2025. ápr. 17.

Tulajdonképpen nem értem

 Adott egy munka, amihez szakembert keresek. Még olyan oldalak is vannak, akik/amik összegyűjtik a szakembereket és a munkát ajánlók megírják, mi a feladat, ők meg lecsaphatnak a nekik megfelelőkre. A meghirdetett munkára egyelőre nincs jelentkező nemhogy helyben, de még a megyében sem. Az interneten is hirdetnek sokan; "háztartási gép-szerelő", mondá az úr. Ja, hogy hűtőszekrény, hát, momentán  az nála nem játszik. És ilyenből rögtön háromba is belefutottam. De aki kifejezetten hűtőszekrény-szerelőnek hirdeti magát, a telefonban az is helyesbít, hogy ő ipari gépekkel foglalkozik, meg inkább mégse hűtőszekrény-szerelő. Komolyan nem értem. Helyzetünkben adott egy gép, ami kb. hároméves, hogy a márkát "népszerűsítsem": Samsung, fogalmam sincs, mi baja lehet, tegnap reggel még minden oké volt, délutánra a sötétség honolt benne és érezhetően kezdett felmelegedni. Amíg tartott a hűvös, reménykedtem, hogy csak a lámpa ment ki, amit egyébként ki se tudok szerelni, olyan szerencsétlen kis bizbasz műanyag fedése van, félek, eltöröm. A villanyórát is csekkoltam, nem vágta le. A konnektorba másik gépet dugtam, az működött, tehát nem a fali vezeték. Ennyit tudok én, innentől kellene egy szaki, aki nem most lát először ilyen háztartási gépet és lenne ötlete, mi lehet a baj. Pillanatnyilag mission impossiblenek tűnik. Lehet, hogy egy profán kis hiba, emiatt vegyek új gépet, mert nincs ember a honban, aki megvizsgálná? Ennyire azért már ne legyünk "fogyasztói társadalom"!



1 megjegyzés:

Alessia írta...

Jááááj, pedig milyen jól mutat rajta a kis sárga tábla. Inkább arra vennéd az irányt, amerre a nyíl mutat. :-D