Tíz nap a Paradicsomban 6.

Bali helyett Phuket, vagyis Indonézia helyett Thaiföld, Phi Phi Island

Mint már említettem, Bali vulkánja, a 3 ezer méternél is magasabb Gunung Anung már napok, vagy tán hetek óta pöfög, reng, készülődik a kitöréshez. Több száz kisebb, majd egyre erősödő rengést regisztráltak, tízezrével menekítik az embereket, hogy elkerüljék az 1963-as tragédiát, amikor ezernél is több áldozatot követelt a természeti katasztrófa. Ilyen körülmények között mi sem vágyunk az amúgy nyilvánvalóan csodás indonéz szigetre. A fiatalok át is szervezték a tervezett közös kis nyaralást Thaiföldre. Phuketre repülünk és onnan hajóval megyünk a mesés Phi Phi Islandra. Ők már jártak itt, kicsit vicces, hogy akkor is átszervezett út miatt kötöttek itt ki. De láthatóan nem hagyott bennük kellemetlen élményeket a hely, ha most minket is ide visznek.

Igazából még nem is tudatosult bennem annak a régi természeti katasztrófának az emléke, amely 2004 karácsonyán megrázta a világot. De valami a tudatalattimban már megmozdult, nagyon ismerősnek tűnt a név, a hely. Igen, a cunami... az a számunkra elképzelhetetlen víztömeg, amely itt az Indiai óceánon játszva állt össze egyetlen hatalmas pusztító hullámheggyé, hogy a környező 14 országban mintegy 230 ezer embert ragadjon magával. Elszánt akarattal tartottam távol magamtól a hirtelen felbukkanó emlékfoszlányt, de hazatérve már nem tudtam tovább csak a magunk csodás emlékeinek élni. A mi nyaralásunk tökéletes volt, de 13 évvel ezelőtt csak ezen a kis szigeten ezer embert ragadott magával az ár. Láttam a keskeny, két oldalról karcsúsodó partszakaszt. Láttam az új épületeket, de akkor még nem tudtam ... Gyomorszorító belegondolni, hogy a napfényes fövenyen  gondtalanul heverészve törhetett rájuk a Halál. 

Hm, térjünk inkább vissza a szomorú gondolatoktól az utazásunkig! Szingapúrban rend van, tisztaság, szervezettség, elegancia. Nem is hiszed, hogy Ázsiában jársz. Aztán kilépsz a phuketi reptérről és orrba ver az ázsiai valóság. Elhagyatott és lakott düledező házak sora a főút mellett, gumifa-erdőcskék, banánligetek. Fél órányi kanyargás után egy elegáns, még fejlesztés alatt lévő yacht-klub előtt áll meg a taxi. Ragyogó kék ég, szikrázó víz, buja zöld növények és imponálóan erős „csónakok”. Kicsit várnunk kell az indulásra, mert lesznek útitársak is, ezért az étteremben elfogyasztunk egy könnyű ebédet némi gyümölcskoktéllal hűsítve a torkunkat. Amikor összeverődik a kis csapat, pontosan hat portugál fiatalra vártunk, felszállunk a hajóra. Két hatalmas motor hajtja előre a vízen, nem amolyan sétahajózás ez, élvezzük a vad rohanást a hullámokon. A távolban gyanúsan sötét fellegek bukkannak fel, de bízunk benne, hogy a mi utunk nem arra vezet. De sajnos igen. Az út utolsó negyedét már szakadó esőben tesszük meg, így is érjük el a partot. Igazi trópusi eső, alig látni át a sűrű vízfüggönyön. De meleg, simogató, igazából nem is bánjuk a kéretlen zuhanyt. Az alkalmazottak ernyőkkel, törülközőkkel, illatos frissítő kendőkkel és üdítőkkel fogadnak, de bőring áztunk és kicsit aggodalmasan gondolunk rá, vajon errefelé meddig tart a rossz idő. Fázni biztosan nem fáznánk, de azért mégiscsak más napsütésben élvezni az óceánban a pancsolást. Nagyon gyorsan megkapjuk a házikóink kulcsait, s bár a csomagokkal már sokkal lassabban haladnak, azért mi már megnyugodva téblábolunk a hirtelen elálló eső utáni parton. Az első benyomás még ebben a felemás időben is kellemes. A ház direkt a homok szélén, kis cserjesor és néhány pálmafa választ el tőle, nyilván megszűrni a szellővel érkező homokot. A parton terebélyes lombú fák napernyők helyett. Függőágy, nyugágyak, kajakok és egy kis kuckó, ahonnan a törülközőket, búvárfelszereléseket osztják. A vízen jellegzetes orrdíszes thai hajók. Ma sem tudom, hogy mi a szerepe a vaskos orr-résznek, mert úgy érzem, dísznek túl puritán. Igaz, néhányukon színes szalagok lengedeznek. Ha erősködnék, nyilván válaszokat kaphatnék, de egyelőre beérem a látvánnyal. 

