22. nap

Az étkezésről talán még nem írtam. Mármint nem a kajákról, ami itt elsősorban az ázsiai (kínai, thai, vietnámi, japán) konyha, de persze indiai is van bőséggel. Hanem az evőeszközökről. Elsősorban van a  pálcika, amit használni a helyiek szerint roppant egyszerű, szerintem meg nem, úgyhogy a bénázásomat látva mindig kapok villát. Itt a kanál a legfőbb segítség az evéshez. Sokszor adnak valami levesfélét az ételhez, azt kortyolgathatod, a jellegzetes ázsiai kis lapátkanállal locsolhatod a rizshez, de azzal vágják is a nagyobb darabokat, vagy amit végképp nem tudsz felszedni a pálcikával. Szóval, kanál és villa. Kés nem kell. Ezekhez az ételekhez nem. És nem néznek ki akkor sem, ha kézzel eszel, ami nekem kifejezetten tetszik. Ha valami elegánsabb helyre visz a jószerencséd, akkor a személyzet felpakol sok mindent a középen forgó asztalrészre, a körben ülők pedig csipegetnek belőle. Közben bőven öntögetik a teát, ami nagyon finom, másrészt szépen elválasztja az egymás után érkező, de talán eltérő ízvilágokat. Ma este ismét lesz szerencsénk egy ilyen vacsorához, arról majd részletesebben beszámolok. Anyóstárs születésnapját fogjuk valószínűleg ünnepelni, legalábbis tavaly ilyenkor éppen azt tettük. Előtte lesz egy „iskolai” ünnepség, amin már Levi is részt vesz, úgyhogy nagy az izgatottság a családban, mit művel a kis hebrencs majd a színpadon.

Éjszaka többször felébredtem és meglepve tapasztaltam, hogy mindannyiszor hallom a kis kaparászás-szerű hangot, ami a csendes esőt jellemzi. Még az oviba is kis csepergés közepette indultunk el. Fiam szerint ennél hűvösebb itt még sosem volt, amióta itt él, és annak azért már hét éve. 27 fokot mutat a hőmérő. Mindez az esővel párosítva. Brutális a páratartalom. Ha nem esne, akkor is úgy áznék, mintha...

Ma még beszaladunk a városba a kora délutáni műsor előtt, hogy pár apróságot még beszerezzünk, amire gondoltunk már, de aztán kiment a fejünkből, a közelgő indulás azonban eszünkbe juttatja, hogy most vagy soha. Fura érzés ez már a hazaindulás előtti napokban. Egyszerre maradnál, de közben erősen vágysz már az otthonod, az otthoniak után. Csak az időközben feltornyosult feladatok ne várnának ugyanilyen lelkesen, mert ha azokra gondolok, már korántsem olyan vonzó az indulás. Már pakolászod a bőröndöt, hogy lásd, mindennek megvan a helye, de jaj, mára pont a már bepakoltból kellene valami, az asztalon tornyosuló halomból viszont még éppen lehetne benyomni párat abba. A tegnap csődöt mondott papucsomat legszívesebben itt hagynám, de akkor megy a kukába, most cipelhetem haza, hogy az adományboltban kössön ki, hátha másnak nagyobb szerencséje lesz vele. Nehéz megbarátkozni a test változásával így hatvan felett. Ami korábban előnyös volt, mára már nem az, ami magasnak és karcsúnak mutatott, abban egyrészt odébb sem tudok lépni, másrészt nem vagyok karcsú és nincs az a vidámparki tükör, ami ezt megcáfolná. De a szemem azért rendre a régen bevált darabokon akad meg, nehezen fókuszálok át más szabásra, méretre, fazonra. Így aztán hiába a kedvezményes secondhand-beli vásárolgatás, azért csak tele a szekrény felesleges, hordhatatlan, bár jó minőségű dolgokkal, ami így már konrántsem olyan pénztárcakímélő. Ha van fogadkozásom a jövő évre, akkor talán éppen ez, hogy őszintébben viszonyulok a szekrényem tartalmához és igyekszem nem túltölteni feleslegesnek bizonyuló darabokkal. Ezt talán be is tudom tartani. Mert amúgy reménytelen, hogy intenzíven sportolni és fogyókúrázni kezdjek, amikor sokszor még a két liter víz elszopogatása is gondot jelent, ami mindennek az alapja lenne. Mostanában úgy tűnik, engem még a stresszes időszakok is csak hízlalnak, nem véletlenül, hiszen odahaza stresszevő vagyok. Itt nagyon visszafogottan eszem, ebben a melegben nem is kívánom, mégsem érzem, hogy olvadnának le rólam a felesleges dekák (kilók? – ne viccelj!).

