Ma volt a napja, hogy tettem egy próbát a nyaraló biztosítójánál, vajon a lakókocsit ért inzultus után jár-e valamennyi kártérítés, ha már sok-sok éve tetemes összeget fizetünk anélkül, hogy valamire fizettek volna. Naív vagyok? Én is tudom. Ugyan volt egy olyan tétel a szerződésünkben, hogy a "szabadban tárolt vagyontárgyak kára és vandalizmus", de persze a lakókocsira ez PONT NEM vonatkozik, hiszen arra lehet kiegészítő biztosítást kötni. De ha jobban belegondol, mereng el az ifjú hölgy a vonal másik végén, csak akkor, ha a lakókocsi az állandóan bejelentett lakcímemen tartózkodik. Hát, nem, ez egy olyan tárgy, amit egyrészt a szabadban tárolok, másrészt lakhatnék a nyóckerben és ott végképp nem tudnám hova tenni, de nyilván egy társasház kertjében sem örülnének a lakótársak, ha ott ácsorogna egész évben, csak néhány hétre rángatnám le a Balatonra (ha már messzebbre nem is mennénk vele). Ráadásul éppen az ilyen "kihasználatlansága" miatt vonattuk ki a forgalomból, úgyhogy akkor se húzkodhatnám, ha akarnám, akkor sem, ha amúgy műszakilag erre alkalmas is. Tehát a telken álló szabadban tárolt vagyontárgy rongálása fedezetlen, ha azt lakókocsinak hívják.
Mellesleg régi fájdalmam, hogy ha a biciklit a kertben a falnak támasztva tárolom, és egy éjjel ellopják, akkor bejelenthetem. Ha viszont a sufniban volt, aminek nincs kiegészítő biztosítása és nincs rajta biztonsági zár, csak egy lakat, akkor ... széttárt kezek a vonal túlsó végén. Agyam eldobom, de tényleg.
Tulajdonképpen magamat utálom, amiért újra és újra beleesek a biztosítók csapdájába, akik a megkötéskor a csillagos eget is megígérik, aztán az apróbetűs részre hivatkozva később csak sajnálkozva csóválják a fejüket. De ember legyen a talpán, akinek minden rajzszög eszébe jut, amikor egy szerződést megújít vagy megköt velük. Otthon a nagyszoba fölötti 8 négyzetméternyi plafonra nincs kiegészítő biztosításom, ahol a ház tetejének egy lapostetős része van. Naná, hogy ott áztunk be. Szerintetek? Kiegészítő biztosítás kellett volna lapostetőre is. Lapostetűre esetleg nem?
Na jó, nem morgok, igazából csak beteljesült a várakozásom. Csak az bánt, hogy amíg ez a rossz szomszédság itt telken belül érint, addig kényszerhelyzetben vagyok, hogy a biztosítónak fizessek, mint a köles, mert az ördög és a szomszéd nem alszik.
1 megjegyzés:
Ezekre már tényleg nem lehet mondani semmit, de folyamatosan arra gondolok, hogy ha a világnak egy normálisabb szegletében elmesélnéd, mi megy ebben az országban száz másik területen is, egyszerűen nem hinnék el.
Megjegyzés küldése