2017. febr. 12.

Nem jó érzés.2

Végre a sarkamra álltam és hoztam egy döntés. Tök mindegy, hány évet tudok magam mögött, de újra iskolába akarok járni! Persze, volt némi hátsó gondolat... egyrészt, hogy az iskola most kivételesen "ingyenes" és elsősorban a nyelvre koncentrál. Ki ne ragadna meg egy ilyen alkalmat? - kérdezem én, akinek igencsak a körmére ég már ez a nyelvtanulásos mizéria. Nem tudom, ki hogy van vele, én nem vagyok kellőképpen eltökélt (mert motivált még csak lennék), hogy magamban, a négy fal között vegyem fel a harcot az angol nyelvvel. Persze, ragad az emberre egy s más, mint a kosz, ahogy mondani szokás, de ez azért egy idegen nyelven beszélő családtaggal kommunikálni ez vajmi kevés, lássuk be. Tehát jelentkeztem online, elmentem a beiratkozásra, megírtam a tesztet, részemről mindent megtettem a nagy cél érdekében. Erre kapok egy értesítést, hogy a meghirdetett hétköznapi órák helyett (mellett) szombaton teljesítsek öt tanórát. Szombaton! Én, aki már így is alig bírtam kiharcolni a kissé önző férjemény mellett az iskolába járást. Jön a tavasz, jön a nyár, én meg szombatonként vonuljak el Pest túlsóra és üljek a padban, a család pedig itthon várja, hogy megvilágosodjak. Nem tudom felvállalni a konfliktust, amit a helyzet szülne. De iskolába akarok járni! Tanulni akarok! És nincs rá alkalmanként 5 ezer forintom, hogy egy magántanár simogassa a buksimat elnéző vigyorral, amiért még erőlködöm. Elképzelni sem tudjátok, mennyit koptattam a számat, amíg megtaláltam az érveket, amiért ezt az iskolát nekem el kell végeznem, erre pont ők tesznek keresztbe. Persze, lehet, elkiabálom és segíteni fognak a hétköznapi csoportok valamelyikébe való bejutással, de nem nagyon bízom benne. Négy napja írtam nekik egy levelet, amire nem válaszoltak. Így más esélyem nincs, mint 15-én elvándorolni a tetthelyre és ott próbálkozni. De ha nem megy, akkor megint egy kudarccal több . A franc egye meg! Pedig a horoszkópom mindenféle csodás dolgot jósolt erre az évre. Oké, még csak február közepe van, de eddig baromira semmi jele a csodáknak. Pedig addig kéne jönnie, amíg még örülni tudok neki!

6 megjegyzés:

Alessia írta...

És ha feljönnél vonattal? Reggel fel, este vissza. Ennyit talán be lehetne áldozni a cél érdekében, időben, költségben. Tibi meg csak kibírna egyedül egy fél napot. (Remélem nem olvassa a blogodat, mert akkor megint én leszek a felbújtó.... :-P Bár inkább vállalom, hogy olvassa, és legalább szembesüljön vele, hogy ez most neked mennyire fontos.)

Golden írta...

tudod te mennyi egy retúr vonatjegy? 5.500,-Ft - akkor már inkább egy magántanár

Golden írta...

ja, és 9-re kéne Pest túlsóra érnem... 6 előtti vonattal kellene jönnöm

Alessia írta...

Ja. Hát ezt nem tudtam. :-(

teide írta...

Jaaa, értem már, mi a gond a szombattal (hogy nem vagytok Pesten). Óóó, ez nem könnyű helyzet... a hétköznapit kellene valahogy kiharcolni...

Lazac írta...

Ahova én járok magántanárhoz, ott alkalmanként 1500-at fizetünk, és kicsoportos a foglalkozás. Remélem találsz áthidaló megoldást. ♥