Na, húzom az időt, indulni kéne már, de nem nagyon akaródzik kimenni a szaunába. Közben gyerek mellesleg közli, hogy akkor amíg holnap délelőtt elmennek az egyik gyerekkel az uszodába, addig megcsinálhatom a gulyáslevest. Vacsorára, mert ebédre ők találkoznak majd régi barátokkal, addig mi vigyázunk a gyerekekre és vagy süssük meg a hókiflit, vagy rajzoljuk meg a mézeseket. Már a gondolatra kiver a víz :D Itt az sem egyszerű, ha valamit korán megfőzöl, mert ebben a hőségben nem feltétlenül jó dolog egy hagyma alapú kaját kint hagyni. Talán az segít, ha a kész ételt beviszem a konyhába, ott mégiscsak hűvösebb van (egy kicsit). Mert a hűtőbe betenni reménytelen. Ugyanakkor mi magyarok tudjuk, hogy ezek a kaják másnap a legjobbak, amikor már összeérnek az ízek. Na, itt ez elképzelhetetlen. Amit főztél, megeszed, nem tárolgatsz, ha jót akarsz. Van benne valami takarékosságra késztető, az is igaz. Mindennap friss étel. Végül is  alapjáraton a házvezetőnő gondja ez, nem a tied. Mondjuk, így azért könnyű. Viszont a gyerekekkel bármit pacsmagolni, az azért idegen körülmények között erős kihívás. Otthon a fene se bánná, ha úszna a konyha, végül is, nélkülük is előfordul, de itt a légy is segreesik néha, a morzsa meg bocsánatot kér, ha lehullik. Megértem én, hogy itthon se akarnak lenni a szülők, amikor ez zajlik. Én is szívesen kérnék kimenőt 😊

Na, hát kódorogtunk még egyet a belvárosban, kerestünk Lego Leiát vagy Padmét, de persze sehol, így csak Darth Vader lóg majd a karácsonyfájukon. De a gyűjtés titka a kitartás. Itthon aztán azért elkezdtem a pakolást és láss csodát, mégis csak szükség lesz a kis kabinbőröndre is. Oké, nagyrésze a Ferihegyen magunkra húzkodni valóval van tele, de azért mégis.

Na, hát amit én tulajdonképpen karácsonyi koncertnek véltem, az egész más volt. Ballagás. Ugyanis itt januártól december végéig tart a tanév. A legnagyobb csoportosok pedig elballagtak. Adtak egy elég hosszú – és musicalnek nevezett – műsort, ami nagyjából egészéből a föld, az élet tiszteletéről szólt. Aranyosak voltak. Aztán az utánuk következő csoportok is adtak egy kis műsort (persze, sokkal rövidebbet), hogy tisztelegjenek az elköszönők előtt. Ebben vett részt Levi csoportja is a Waka waka Shakira számra koreografált kis műsorukkal. Ügyesek voltak, aranyosak és hát négyévesek, de nagy sikerük volt. Amúgy az egész ovi (egy hálózat része) a helyi country klub épületében kapott helyett, nagyon nívós hely és persze az ünnepség is itt volt a bálteremben. Volt svédasztal, tea, kávé és fantasztikus környezet. A gyerekeknek jelmezek és fellépő ruhák. A végzősöknek még olyan kis királylányos fehér ruhák is, akár nálunk a szalagavatósoknak. Leviéknek a világoskék kantárosnaci fehér pólóval és a fiúknak színes fejkendővel nagyon tetszett, jó lenne meg is tartani a nadrágot, bár a gyerek nem nagyon van hozzászokva a hosszú nadrágokhoz. Szóval, a résztvevőknek és szüleiknek 160 dollár volt a belépő ( ez kb. 40 ezer forint), mi nagyszülőkmég plusz 64 dollárt jelentettünk a büdzsében (még egy huszas). Na, hát aranyos meg nívós, meg ... drága. Ez van. Persze, mindenki úgy érzi, hogy minden centet megért. Az énektanáruk egy lófarkas tanító bácsi. Nagyon aranyos volt, mert amikor megérkeztünk, bejelentkeztem, hogy a P. Levente rajongói tábor megérkezett, ő pedig nagyon közvetlen nevetéssel üdvözölte a Levente (olyan szépen mondta ki) nagyszüleit, már sokat hallott róla, hogy itt vagyunk. Pletykás kis unokám nagyjából mindenkinek elmondta már az az elején,hogy itt van a nagymama és a nagypapa. Így magyarul. Aztán ossza be mindenki, amit hallott 😊

A műsor után hazamentünk kicsit felfrissülni és elmentünk a városnak egy turisták által egyáltalán nem látogatott részébe, egy autentikus kínai étkezőbe. Hasonló volt a Mandarin Oriental szálloda előtt a Marina Bay öbölben, de ahogy a menyem is mondta, az a turistáknak van. Nos, ez az árakon is meglátszik, mert a minap ott ketten fizettünk majdnem egy százast. Most meg a nyolc felnőtt, 3 gyerek együtt nem volt kétszáz dollár. Az is igaz, hogy ez olyan hely, hogy otthonról hozhatod az italodat, a szülinapi tortádat, még szervízdíjat sem szám olnak fel a poharakért, plusz tányérokért. Egy elég nagy placcot kell elképzelni vagy húsz nagy kerek asztallal (mi is elfértünk körülötte 11-en), az ételek hozzávalói részben még ott úszkálnak a nagy akváriumokban. A rendeléstől számított negyedórán belül elkezdik kihordani az ételeket és senki nem szégyenkezik, ha az asztalra hullik bármilyen falat. A terítő azért van., hogy ezeket a foltokat felfogja. Mondjuk, a végén a tortás fotózásnál elég fura a maszatos terítő. Most volt alkalmunk találkozni Sharon testvérével és a családjával, valamint anyóstársékkal. Nagyon barátságosak voltak most is, de értékelhetik is, hogy egy olyan vőt kaptak, aki a közelmúltban nagy beteg anyósát azzal fogadta, hogy megdicsérte az új blúzát. Leia és Levi eleven ördögökként rohangáltak, miután megtelt a pocakjuk. Szerencsére unokatestvérük, Jayden kiváló bébiszitterként vigyázott rájuk. Felnéznek a nagyfiúra, aki három éves volt, amikor itt volt a fiamék esküvőjén.

