Mert van, akinek minden vicc új ... például én ...

Egy két évvel ezelőtti, de a napokban újra előkerült vita margójára...

A minap az Orczakönyvön ismét felröppent a szörnyülködés Varró Dani ötödikesek irodalomkönyvében megjelent versével kapcsolatban. Nekem újdonság volt, bár az adok-kapok már 2014 őszén lezajlott ebben a témakörben.

http://konyves.blog.hu/2014/10/21/oriasi_indulatokat_kavart_varro_dani_gyerekverse

Azóta kicsit utána néztem és meg sem lepett, hogy egymás sarkát letaposva védelmezik az "irodalmárok" a kis remeket. Konok Péter történész például ezt a mások által "csodálatos"-nak tartott verset költötte Varró Dani, a "kortárs irodalom egyik legkiválóbb költője" védelmében:

Összességében pedig megállapítást nyert, hogy mi magyarok nem értjük az iróniát. És begyepesedett aggyal nem kellene Gárdonyi Géza Egri csillagokjánál leragadnunk (már a felvetést sem értettem, hogy lehet a két szerzőt egy lapon emlegetni, már csak műfaji különbözőségek okán is). Elképesztő indulatok kaptak betűre pro és kontra is, sokszor megkérdőjelezve, hogy akinél ez a vers kiveri a biztosítékot, az vajon a valóságban is olyan nagy magyar szülő-e, aki sosem engedte a kisbabáját villanyvezetékkel, konnektorral játszani, netán rossz néven vette, ha a ded a lapáttal jól pofán csapta a kedves papát. Mert egy kisgyerek ilyen, ezen nincs mit szörnyülködni. Egy gyereket nem lehet 24 órában szemmel követni, bizony előfordulnak ilyen kis csínytevések, különben is, nem egy értelmes 10 évesről szól a versike (akinek a tankönyvében szerepel amúgy), hanem még pici gyerekről, aki nem fogja fel a cselekménye veszélyeit.

Persze, a másik oldal is védte az igazát, hogy ilyen hozzáállás miatt a mai gyerekek előtt nincs erkölcsi gátlás, szemtelenek, tiszteletlenek, nulla veszélyérzettel etc.

Nos hát, - minő meglepetés - nekem is van véleményem. Bár, először egy kérdés... mi a fenének kell egy 10 éves tankönyvébe ez a bárgyú (bár, sokak által humorosnak érzett) versike? Most komolyan, 10 évesen még úgy hisszük, ezen a szinten állnak? Mert akkor ne csodálkozzunk a PISA-felmérések eredményein. Más ... én annak idején az unalomig képes voltam az A part alatt című versikét dúdolgatni a fiaimnak (veszélyeztetve zenei szépérzékük fejlődését), de a mai napig nem találom benne azokat a szavakat, mondatokat, amik akár csak egyetlen visszás gondolatot ébreszthetnének bennük:

A part alatt, a part alatt

Három varjú kaszál, három varjú kaszál.
Róka gyűjti, róka gyűjti,
Szúnyog kévét köti, szúnyog kévét köti.

Bolha ugrik, bolha ugrik,
Hányja a szekérre, hányja a szekérre.
Mén a szekér, mén a szekér,
Majd a malomba ér, majd a malomba ér.

A malomba, a malomba
Három tarka macska, három tarka macska.
Egyik szitál, másik rostál,
Harmadik követ vág, harmadik követ vág.

Szürke szamár vizet hoz már,
Tekenőbe tölti, tekenőbe tölti.
Tehén dagaszt, tehén dagaszt,
Kemencébe rakja, kemencébe rakja.

Medve várja, medve várja,
Kisült-e a cipó, kisült-e a cipó.
Tyúk a cipót csipegeti,
Hangya morzsát szedi, hangya morzsát szedi.

Riposztozhat bárki, hogy micsoda idétlenség állatokkal szemléltetni a friss kenyér születését, hiszen egyetlen macska sem szitál lisztet, a tehén nem dagaszt, és folytathatnám a sort. Ezek azonban mesei elemek. Éppen úgy, mint a gonosz boszorka, aki péklapátra ülteti Jancsit és Juliskát, hogy megsüsse őket. Horror? Az! Kőkemény, mint a legtöbb Grimm mese. Mégsem hiszem, hogy a szülő ne vigasztalná meg a mese végén a gyereket, hogy ilyen a valóságban nincs, kitaláció az egész, amin generációk hosszú sora nőtt már fel, anélkül, hogy meg akarta volna sütni apját vagy anyját. De a kuncogó szülő, aki Varró Dani sorait olvassa együtt a gyerekével, akaratlanul is olyan érzetet kelthet a gyerekében, hogy a lapáttal orrba vert apuka tulajdonképpen egy jó vicc, mint ahogy az elrágott villanyvezeték is.

A leírt szó felelősség! Az enyém, a tiéd, az övé. Mindnyájunké. Varró Danié is. Ne abból induljunk ki, hogy Dani versét mi felnőttek netán humorosnak, frappáns szójátéknak, vagy akár kínrímes szösszenetnek érezzük. Nem az a kérdés, hogy poén vagy sem egy felnőtt szemével. Ugyanis a gyereknek még nem kellőképpen fejlett a humorérzéke, nem feltétlenül érti az iróniát. Neki a felnőttek által leírt szó iránymutatás.

Egy ideje már morgok azon, hogy Jókai, Gárdonyi műveit lebutítják, mert a mai gyerekek számára sok szó ismeretlen, idejétmúlt. Nem értik, tehát nincs is rájuk szükség! Viszont ismerik a laptopot, a kábelt és hasonlókat, akkor nosza, szerepeljenek ezek egy versikében. "Nyelvében él a nemzet" - ismerjük Széchenyi István örökbecsű szavait. Tehát a mi feladatunk, kötelességünk, hogy őrizzük, ápoljuk azokat a szavakat, amik lassan kikopnak a közbeszédből. Ne elégedjünk meg a lebutított regénymaradványokkal, mondván, a mai gyerekek úgysem értenék az idejüket múlt szavakat. Ez bizony az írók, költők, betűvetők felelőssége, hogy a család és a pedagógusok mellett aktívan tegyenek a fennmaradásukért. Ha egy ötödikes tankönyvben ez a mérce, milyen "írástudó" nemzedéket nevelünk fel? Igen, alkalmazkodni kell a megváltozott világhoz, de nem kell, nem szabad elfeledkeznünk a gyökereinkről, nyelvünk gazdagságáról, szépségéről. Ha még G.B.Shaw is ezt írta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált, ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit” - akkor nekünk erkölcsi kötelességünk legalább a tankönyvekben jó példát mutatni a gyerekeknek.

Nem újdonság a nyelv játékosságát kihasználva kínrímeket faragni, biztosan sokan emlékeznek még erre is: "Hátamban kés, na és!" Már nem emlékszem, hol szedtem fel én magam ezt a gyöngyszemet zsenge ifjúságom idején, de az egészen biztos, hogy nem egy tankönyvben.