Bánatos ...

Évekkel ezelőtt vettünk egy nagyon kis helyre bőr ülőgarnitúrát a nyaralóba. Már ez hülyeség, tudom, de annyira jó fazonja volt. Holland bútor, persze, tehát az ára is baráti. A látvány szép, de azon a francos bőrön nem lehet ülni. Ha hideg azért, ha sortban vagy azért, ha párnát raksz magad alá és csúszkálsz, azért. Évekig nem ültem rajta 5 percnél tovább, inkább átültem egy műanyag székbe. Most, hogy szabadon garázdálkodhattam egy picike pénzzel, ráadásul a kárpitos is házhoz jött, mert éppen a szomszédba hozott egy szépen behúzott fotelt, hát rászántam magam, hogy a szépséges bőr mehet a szemétre, jöjjön valami kis bútorhuzat. Megbeszéltük a mesterrel, de ... az én páromnak még feltettem az abszolút költői kérdést, hogy ő melyik huzatot választaná az anyagminták közül. Ő meg komolyan vette a feladatot, és választott, barna kockásat. Próbáltam ellene szólni ennek a választásnak, de a párom azonnal besértődött, hogy ő még ilyen ügyben sem dönthet. Mit tesz ilyenkor a feleség, aki a házibéke őrizője? Ráhagyja. Nem kellett volna. A gyerekek buliztak éppen, amikor a kárpitos hozta vissza a párnákat. Telefonon érdeklődtem a kölyöktől, na, milyen? Hát, mintha az apu a gyerekkorát akarta volna újra élni, olyan hatvanas évekbeli csehszlovák borzasztó. Hétvégén lementünk. Tényleg olyan. Most lelkes és kényszerű tervezgetésbe kezdtem, hogy a nappalin mi mindent kéne változtatni, hogy az összképp valamit javuljon. Közben újra spórolni kezdtem, mert hosszú távon ez aligha maradhat így.