Colin és az ivartalanítás

8 évesen esett át rajta a mai napon. Egyszerre bánom és örülök, hogy nem korábban. Bánom, mert egy fiatal szervezetnek valószínűleg kisebb megpróbáltatás lett volna. És örülök, mert 8 éven át jószerivel nem kellett orvoshoz menni a kötelező oltásokon kívül. Miért csak most?

Colin úgy vált kölyökkutyából felnőtté, hogy számára ismeretlen fogalom volt az erőfitogtatás. Egy évesen már olyan komoly volt, mint egy tízéves. Nem mi neveltük ilyennek. Ilyen volt. Egy szemeszternyi kutyaiskola után a hétvégéket inkább a közös kirándulásoknak szenteltük. A napi rutin a parkbeli haverokkal megvolt, nem kellett a társaságért oda járnunk. Olyan tudást villantott nekem, amit nem tanítottam neki, ösztönösen érezte, mit lehet kihozni egy szituációból, hogy a gazdi elaléljon a gyönyörűségtől. Csak egy példa. Labdamániás. Áldom a nevét az ismeretlennek, aki a labdadobálót kitalálta, mert egyrészt az a labda rettentő nyálas, sokszor sáros és leginkább az én hajító tehetségem nem igazán említésre méltó. A dobálóval pedig jó messzire repül a bűvös sárga golyó. Elrohant érte, aztán visszafelé némán felemeltem a kezem, megálljt mutatva. És megállt. Felemeltem az ujjam, erre ő leült. Lefelé fordított tenyeremet a föld felé mutattam, mire ő lefeküdt. Kitártam a karom és ő elindult felém boldogan. Nem hittem a szememnek, ezért megismételtem a mozdulatsort, és ő ugyanúgy megcsinálta. Mint aki az anyatejjel szívta magába ezt a tudást.

A dominancia soha nem volt jellemző rá. A parkban, ha kikezdtek vele, vagy megadta magát, vagy ellépett a kényes szituációból, vagy egész egyszerűen nem vett tudomást a másikról. Hamar elhíresült, hogy a park legbékésebb kutyája, akivel nem lehet kikezdeni. A szukák nem nagyon érdekelték. Aki nem ismerte, azt gondolta, már rég ivartalanították.

Öt évesen egy kölyökkutyával leptük meg. Eleinte talán nem nagyon örült, vagy csak nem értette, mi ez az új helyzet, de sosem volt vele ellenséges. Két hét után megnyalta és azóta szó szerint elválaszthatatlanok. Két ivaros kan, akik között soha egy összemorgás nem volt. Egy évvel ezelőtt újabb kankutya került a családba, a fiamé, ráadásul egy olyan fajta, aminek néhány egyede már párszor próbára tette a türelmét. Barátságosan fogadta, mára már talán kedveli is.

És amiért most mégis ... Mindig is hajlamos volt rá, hogy kiengedje a lompost. Viccesen hajnali merevedésnek hívtuk, de tulajdonképpen a nap bármelyik szakában előfordult. Ilyenkor púposított háttal könnyített magán. Felizgatta, hogy megkeféltem a bundáját, ha hentergett egy jót a fűben, vagy csak türelmetlen volt, hogy induljunk már. Én sajnáltam, néhányan azt mondták, jól teszi, már csak azért is, mert az anyag nem pang odabent. De mostanában a gyakoriság megnőtt, és többször véres pöttyök kísérték az útját. A műtét előtti laborleletei nem voltak kifejezetten rosszak, de jók sem. Máj- és vese-értékek a felső határ felett, de még 10 %-on belül. A tumor marker 5,5...  A gerincéről lassan másfél éve tudjuk, hogy ún. bambuszgerinc. Viszont ez úgy néz ki, még elég jól karban tartható. Nem indult meg a hátsó felénél az izmok sorvadása, a rendszeres mozgás és úszás jót tesz neki. A hideg frontot ugyan most is megérezte, néhányat sántikált, de aztán látszólag minden rendben volt.

Most az ivartalanítással próbáljuk elejét venni valami rossznak. Senki nem mondja ki, minek, talán nem is érdekes. Bárminek, ami számára rossz lehet. Kicsit tartok ettől is. Mert fogalmam sincs, hogy mennyire változtatja meg a lelkivilágát majd a beavatkozás. Volt egy labi ismerősünk. Ő is majdnem 8 éves volt, amikor ivartalanították. Domináns, de kezelhető kan volt. A műtét után szó szerint depressziós lett. Semmihez sem volt kedve, se séta, se kirándulás. Alig másfél évig volt még velünk. Az életkedve elszökött és ő utána ment. Az állatorvos szerint ez bolondság, ilyen nincs. De hát láttuk, a szemünk előtt zajlott. Szóval kicsit félek. De mindannyian azon vagyunk, hogy biztosítsuk róla, semmi sem változik. Remélem, szeret annyira, hogy ezt el is higgye nekünk. Közhelyek jutnak eszembe, hogy a „pokolhoz vezető út is jóakarattal van kikövezve”, meg hasonlók. Az idő majd eldönti, helyesen döntöttünk-e. Annyira szeretjük és önző módon szeretnénk, ha még sokáig velünk maradna. Ezt azért biztosan érzi. Ugye, érzi?