2016 Szubjektív - Boldog új évet kívánok!

Decemberben újra nyitottam ezt a blogot, amit 2015. szilveszterének éjjelén bezártam. De igazság szerint sokszor hiányzott a felület, ahol – ha csak egy szűk körrel is – de megoszthattam volna a gondolataimat. Azokat, amik nem tartoznak ország-világ, csak a barátok, ismerősök elé. Az írás amúgy is egyre nehezebben megy, mintha a megjelenés nehézségei rányomnák bélyegüket magára az alkotó folyamatra is. Pedig vannak még bennem el nem mondott történetek, de hiányzik a lendület, a lelkesedés  (és igen, az anyagiak is). Bánt a saját gyengeségem, a be nem tartott fogadalmak, amelyek helyett most nem teszek újabbakat. Így is erős lemaradásban vagyok önmagamnak tett ígéreteimmel.

E-z volt az első karácsony, amikor nem volt együtt a család. Az elmúlt években a távolság ellenére a karácsony megmaradt olyannak (majdnem olyannak), mint évtizedekkel ezelőtt. Mostanra azonban kontinensek választanak el bennünket. Nagy találmány az internet, nem tagadom, de mégsem az a kézzel fogható valóság, amihez szokva voltunk. Új élethelyzet, új szokások. De még nehéz.

Két könyvem jelent meg az ünnepek előtt, talán az utolsók, nem tudom. Újabb pályázatokra jelentkeztem, amiknek az eredménye csak az új évben derül ki. Izgatott várakozás, reménykedés feszül bennem, de talán nem is baj, hiszen ezek visznek előre.

A mostani december újabb változást is hozott. A judithsarayblog.wordpress.com-ot elhagyom, bár be nem zárom, és helyette a januárban megnyitott, és azóta is hanyagolt judith-a-betuveto.blog.hu-t viszem majd tovább. Még nem tudom, hogy jobban járok-e így, többekhez jutok-e el, mint a másik felületen, de ha én nem próbálkozom, hát nem próbálkozik helyettem senki.

A december szinte eseménytelenül telt el, bár ezt hajlamos lettem volna az egész évre írni, aztán a fotók is árulkodnak róla, mennyire nem így volt. Kirándultunk a hétvégéken, dolgoztunk hétközben –, kutyáztunk éjjel és nappal, átlagos (sokak szerint talán unalmas) életünket éltük. Én már tudom értékelni ezt is, az összebújós csendes estéket. Az állandósult félhomályt, amelyben a gyertyalángokba bambul az ember, miközben illatos forraltbort szopogat és lágy dallamok között emlékezik. Sokan mentek el év közben ismeretlen ismerősök, akikkel szegényebb lett a világ, és ettől óhatatlanul az elmúlás gondolatvilága is beköltözik a csendbe, a magyányos merengésekbe. Még szerencsések vagyunk, körülöttünk vannak a szeretteink, de az ilyen percekben mégis összeszorul a szív, meddig írhatom le ezeket a megnyugtató sorokat. De félre a komor gondolatokkal! A lassan végére érő decemberben értékelni tudom a korai lefekvéseket és korai keléseket, a hajnali fagyokat a parkban a boldogan játszó kutyákkal, a déli napsütéseket, a laktató egytál-ételeket, a csábító plusz kalóriákat, még a letört fülű őrségi bögrét is, ami új funkciót talált virágos kaspóként. A hó hiányzik csak, a szikrázó fehérség, amitől számomra igazivá válna az év utolsó hónapja. Megnéztünk egy felemás érzéseket keltő színházi előadást, még ma sem tudom, ajánlanám-e tiszta szívvel a Sógornők című darabot. Dolgozgatok új írásokon, régieken, és napról napra elszámolok a lelkiismeretemmel egy még be nem fejezett történet miatt. Tudom, hogy adós vagyok a folytatással, de nem akaródzik bevillanni a szikra. Sajnálom! Nem utolsó sorban pedig megyek Alessiához az Előszilveszteri bulijára, és remélem, jövőre is rendszeresen ott tölthetek nála néhány órát. Régebben ő járt hozzám, bevallom, így volt kényelmesebb, de most itt az idő, hogy viszonozzam a baráti kitartását. Álmodozom egy velencei útról, miközben tudom, 2017 nem az az év lesz, amikor az én álmaim válnak valóra. Bár, ez sem igaz, hiszen mi más vágya lehetne egy anyának, mint hogy a fiai boldogan éljenek. Na, kezdek már elkalandozni, itt az ideje, hogy rövidre fogjam J

