2009. szept. 28.

Kirándulós

Az egész úgy kezdődött, hogy Kiskölök még májusban belekezdett a Balaton-felvidéki 7 vár-túrába. Jött-ment, túrázgatott, gyűjtötte a pecséteket, de az időjárás közbeszólt, ötnél a dolog abbamaradt. Mivel az idő szépségesnek ígérkezett, úgy döntöttünk, hogy a hiányzó pecséteket Sümegen és Szigligeten szombaton begyűjtjük. És lőn... Morgannal társulva nekivágtunk a kalandnak.
Sümeg - hááát, számomra csalódás volt. Bár a főszezonon kívül is ígérnek szombati napokon várjátékokat, a kiírt időpontban sehol senki és semmi. Tájékoztatás semmi. A belépő díj viszont így is 1.500 forint fejenként, amit azért nem neveznék barátinak a majdnem semmiért. Ugyanis a többi várak is a felújításra gyűjtik a pénzt, de 300-500 forint között. A várba feljutni embert és kutyát próbáló feladat. Lejutni még inkább! Szerencsére odafönt megjutalmazhatja magát a vándor, hiszen isteni kürtős kalácsot sütnek.
Sümegen viszonylag hamar túlléptünk és irány Szigliget. Na, igen! Ez az, amit várnak neveznék. Szépen karbantartott romok és a kilátás... Arra szó sincs. Olyan körpanoráma, amit csak egy ügyes fotós tudna visszaadni. A szikrázó napsütésben előttünk a Balaton ragyogó tükre, a Badacsony és a környező hegyek, dombok, lankák, a takaros szőlőskertek, a szépen lekaszált legelőkön szürke gulyák és amerre a szem ellát, mindenfelé két keréken guruló kirándulók.
Morgan hősiesen tűrte a hosszasra nyúlt autózást, a ki-beszállásokat, a köztes kirándulásokat, bár én féltem, hogy ennek az öreg kutyának esetleg túl sok lesz a jóból. De nem! Minden megállásnál érdeklődve ugrott ki az autóból az új kalandok reményével. És nem is csalódott. Sümegen a lovasokat, vagy inkább a lovakat figyelte kockafejjel, Szigligeten pedig a csárda körül ólálkodó pulikkal ismerkedett.
Utunkat folytattuk végig a Balaton északi partján és Kenesén megállapítottuk, hogy bizony a múltkor igazat mondott a DeJó Vendéglő tulajdonosa, amikor azt állította, hogy a halészléjük mindig ugyanolyan finom. Tényleg az!
Zamárdi felé tartva útba ejtettük még a siófoki kórház ügyeletét, mert Kiskölök szépen pirosodó szemére kerestünk valami gyógyírt. Hogy a kötőhártya-gyulladásra hol tett szert (valószínűleg a munkahelyi légkondi a hibás), nem tudom, de legalább látta orvos és a receptes szemcsepp talán rövidesen javulást is hoz. Este még vendégül láttuk Kiskölök legjobb barátjának a szüleit (ne is kérdezzétek, erre hogy is került még sor ezen a napon), aztán ájultan és az élményektől eltelve dőltünk az ágyba.
A vasárnap. Reggeli után az autót vettem kezelésbe, aminek az eredménye egy fél Morgannyi szőr kitakarítása. Szerencsére ez nem is tartott sokáig és utána már egyértelműen a lustálkodás ideje jött el, miután páromat még este sikerült lebeszélni róla, hogy hajnali indulással hazajöjjünk csak azért, hogy az öregfiúk egymást rugdoshassák egy pince-tornaterem mélyén. Így aztán inkább a Balaton-parton kóboroltunk. Morgan nem is bírta sokáig a vadkacsák látványát a partról és lendületesen a habokba vetette magát. A neki "térdig" érő vízben még nagy volt a lendülete, de a vízszint emelkedésével egyre csökkent. Először ugyan Tihanynak vette az irányt nem kis ijedtségünkre, de aztán győzött a józan esze és mégis az itteni partot célozta meg. Miután a lépcsők nagy részét már kiemelték a vízből, mi is kipróbálhattuk, milyen hideg a víz, hogy a meredek parton kisegítsük a szárazra. Hálából aztán bundájának minden vízkészletét ránk zúdította. Utána még volt benne annyi lelkesedés, hogy akkorát sétáljunk, hogy hazatérve már majdnem teljesen száraz lett a bundája. Hihetetlen, hogy az amúgy is selymes bundája a Balaton vízétől még puhább bársonyosabb legyen, de így van.
Ebéd, egy kis társasjáték a teraszon, aztán kelletlen indulás, mert bármilyen jól éreztük is magunkat, a közelgő hétfőre otthon is rendezni kell a sorokat.

1 megjegyzés:

Béb írta...

Ezt jó volt olvasni. Főleg, mert szeretem, mikor olyanokat írsz, amiből kiderül számomra: az öregfiú még mindig nagyon fitt.