A nap híre, hogy odahaza megfogták az egeret. Élve fogó csapdával, mert ez egy ilyen kis humánus család. Aztán a rágcsáló írtó tanácsára nem a kertben, nem az utcán, de nem is a parkban engedték szabadon, hanem a hatalmas kereszteződés közepén, a felüljáró alatt. Mert a nagy forgalom majd összezavarja és nem talál vissza. Persze a kisebbik már cukkolja a bátyját,hogy azért csak figyeljenek, mert a reggeli etetésnél lehet, hogy megint sorban áll a kutyakajáért. Ugyanis nem kellett neki semmi emberi kaja, a marhahúsos, sárgarépás Frolic kutyakajára gerjedt a kis szerencsétlen.

Még a közlekedésről pár szót. A tömegközlekedés itt csak szuperlatívuszokban írható le. Ennyi busz és metróvonal mellett egyszerűen leszoksz a gyaloglásról. Ami ebben a melegben nem is esik olyan jól. De a metró az kész labirintus. Nem az a fajta, elveszős labirintus, csak ennyi mozgólépcső szerintem a világon nincs több. Csak egy példa... Ma is megjövünk a városból, de tovább mennénk a mi megállónknál még egyet, ami már másik metróvonal. A föld alatt nem is számolom, mennyit megyünk mozgólépcsővel le és fel, aztán mozgójárdán még oldalra is, hogy aztán megint le és föl, aztán ott állsz a megfelelő peronon és már érkezik is a szerelvény. Beáll. Kinyílik a peron ajtaja, aztán kinyílik a szerelvény ajtaja, kiszállnak, senki nem akar befelé tolakodni, ha elfogyott a kiszálló, beszállnak. Senki nem ugrik a záródó ajtók közé, mert pár perc múlva úgyis itt a következő. Meg nem is nagyon tudna, mert bezár a szerelvény és utána még a peronajtó is. Kiszállunk, bevásárolunk a holnapi gulyásleveshez, metróra vissza, csak egy megálló, de mire a peronra érünk, már a nevemet is elfelejtem, kiszállás, a föld alatt egész labirintus egy csomó kijáróval, nekünk a kettes van az utca végén, az egyes kicsit odébb, az akkor jó, ha még a kisboltba is be akarnánk ugrani, de hát ezen már túl vagyunk. Mondjuk azért is jók ezek a föld alatti sétálások, mert hűvös van, ha szakad az eső, itt száraz maradsz. Ha szakad az eső, akkor az egyes kijáratnál érdemes feljönni a föld alól, mert onnan fedett járda vezet majdnem hazáig. Rettenetesen bonyolultnak tűnik, de a valóságban nem az, csak rengeteget kell kutyagolni, illetve hát azt is megspórolják neked a mozgólépcsőkkel és járdákkal. Amikor otthon egy hosszú lépcsővel lejutsz a föld alá, itt meg már harmadszor kanyarodtál újabb lefelé vezető lépcsőre, akkor azért próbálod elképzelni, mennyivel is lehetsz a föld alatt. Nagyon sokkal, mert itt még a köztes emeletek se alacsonyak. Minden ki van táblázva, ha nem vagy analfabéta, simán eligazodsz. Ráadásul mindenféle nyelven. Eleve angolul, aztán kínaiul, meg indiaiul, meg malájul. De megy a fényújság is az információkkal, az ajtók felett az aktuális,a következő megálló, az egész útvonal, mutatva, hogy a hosszú járaton éppen melyik irányba tartasz. Egész egyszerűen nem tévedhetsz el! A szerelvényen az ajtók melletti ülések más színnel jelezve, hogy rászorulók számára van. Leülhetsz, de ha nincs más szabad hely és felszáll egy idős ember, vagy kisgyerekes anya, nem kell rád szólni, máris adod át a helyed, hiszen ez tulajdonképpen az övé. Na, hát nehéz megfogalmazni ezt a káosznak hangzó dolgot, ami itt a mindennapi közösségi közlekedés, de tulajdonképpen durván jól kitalált rendszer, irigylésre méltó. A buszok megállóiban nemcsak az adott járatok menetrendje van kint a megállókkal, de egy összesített abc sorrendbe szedett tábla is, hogy ha adott megállóba szeretnél eljutni, oda melyik járatok felelnek meg neked. Imádom.