Először beszéljünk az ötkarikáról... Hát, a megnyitó olyan volt, amilyen, mindenki vérmérséklete szerint reagált rá. Szerintem sokan túlreagálták. Mondom ezt úgy, hogy a szívem mélyén nekem sem tetszett és bár érteni véltem a koncepciót, szerintem is félrement az elképzelés megvalósítása. Ez a része nem is érdemel több szót, a lényeg a sportolókon van.
A sportolókat tekintve nyilván össze-vissza csapongok majd, nincs fontossági sorrend, mielőtt bárki belelátná az írásomba. Ott volt szegény Szilágyi Áron, akire baromi nagy nyomást helyeztek, már-már elvárták tőle az újabb aranyat, a "sporttörténelmet írást". Rossz napja volt. Van ilyen. Három év rengeteg munkája ment egy pillanat alatt a kukába, de nem törnék érte pálcát felette, hiszen ettől még ő az, aki az elmúlt olimpiákon oly sok örömet szerzett nekünk. Most is akarta. Talán túlságosan is. Kedves, szerény sportember, akinek éppen elég lesz megbirkóznia a történtekkel, felesleges még sokáig rágódni azon a félresikerült napon. Sokan okoztak csalódást, nyilván elsősorban önmaguknak, sokan még reménykednek, velük aztán mi is. Van, aki igazságtalan döntés miatt esett el egy jobb eredménytől, van akiről nem sokat tudunk, csak a csúnya balesetét láttuk (ő spec egy francia terepbiciklis versenyző volt), van, akit hazaküldtek, mert a játékok szellemével nem egyezett, hogy a sportvezetőitől nem kérve engedélyt, meglátogatta az Eiffel tornyot. Agyrém. A kommentátoroktól többségében a víz lever, köztük is rendezhetnének válogatót egy ilyen jelentőségű sportesemény előtt.
A tenisz... sokan kikérik maguknak a tényt, hogy olimpiai sportág legyen, szerintük nincs helyük a profi sportolóknak ebben a versenyben. Szerintem meg de. Mert ugyanúgy megdolgoztak a kijutásért. Egyáltalán, ki a profi? Csak Nadal, Alcaraz és Djokovic vagy Marozsán és Fucsovics is? Nadal és Djoko már közelebb vannak a negyvenhez, mint a harminchoz. Ez éppen elég fórt ad a fiataloknak. Éljenek vele! Ha nem sikerül, hát, legalább tanuljanak. Majd a következő alkalommal megmutathatják, mennyit fejlődnek. Nadal nekem személyes kedvencem, így aztán nyilván azonnal harapok, ha valaki kritizálni merészeli. A fotelból természetesen. Lehet utána csinálni, amit az elmúlt 20 évben letett a teniszpályára. Én csak csodálni tudom, amiért szerelmes a sárga golyóba és a Játékba. Az olimpia meg végül is nem pont erről szól? Amúgy zárójelben jegyezném meg, hogy Fucsovics Marci egyenrangú partnerként állt vele szemben, remek meccset játszottak, élmény volt nézni, még ha kicsit tudathasadásos is, kinek szurkoljak jobban. Azt meg csak csendben kérdezném meg a szövetségtől, hogy miért nem voltak a magyar fiúk címeres mezben a pályán? Hiszen ez végsősorban a nemzetek versenye, Nadal is büszkén viselte a spanyol nemzeti mezt.
Aztán itt van ez a Milák gyerek, aki úgy döntött, elege van a nyomásból, majd ő tudja, hol, hogyan és mennyit készül. Amíg hozza az eredményt, senki ne szóljon a dolgaiba. Öntörvényű? Igen, de miért ne lenne? Eddig ekézték, mert nem tudták, mire számítsanak nála. Most úszott egy fergetegeset, azonnal istenként beszélnek róla. Ez meg szerintem kifejezetten toxikus egy sportoló számára. Ő tisztában van önmagával és nem akarja kitenni magát a médianyomásnak. Én vele vagyok.
