Első reggel...

Na, hát erős csúsztatás lenne azt állítani, hogy Colin boldog tőle, hogy a család létszáma megszaporodott. Ez sejthető volt, bár én valahol reménykedtem, hogy ha örülni nem is fog, de hamar beletörődik. Ebben mondjuk még mindig reménykedem. Az úton - hamis nyugalomba ringatva engem - békésen szuszogtak egymáshoz bújva. Elég nagy vagyok, elfértek mind a ketten XD Itthon viszont már van mire irigynek lenni. A szent plüssök, az apró gumijátékok, amikre őurasága évek óta rá se nézett, most mégis azonnal kedvencként védelmezné. Ha a kicsi bújna, rámorran, ha nem foglalkozik a morcos "öreggel", akkor jön és nézi, mi vonta el róla a figyelmét. Tipikus se vele, se nélküle kapcsolatnak indul.

Éjjel 2 körül nyafogott, persze a pelusnak a közelébe se pisilt. Bevittem a hálószobába a párnájára, ott horpasztott nyugiban, amíg Colinnal le nem mentünk. Vittem a kicsit is. Nem volt feldobva a vizes fűtől a jó meleg után. Talán ezért is történt, hogy felérkezve ügyesen odakakkantott a konyha közepére. Kávéztunk, Colin megkapta a szokásos kekszeit, a kicsi pedig jó étvággyal elropogtatta az estéről maradt tápját. De aludni igazából már nem akart, úgyhogy most itt nevelgetem őket a konyhában ücsörögve. 

Viszont a Rácsot Colin simán átlépi (ennyi haszna máris volt a dolognak XD), és a túloldalról nézi a kicsi játékát. Rám meg olyan tekintetet vet, mintha én csuktam volna oda be.
Zsebibaba amúgy kedves, játékos, bújós, tű fogacskáival úgy harap, mint a satu és oltári nagyokat pukizik. Amolyan csendes gyilkos módon. Csak a szagot érezni, de azt senki nem érti, ebből a csöppnyi testből hogy jöhetett ki egy istállónyi "illat". Amúgy a nála 3x nagyobb plüsst is játszva felráncigálja a párnájára és lebeszélhetetlenül érdekli a papucsom.
Ébredezünk. Ki a reggelre, ki az élet váratlan meglepetéseire. Utóbbi kicsit aggaszt, de talán néhány nap alatt rájön, hogy nem vele akartunk kiszúrni, amikor ezt a kis ördögfiókát rá szabadítottuk.

A fotón a perc, amikor "jógyerek" :)