Morganról mostanában...

Morganról mostanában kevesebbet írtam, mert valami kretén ötlettől vezérelve elteltem a burkolási munkák feletti kínjaimmal. De most... Szóval, Morgan... Morgan már közelebb van a 14-hez, mint a 13-hoz és a tavaszi nagy ijedelem óta abszolút jó formába hozta magát. Ezt egyébként tegnap az állatorvos is elégedetten állapította meg. Bevallotta, hogy attól tartott, majd a nyári nagy kánikulák idején megint jelentkezünk valami bajjal, de hála ennek a nagyszerű ebnek, nem. Morgan viszont határozottan öregszik. Bujósabb lett (ha ezt még lehet fokozni) és egyértelműen süket. Bizonyíték erre az augusztus 20-i tüzijáték, ami nálunk mindig a nagy rettenetek egyike, de most vidáman sétáltunk a Balaton partján, fejünk felett csodás tűzcsóvák robbantak milliónyi apró csillaggá, de Morgan mit sem törődött az "égi veszedelemmel". Körülöttünk elismerő pillantások, micsoda bátor kutya, ezt aztán nem zavarja a durrogtatás. Hát, nem is. Igaz, kicsit nassolós és követelőzős lett, még a hangját is képes kiereszteni néha, ami majd 13 évnyi hallgatás után meglepő fordulat. És milyen sértődötten tud nézni, ha kórusban vágjuk rá, hogy "kuss".
Ugyanakkor a korábban kötekedő kan mostanában békés, konfrontáció kerülő lett, aki a minap a parkban kitört verekedést méla undorral nézte, "egyesek mennyire nem tudnak viselkedni". Aztán előtörtek belőle az anyai érzések. Kölyökkutya nem tud úgy a közelünkben elmenni, hogy azonnal óvó "szárnyai" alá ne venné, gondoskodóan végig ne nyalná a fülétől a farkáig.
Hát, igen, a hallással gondok vannak. Régen, ha fordult a kulcs a zárban, már ott toporgott az ajtó mögött, vidám farokcsóválással üdvözölte a hazatérőt. Mostanában sehol senki, aztán ha a mélyen szundító kutyát megsimogatom, hogy "cicám, itt a gazdi", akkor szinte félálomban egy fáradt csóválás és szundi tovább. A séták viszont ... na, abból nem enged. Igaz, nálunk már régen nem a rohanásról szól a menet. Nem, mi megszagolunk mindent oda-vissza, és nem mindegy, hogy az utca melyik oldalán indulunk el és melyik oldalán térünk haza. Jó, legyen, rigolyáink vannak. Kinek nincs? És igen, az állatorvos Cavintont írt fel. Na és, az anyósom is szedi. Szóval, öregszik ez a jószág, de bizton állíthatom, még soha nem volt vele kellemesebb az élet, mint mostanában. Talán mert öregszem én is :)