A decemberi összefoglalót csak az óév utolsó (na jó, majdnem utolsó) napján teszem fel, ki tudja, mi minden történik még addig ;) Egy biztos, fogadkozni nem fogok. Nem fogok, mert akkor a következő év végén szembesülnöm kell vele, mennyire nem tudtam a saját ígéreteimhez igazodva élni. Hiába na, már ismerem magam. Nem lesz fogyókúra, nem lesz erőltetett nyelvtanulás. Ha mégis sikerül, az tényleg siker lesz, de ha mégsem, akkor legalább nem egy kudarc. Persze, tele vagyok várakozással, mert lesznek nagy események 2017-ben is, de ezek nem az én piros betűs ünnepeim lesznek... csak egy kicsit. Ahogy most elnézem magam körül szűkebb családomat, Tibort és a két szőrös családtagot, kérésem is csak egy van: A következő év se legyen rosszabb, mint az idei, és akkor megbirkózunk vele!

P.S. Január 28-án beköszönt a Kakas éve. Én a születési évem révén Patkány vagyok, akinek a következő jóslat szól: "A legkiemelkedőbb téma, amire a Kakas évében fókuszálnod kell, az maga az előretekintés, a tudatos tervezés, az ötleteid megvalósítása, nem pedig a megfutamodás a lehetőségek elől. Fogalmazd meg teljesen pontosan a céljaidat. Nem kell túlzásokba esned, inkább kevesebbet vállalj be, de azt csináld meg maximálisan. Előre tekints, ne hátra. A múltat nem tudod megváltoztatni, de a múlt hibáinak megfelelő kezelésével meglepően sok dolognak a végére tudsz járni. Pénzügyeid óvatos léptekkel, de a fejlődés útját járják be. A hitelfelvételt lehetőleg kerüld el, és kölcsönt se adj senkinek. Szerelmi téren a kezdeményezés garantált eredményt hoz. Mutasd meg, mire vágysz, így pontosan azt kapod vissza, amiben reménykedsz. Munkafronton ne félj váltani, vállalkozást indítani vagy elköltözni egy jobb állásért. A kockázat kifizetődik." Hát, na ... :D

Akit érdekel, itt találhatja a magáét: http://www.life.hu/horoszkop/20161202-a-life-hu-kinai-horoszkopja-a-2017-es-evre-ami-a-kakas-eve-lesz.html

In Memoriam ...

Egy csodás videó, amely sajnos nem teljes... de az biztos, hogy 2016 a veszteségek éve volt :(

Egy csodás hanggal megint kevesebb idelent :(

George Michael... lehetett szeretni és felállhatott a Last Christmastól egyesek hátán a szőr. Én imádtam. A videót is, de a bevásárló központban a fejem fölött búgó hangot is. Ezredszer is akár. Nemcsak ezt a karácsonyi örökzöldet, tőle igazából bármit.
Amikor a Freddy Mercury emlékkoncerten egymás után jöttek a színpadra a nagy nevek, én csak forgattam a szemem, mennyire nem tudtak még a közelébe se jönni a hangjának, és akkor megjelent ő rózsaszín zakóban és úgy énekelte el a Somebody to love-ot, hogy égnek meredt a karomon minden szőrszál. Ilyen hang csak ritkán születik. Mert ilyennek születni kell, nem lehet megtanulni, képezni a lágy hajlításokat, a hibátlan hangváltásokat, a selymes rezgést. Ott a helye az égi kórusban és mostantól ott is van. Nagyon sajnálom. Egy idejekorán véget ért élet, egy hang, amelynek nyomába sem érhetnek az önjelölt sztárocskák. Nyugodj békében George, és köszönöm mindazt, amit kaptunk tőled!
https://www.youtube.com/watch?v=mSKhIyQ5PpY

Karácsony, juhéééé....

Régi "rossz" szokásom, hogy már 23-án délután/este behozom a fát és nekiállok díszíteni. Persze praktikussági magyarázat is született rá, igazából azonban csak türelmetlen vagyok, mert imádom esténként az apró égők parazsát bambulni a sötétben. Amióta a fiúk megszülettek, a Szenteste nálunk talált nagyszülőt, gyermeket és unokát. Harminchárom éves rendszer borult most, hogy a kisebbik fiam a világ másik felén él és nem tudott hazajönni az ünnepekre. Nehezen megemészthető helyzet, mert az esze érti, a szíve meg sajog.
Szóval, 24-e már a nyugodt készülődésé, nem kell kapkodni, az ételek nagy része ugyan frissen sül majd, de előkészítettem őket, a halászlé is már csak melegítésre vár. Jól ki is találtam, hogy majd elmegyünk délelőtt kirándulni, de persze miért pont ezen a napon be lenne igaz, hogy ember tervez, Isten végez... igen, korán reggel ónos szitálásra ébredtünk, ami alapjaiban hiúsította meg a kirándulási terveinket, de azért persze kióvakodtam az ebekkel a parkba, aztán hazafelé csak sikerült teljesítenem a lassan már kötelező esést. Két éve akkorát estem, hogy az alsó, középső fogam kilazult, a könyököm pedig azóta is fáj. Most nem estem ilyen utcarengetőt, igazából csak diszkréten a hátsómra huppantam, még le is tudtam támaszkodni. Lehet, hogy ez utóbbit nem kellett volna, ugyanis egy órával később már annyira fájt a jobb kezem, hogy lényegében egy üres vizes poharat képtelen voltam megtartani vele, minden mozdulatra szúró fájdalom cikázott egészen a hónaljamig és legalább két ujjam elzsibbadt. Tiborom volt a nap megmentője, aki igyekezett feltűnésmentesen a kezem alá dolgozni, helyettem bevinni a súlyosabb darabokat, hogy a nagyiknak ne tűnjön fel, hogy már megint leamortizáltam magam. Később kentük, borogattuk, masszíroztuk, éjjel meg egy "rossz" mozdulattól valahogy minden a helyére került, mára már egész használható lett.
Drága anyám évek óta felhagyott a karácsonyi készülődéssel, én pedig átvállaltam az "ő napját", így 25-én is nálunk gyűlik össze a család. Ugyan egész évben minden hétvégén együtt vagyunk, de sajnos már a nagyszüleinknél volt alkalmunk megtanulni a leckét, addig legyünk együtt, amíg még megtehetjük. Tehát összejöttünk, új menüsor került az asztalra, dumcsiztunk, nassoltunk, kezdünk eltelni, pedig nagy zabálásokról már rég szó sincs. Tegnap sikerült a kicsivel is beszélni, de persze telhetetlenek vagyunk, ma is jó lett volna; már csak azért is, mert ma már a nagy sem volt velünk, de amíg ő vonaton suhan a párja felé, addig a kicsi kenguru-lesen van.
26-a lenne anyósom napja, de az idén kivételesen kipihenjük az eddigi napokat és 27-én gyűlünk újra össze, ugyanis a nagyfiú és barátnője akkor jönnek vissza.
Szóval a karácsony nálunk arról szól, hogy akikkel egyébként is sok időt igyekszünk együtt tölteni, azokkal nézzük a gyertyák lobogó lángját. (Mondjuk, a nagymamák reklamálnak is, hogy "nem látni ebben a félhomályban", a nagypapa pedig leginkább azon aggódik, hogy egyszer ki ne gyulladjon valami a piromániám miatt :D )
Akik színesítik ezeket az órákat, azok Colin és Jack, a négylábú családtagok. Akik gyerekként tudnak örülni a játékaiknak és annak a puszta ténynek, hogy még néhány órára sem maradnak egyedül. No, meg persze az extra finom falatoknak. Sajnos a kirándulás továbbra is időjárásfüggő, és a játszma nem a mi javunkra áll. Ónos eső és eső a második napra is jutott, az előrejelzés pedig nem sok jóval kecsegtet minket. Én pedig egyelőre a rendcsinálás után önmagammal vívom a legnagyobb csatát: gyertyafény vagy lámpafény? Merthogy a karácsonyra kapott könyveket is szívesen forgatnám. No, megyek is, hogy mire James Bond megmenti a világot, ne maradjon mosatlan a konyhában :)

2016. Szubjektív - November

Novemberben Alessiával Bocelli koncert a Bazilikában. Nem is remélt élmény. Óriási élmény! Bicegve bár, de séta és kirándulás, mert ahol négylábúak élnek, az élet nem állhat meg. Márton-napi vacsora barátokkal, éjszakába nyúló beszélgetéssel. A távolban élővel a technika segít együtt ünnepelni a szülinapot. Kirándulás újra Tatán, mert a szőrösöknek kedvenc helyük. És nekünk is. Alessia álma valóra vált, a könyve eljutott a könyvesboltokba, az enyém pedig lassanként hamvába hal... a kiadó komoly változtatásokat léptet életbe, talán a mesekönyv lesz az utolsó, ami valaha olvasókhoz kerülhet. De micsoda olvasókhoz? A legkritikusabb, legszeretetreméltóbb olvasó táborhoz,  gyerekekhez. A hónap végén megnyílt Alessia kis könyves kávézója, egy újabb álom beteljesüléseként. A létrejöttét lépésről lépésre nyomon követhettem, és azt hiszem, ennyivel be is érem; enyém az öröm, övé az izgalom.

