak már olyan szerencsések, hogy a barátaik születésnapi közös ajándékként egy itteni éjszakával lepték meg őket, úgyhogy első kézből ismerős az élmény. Aztán átsétálunk a Golden Gardenbe, ahol hamarosan kezdődik a fényjáték. Már az oda vezető út is mesevilágot idéz, amit gyerek és felnőtt is egyaránt gyermeki örömmel fedez fel. A zenei és fényjáték műsora kb. 15 perces, ezt megörökítettem ugyan videón, de hát összehasonlíthatatlanul más élmény a valóságban. Ráadásul kedvenc „hajóm” folyamatosan a hátteret szolgáltatja hozzá. A műsor végén elsétáltunk a közeli „etetőkhöz”. Kicsit felelőtlenül kérek a csípős szószból, pedig tudhatnám, hogy itt a nem csípőstől is szaporábban kapkodja az ember a levegőt. Ettől konkrétan csuklani kezdek, még szerencse, hogy a fiúk bőven hoztak hideg innivalót is hozzá. Végül taxival megyünk vissza a szállodába és megpróbálunk aludni, hiszen reggel 6-kor érkezik a taxi, hogy a reptérre vigyen bennünket.