Hajnali merengős

 Ha kutyás vagy, sűrűn alkalmad nyílik hasonló hajnali merengős sétálgatásra. Otthon a parkban, itthon a Balaton partján. Ugyanis a kutya - ha az igazi kutya és nem kanapéplüss - menni akar, ha fúj, ha nem, ha esik, ha nem, ha ünnepnap van vagy hétvége, amikor még a barátaidat se hívhatod fel délelőtt 10 előtt, ha a gazdinak befagy a feneke, ő akkor is ragaszkodik a rutinjához és menni akar. Nincs is ezzel baj, az ember tulajdonképpen könnyen rászoktatható, hogy átvegye a kutyája igényeihez való alkalmazkodást. Tulajdonképpen ezek a séták amolyan ajándékok tőle neked. Ugyanis ilyenkor sokkal kevesebb négylábú ólálkodik odakint (ez nem hátrán, ha az utóbbi időben szíved szerint amúgy is kerülnéd őket), kevesebb a büdös négykerekű és kevesebb a figyelmetlen kétkerekű is. Meglátod a napkeltét, az ébredő természet ezer csodáját, tisztán hallod a madarak énekét, a tó halk csobbanását. Mondom, ajándék. Olyan arcát ismered meg a településnek, ahol éppen vagy, amit viszonylag ritkábban láthatsz. És olyan arcát ismerheted meg a kutyádnak is, amit napközben egészen másként látsz. Jók ezek a séták, rá lehet csodálkozni természetre, épített környezetre, te magad is befogadóbbá válsz, mint amikor csak rutinból talpalsz az ebed mellett (loholsz utána). 

A Balatonon ezek a hajnali séták engedik látni szárnyas kedvenceinket, a fehér kócsagokat a kikötői nádasban, és sokszor csak úgy a szabadstrand hosszú partjának valamelyik pontján. Nem rebbennek el az első mozgásra, kivárják, hogy egészen közelről is megcsodálhasd őket, aztán egy elegáns mozgulattal leírnak egy kört és letelepednek egy picit távolabb. Hálás vagyok ezekért a percekért. Nem árulok el titkot, mert nyilván érezni ezekből a sorokból is, hogy én a kihalt reggeleket imádom, a szezon beindultával már megritkulnak ezek az értékes pillanatok. Ugyanakkor a sok elhagyatott nyaraló látványa valahol mégis elszomorító. A környékünkön gombamód nőttek ki az elmúlt években a kacsalábon forgó paloták, a hatalmas elegáns appartman-komplexumok, amik nemcsak a szezon előtt, de a szezon kellős közepén is magányosan árválkodnak. 

Amikor a gyerekeink kicsik voltak, a nyaraló amolyan második otthonunként állandó úticélunk volt, pedig otthon is kert veszi körül a társasházat. Mégis, jöttünk, mert itt szabadabbnak érezte magát gyerek és felnőtt egyaránt. A nagyszülők is itt voltak velünk, a család igazi fogalmát leginkább itt élték meg a gyerekeink. Ma mintha erre nem lenne igény. Egész nyáron alig látni nagyszülőket unokákkal, de még a szülőket is ritkán, pedig a minden kényelemmel felszerelt "vityilók" itt várják őket. A ritkán kinyíló garázsajtók mögött kosárlabdapalánk, biciklik, rollerek, a ház mögött medence várja a gazdákat, akik talán inkább a horvát tengerpatra mennek, nem ide. Nekem igazából nem hiányoznak, mégis valamiért igen. Nem természetes, hogy ezek a hatalmas ingatlanok, de sok régi meghitt kis nyaraló is egész évben üresen áll. Néha elmerengek azon, vajon otthon hogyan élnek? Panelben, hasonló csodapalotában? Miért nem vonzza őket a maguk teremtette kis éden? A legtöbb helyen kertészek tartják rendben a növényeket. Már, ha van mit rendben tartani, mert a társas nyaralóknál szinte mindent kiírtanak, nem marad árnyat adó fa sem a telken, mindent lebetonoznak, térköveznek. A nyári hőségben mennek a légkondik, a kertben műfű adja a zöldet. Értem én, hogy befektetés, egy kihasználatlan nyaraló is többet érhet évek múltán, mint a bankban őrizgetett forintok. Bár, nyilván ezt is meg lehetne cáfolni, de az már egy másik posztot érne. 

Beszélgettünk erről a barátnőmmel is, aki mindig reálisan látja maga körül a világot. Ő is rámutatott arra, amit persze magamtól is tudok. A fiatalok most sokkal később vállalnak családot, a nagyszülők alkalmasint sokkal idősebbek már, mint annak idején, se erejük, se egészségi állapotuk nem engedi, hogy az unokákkal való nyaralás felelősségét magukra merjék venni. Kinyílt a világ, a lehetőségek tárháza végtelen, ha pénzed van, hamarabb nézed meg a Dominicai Köztársaság strandjait, mint a balatoniakat. Már, ha anyagilag megengedheted magadnak. De ha ilyen csodapalotákat megengedhetsz, akkor nyilván azt is. De ahogy Ábel kérdezné: Miéééért? Mármint miért építed ezeket a gondoskodásra szoruló második otthonokat, ha eszedben sincs használni őket? Ha meg szerényebb anyagi körülmények között élsz, idős vagy? Miért nem használod a meglevőket? Az utazás - vonaton - már nem vág földhöz, bár nyilván korlátozza a cipelni vágyott holmik mennyiségét, az élet itt se sokkal drágább, mint otthon, ráadásul vannak költségek, amiket akkor is állnod kell, ha a kulcsot a zárba sem dugod. 

Na, mindegy is... mi itt vagyunk, a kócsag is itt van, a gyönyörű reggelek, a hangulatos esték, a játékos nappalok a mieink. És ha szerencsém lesz, néhány napot, hetet akár még az unokáimmal is megoszthatok az idén is.