Ma egyébként olvastam egy írást, miszerint vissza kellene térni az eredeti olimpiai játékok szelleméhez, futás, birkózás etc. Hát, ez elég érdekes olimpiai játék lenne, még ha a versenyzők nyilván nem is akarnának mezítelenül küzdeni. Ebben a kérdésben azokkal vagyok, akik a világ változásával el tudják fogadni, hogy a szörf és a bmx is felkerült a sportok listájára. Összességében úgy érzem, én rendes szurkoló vagyok, nem zuhanok össze egy rosszabb eredmény láttán, de nem emelek piedesztálra senkit, ha aznap éppen neki volt a legjobb napja. Mondjuk ma, a férfi kézilabdások utolsó másodpercekben kapott gólja közel vitt egy infarktushoz, de ez azért inkább csak a vízilabdások döntőiben jellemző érzékenységem. Persze, az érmek szépen csillognak, de elsősorban azt kell tudomásul venni, hogy a világ 205 országában (most éppen ennyien voltak a megnyitó ünnepségen) ugyanazzal az álommal indultak neki a sportolók. Talán igazságtalan, hogy egy pillanatnyi forma döntsön arról, ki ülhet a világ tetején a trónra, de ez a játék erről szól. És elsősorban erről kellene szóljon, ez JÁTÉK.
Aztán megrökönyödve hallom, hogy a megannyi háború ellenes és békepárti óriás tacepao árnyékában átadtak itthon egy világszínvonalú (ezt a jelzőt szívesen alkalmazzuk idehaza sok alkalommal, még ha időnként kicsit nevetségesen is) lőszergyárat, ami a hazai igények teljes kielégítése mellett nem kicsi haszonnal kecsegtet, mivel idegen országoknak is eladjuk a termékeinket. Meg legördült az első nemzeti "világ legmodernebb" harckocsink, ami ugyan december óta már másodszor gördült le "először", de ilyen apróságokkal igazán nem kell foglalkozniuk a hozzá nem értőknek. Mindez a békepártiság nevében, bravó. Honvédelmi miniszterünk szerint ez aztán "garantálja a környéken élők biztonságát" is. No, én nem vagyok katona, nem éltem háborúban, annyi jutott el hozzám a borzalmakból, amit a tv lelkesen közvetít. De valahogy az az érzésem, ha a szomszédban egy lőszergyár lenne, az nemhogy a bizonságomat garantálná, de egyenesen célponttá tenne egy konfliktus idején. Azt mondja emberünk "a csúcstechnológia elengedhetetlen, de nem feltétlenül elégséges ahhoz, hogy sikeresen lehessen háborúzni, de ha van lőszer, akkor van a sikernek alapja is". Nem minősítem a sorait, szerintem hozzáértők és pasik megtették éppen elegen, de egy páncélozott jármű manapság talán már nem számít csúcstechnológiának, amikor drónok hozzák a halált és pusztulást. Ha meg telibe verik (hogy ilyen pestiesen fejezzem ki magam) azt a lőszergyárat, márpedig megteszik az első adandó alkalommal, akkor a siker alapjaiban roppan meg ugyebár. Ezzel azért nem árt tisztában lennünk akkor is, ha miniszterünk komoly arccal beszél hülyeségeket a mikrofonba.
Na, mára hirtelen ennyit akartam megosztani a gondolataimból. Már azon túl, hogy rohadtul elegem van ebből a "nyári" nyavalyából, ami egy hónapja hol befenyít, hol múlni látszik. Néhány napig fáj a fülem, torkom, rossza közérzetem, aztán pár napig nyugi van, majd kezdődik minden elölről. Bergdoktor már nyilván utána járt volna a problémának, itt a nyaralókkal foglalkozó háziorvos csak anyagi romlásba döntene a sok recept nélkül beszerezhető szerrel, amikből mellesleg már így is van itthon éppen elég. Ahogy jó doktorunk fogalmazott, "majd az idő megoldja". Vagy nem. Addig meg jó, hogy nem halljátok a kappanhangomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése