Még mindig sorjáznak az emlékek. Nehéz ez, mert olyan értelmetlenül kevés jutott együtt Jackkel. És van valaki, akiről kevés szó esett a történtek kapcsán, pedig szerintem nagyon sokat köszönhetünk neki mi is és Colin is. Ez pedig nem más, mint Carlos.
Carlos akkor került a családba, amikor már Jack is kétéves volt. Azonnal levette, hogy ő itt a babszem és így harmadik a rangsorban. Mivel ilyen belátó volt - és meghazudtolta a korábbi félelmeim egy kevésbé társkompatibilis francia bulldog kapcsán - nem is volt soha semmi probléma a három ivaros kankutya között. Itt szerezte az első jó pontját. Minden helyzetben tudomásul vette, hogy ő a harmadik a rangsorban és soha nem is próbálkozott előre törni.
Aztán történt, ami történt és hirtelen egy új helyzetben találta magát. Itt volt a lehetőség közelebb kerülni a Mesterhez, azaz Colinhoz. Colinhoz, aki úgy érdemelte ki főnöki helyét, hogy a világon semmit sem tett érte, egyszerűen csak elfogadta a kölyköket maga körül. Hagyta, hogy bohóckodjanak körülötte és vele, aztán ha elege volt a zajos ifjúságból, félre vonult. Amíg Jack élt, ő volt az, aki ragaszkodott nagy barátja fizikai közelségéhez, amikor csak tehette, úgy helyezkedett, hogy érintse, bármilyen kis ponton, de érezze és éreztesse, hogy ott van. Ennek lett vége július 17-én. Addig a napig amiatt aggódtunk, mi lesz majd vele, ha Colin (aki 5 évvel idősebb és ismert gerincproblémája van) egyszer elmegy, hiszen ennyi ragaszkodást nem lehet a sutba dobni, elfelejteni. De hát az élet nagy rendező, most Colinért kellett aggódni, hogyan fogja feldolgozni kis barátja elvesztését.
De akkor jött... no, nem a Tenkes kapitánya, de Carlos, aki korábban mindig beérte a partvonallal, soha nem is merészelt sokkal közelebb kerülni a nagy kutyához. Jack hiányában, mintha azzal próbálkozott volna, hogy pótolja őt, úgy bújt Colinhoz, ahogy korábban sosem, de ahogy Jacktől látta. Azt a néhány napot, amíg meg nem jelent mindannyiunk életében Jamie, így vészeltük át, Carlos társaságával, aki a szó szoros értelmében teljes testbedobással próbálta Colinnal elfeledtetni a veszteség miatti bánatát.
Amikor Jamie megérkezett, ösztönösen kereste a nagy kutya közelségét, hiszen baba volt, akinek az otthon elvesztése után ez mutatkozott a legegyszerűbb váltásnak. Egy fajtatárs barátságát minél előbb megszerezni. Abszolút sikerrel járt. Tulajdonképpen az első napon, amikor együtt utaztunk haza Nyíregyházáról, már az autóban eldöntötte, hogy ő és Colin örök barátok lesznek. Colin pedig örült, hogy újra teljes a család. Carlos pedig természetesnek vette, hogy a Jack által keletkezett űrt mostantól ez a kis mitugrász tölti be. Aki mellesleg játékos kis havernek bizonyult és akit a mai napig szívesen bosszant, tudva, hogy a kis nokedli (aki mostanra súlyosabb egyéniség lett, mint ő) legrosszabb esetben is csak levegőnek nézi, de összeveszni sosem fog vele.
Köszönjük, Carlito!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése