Ezoizé...

Előrebocsátom, nem nagyon hiszek benne... de ... Karácsonyra kaptam a barátnőmtől egy mágneses nyakláncot. Eddig nem nagyon vettem elő, mert súlya is van, meg hát hideg is a bőrön. De két napja már úgy fájt a nyakam és a vállam, hogy néha sírni lett volna kedvem, sőt valamilyen oknál fogva emiatt a fájdalom miatt még levegőt se tudtam rendesen venni. Tegnap kimenőnk volt és hát rosszabb már nem lehet alapon, nyakamba raktam az ominózus láncot, hátha ... Szinte észrevétlenül egyszer csak azon kaptam magam, hogy a tőlem balra levővel is tudok társalogni, méghozzá nyakam forgatásával és nem teljes testes letámadással. Nem nagyon tartom valószínűnek, hogy a nyakam csak úgy magától döntött volna a könyörület mellett, két napi masszív fájdalom és mozgáskorlátozottság után. Ez általában fokozatosan, napok alatt szokott bekövetkezni. Most viszont körülbelül egy óra elteltével vettem észre a változást. Gyerek, aki velünk volt és már napok óta tanúja a szenvedésemnek (és napok óta tagadja meg az enyhülést hozó masszírozást - mert a Morgan masszírozásába fárad bele), a sikeren felbuzdulva előkotorta a szekrény mélyére süllyesztett mágneses térdszalagjait és ma teljes díszben bringázni indult. Ha itt is beválik, akkor alighanem a térdműtét bizonytalan ideig elnapolva. Mert a mágnes - az orvos által ugyan humbugnak minősítve - úgy tűnik, mégis hat.