Az ágyon illatos hibiszkuszok között üdvözlő felirat, a gyerekek szobájában nászutasokat üdvözlő törülköző-hattyúk formáznak szívet a virágok között. Tudom, hogy holnapra elhervadnak a virágok, de ügyeskedve próbáljuk megóvni és az asztalra átemelni, hogy legalább még az elalvás előtt élvezhessük a látványt. De ez még messze van, irány a part, a meleg tengervíz (ha szabad az Indiai óceán vizét így emlegetni) és a kényelmes nyugágyak. Tulajdonképpen elképesztő, milyen gyorsan váltunk át nyaralósba.

Az étterem előtt kis fehér pavilon áll hívogatóan. Nem kell kivételezettnek lenni ahhoz, hogy ott ebédelhessen vagy reggelizhessen az ember. Pusztán elsőként kell eszedbe jusson, hogy akár ott is szívesen elfogyasztanád az ételeidet. Így aztán ott pótebédelünk. A reggelink tulajdonképpen elmaradt. A reptéren a gyerekek ettek ugyan valami nutellás pirítóst, amit nyers tojásba mártogattak, de nekem túl korai volt az időpont az ilyenfajta kísérletezéshez. A klubban elfogyasztott ebédünk is könnyű volt, ideje a kényeztetésnek. Felmegyünk a sziget tetejére megnézni a naplementét. Amikor a fiatalok évekkel ezelőtt itt jártak, még csak a bár volt meg, most feszített víztükrű medence csillog előtte. Szerencsére fürdőruhában vagyunk. A medencében ázva kortyoljuk el koktéljainkat, miközben arcunkon a lemenő nap fénye csillog. Halvány csillogás, kósza felhők kúsznak időről időre eléje, de így is csodaszépnek látjuk. Visszaindulunk a partra. Az üdülőtelep bungalow-i több sorban helyezkednek el a dús növényzet között megbújva. Minden sornak megvan a maga varázsa, de továbbra is a parti házakat érzem a legmenőbbeknek. Nyilván nem így lenne, ha a vihar a küszöbünkig hajszolná a víztömeget. De vihar nincs, úgyhogy ... A házikóinkba visszatérve lezuhanyozunk, aztán telefon csörren. A szomszéd bungalowból a gyerekek hívnak, hogy kaptak egy üveg vörösbort a szállodától. Meghívnak egy vacsora előtti koccintásra. Nem kell sokáig agitálniuk. A koccintás után előkerül a kártya is. Kicsit visszarepülünk a múltba, amikor a nyaraláson így együtt verte a blattot a család. A szereplők ugyan kicsit változtak, de azért szívmelengető élmény. A délutáni pancsolás megtette a hatását, hiába ettünk már, megint éhesek vagyunk. Irány újra a hegytető (domb ez inkább) és a vacsora. A moszkitók támadásba lendülnek, de a felszolgálók már hozzák is a szúnyogriasztókat. Maradnánk, de egyre jobban elnehezülnek a szemhéjaink. Irány az ágy! A gyerekek még romantikáznak a parton; szerintem titkon ők is azt a percet várták, amikor bevalljuk, álmosak vagyunk.