2016. Szubjektív - Október

Októberben jó és rossz pillanatok vegyesen. Barátnők látogatása, s emiatt lemaradás egy ritka ünnepi alkalomról (apró lelkiismeret furdalás, mert az időzítést én rontottam el), egy remek színházi előadás; aztán némi ijedelem egészségügyi vonalon. Mit ijedelem... maga a bénító rettegés. Két kemény hét a CT-re várva, álmatlan éjszakák a rák árnyékában, hogy aztán gellérthegynyi szikla gördüljön alá – Nincs baj! A nagy megkönnyebbülésben egy részleges bokaszalag-szakadás. Rossz hír, hogy az utóbbi időszakban megszaporodtak az apró balesetek, amik érnek; potyogok, mint az őszi falevelek. Igaz, nem olyan elmúlóan, de annál fájdalmasabban. A barátnővel pedig készülődés a Nagy Napra. Az övé igaz, de még asszisztenciának is jó lenni ebben :)

2016. Szubjektív - Szeptember

Szeptemberben még egy kis Balaton, a ház lezárása. El sem hisszük, hogy elszállt ez a nyár is. Újra bolhapiac, kissé keserű szájízzel, amiért egyre nehezebb a régi értékeknek új gazdát találni, de töretlen hittel, hogy a lomtalanításban kiszanált dolgok új, tartalmasabb életre találhatnak másoknál. Tudom, hogy mások talán esztelen tékozlásnak tekintik a hónapok óta folyó folyamatos lomtalanításomat, de bennem néha már éledezik a jó érzés, ahogy megszabadulok sok felesleges kacattá vált múltbeli tárgytól. Ha már fizikailag képtelenség, így próbálok megfiatalodni. Ennek jegyében megint egy kicsit átrendeztem a nappalit, ha már a többi helyiséggel nem nagyon lehet mit kezdeni. De most ennyi is elég volt. (Csak zárójelben: sok „elkótyavetyélt” dolog hirtelen hiányozni kezdett, pedig már hónapok, sőt évek óta nem vettem őket a kezembe, de ez azt hiszem természetes reakció egy tárgymániás gyűjtögetőnél)

2016. Szubjektív / Július - Agusztus

Júliusban Alessiával a várva várt Nostradamus előadás. Nagy élmény még akkor is, ha a főszerepben Gansta Zoleet pont ezen a napon nem láthattuk. Hétvégenként pedig Balaton. Egy majdnem borzasztó baleset kicsi Jackkel, izgalom és óriási megkönnyebbülés, hogy ne legyenek unalmasak a balatoni kirándulások. Hihetetlen gyorsan telik az idő. 

Augusztusban Balaton; a hosszú hétvégék, mint nyári szabadság, abszolút kiállták a próbát. Azt hiszem, sőt bizton állíthatom, hogy többet profitáltunk ezekből a hétvégékből három hónapon keresztül, mintha két, vagy akár három hétre bezártunk volna. Alessiával kirándulás Paksra. Egy régi barátnőnek örülhettünk, megkóstoltuk az ország tortáját, és részünk lehetett egy igazi padlásguberában. Két nyugodt kutyával augusztus 20-i tűzijáték, a kutyások tudják, hogy micsoda értéke van egy ilyen eseménynek. Lassan összeáll egy mesekönyv a két kutya által ihletett történetből és Györgyi barátnőm rajzaiból.

2016. Szubjektív / Május - Június

Májusban Balaton, Balaton, és még több Balaton. Egy kedves barát halála. És a fiunk újabb két látogatása. Ez utóbbi bármennyire is örömteli esemény volt, sajnos tudtuk, hogy hosszú ideig az utolsó lesz és ez kicsit keserédessé tette az ölelést. Nagyfiúval szülinapozás. Felemás érzések. Jó lenne boldogabbnak látni!

Júniusban izgatottság, hogy a gyerek megtalálja a helyét egy új országban, egy új kultúrában. Egy jó barát kórházba került, egy rokon gyerek elballagott; és közben Balaton, Balaton – munka és pihenés, kirándulás a tihanyi Belső tóhoz (ahova a nyár folyamán még sokszor elmentünk), kirándulás a zamárdi kilátóhoz. Gyűltek az élmények egy új ötlethez.