Nem akartam leírni, mert már annyira nevetséges, ami az egészségügyben zajlik, hogy az ember akaratlanul is belefásul, de a mai nap megint az a bizonyos "mindent visz" kategória volt.
Fizikoterápiára járok. Ma voltam a hatodik alkalommal. A kezelő még mindig nem tudja, hogy mit is kell kezelnie. Persze, tudom, olyan sokan járnak hozzájuk, de azért hallom a függöny túloldaláról a másik nőt, aki nevén szólítja a pácienst (ezt ugyebár a kezelő lapról is le lehet venni), érdeklődik a hogyléte felől és már bele is kezd a munkába. Nálunk ez kicsit másként működik. A kezelő lap már nem olyan,mint régen, ahol az emberi test vázlatos ábráján elöl- és hátsó nézetben is feltüntették, hogy mid fáj, mire kapod a kezelést. Most van egy A4-es lap, maga a beutaló, ami nyilván szintén tartralmaz ilyen információkat, nemcsak a dátumok felírására alkalmas. De valamiért ez mégsem elég Olgának (hirtelen ez jutott eszembe, mert még én vagyok a jó gyerek és nem írom ide a valódi nevét a leányzónak). Ahogy már az elején írtam, a rendelő híján van papírtörlőnek és gyógyhatású krémnek, ezeket hozza magával a kedves beteg és örüljön, hogy legalább ultrahang készülék még van és még működik is. Az általuk megadott időpont többi-kevésbé működik, ma valamiért 50 perces késéssel kerültem be. Feküdjek le az ágyra, mindjárt jön - szól a leányzó, majd tízperces szünet. Amikor megjön, elmeséli, hogy reggel óta megállás nélkül futkos a wc-re. Kérdezem, evett valamit, amit nem kellett volna? Á, nem. Ez inkább... és itt rájön, hogy talán mégsem kellene eldicsekedni vele, hogy vírusos hasmenéssel kezeli a betegeket. Amikor a 2x5 perc letelik, még felírja a küvetkező időpontokat és már fut is a mellékhelyiségbe. Nem irigylem. De abban is biztos vagyok, hogy hazatérve én dezinficiálok, mert baromira nem szeretnék beutalót a futkosóra. Amikor a nap folyamán barátnőm meghallja a sztorit, legalább feldobom vele a napját. Csak az a baj, hogy ez az a bizonyos "sírva röhögős".
A buszra várva üzenetet hagyok a barátnőmnek, aki déltájban válaszol. Fél tíztől a sürgősségin ül az apjával, aki szakorvosi beutalóval várja, hogy egy ágyat, kivizsgálást és/vagy műtétet, kezelést kapjon. Beteghordó hozza-viszi vizsgálatokra, amikkel majd eldöntik, hogy indokolt-e az egyébként vagy négyféle halálos problémával ott maradnia, a kísérőt leállítja, hogy "nem kell a bácsit kísérgetni, ez itt nem családterápia". Barátnőm épp nem hallotta, csak az édesanyja, de ez a srác szerencséje, mert azóta már ő is a baleseti sebészet pácienseinek sorát gyarapítaná. Este fél hétkor felhív, hogy még mindig ott ülnek, egy nyomorult ágyra várnak. Az apja tolókocsiban - a kórház részéről - étlen-szomjan reggel óta egy helyben. Tudom, nem vénnek való vidék. Embernek való vidék? Újra felmerül a lehetőség, hogy nem is tartják bent, mert mit kezdjenek vele? A felesége kifakad: Mondják már meg, vigyem haza meghalni vagy foglalkoznak vele? A közelben várakozók maguk elé meredve vizionálják a saját jövőjüket. Ember, ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel! Talán a kifakadás hoz némi eredményt, most újra egy beteghordóra várhatnak, aki majd felviszi az osztályra. Délelőtt fél tíz óta...
Igazából erre már nincsenek szavak. Hogy ebben az országban minden agyament hülyeségre van pénz számolatlanul és az egészségügyben így alázzák meg a beteget, a segítségre szorulót. Slusszpoén a kórházi parkoló, ahol a parkolóőr prédára vár, itt-ott már büntető cédulák. Értem én, hogy a környékről bejárók ne itt rakják le az autóikat, de akkor a kórháznak kellene valahogy megkülönböztető igazolásokat adni a betegeknek, hozzátartozóknak, hogy a kocsi műszerfalára kitéve tájékoztassák a rend éber őrét, hogy nem azért parkolnak itt egész nap, mert nem akarnak araszolni a városi dugóban, hanem, mert a gyógyítás malmai ilyen lassan őrölnek.
Lassan nem múlik el nap, hogy ne szembesülnék közvetlenül vagy áttételesen a rendszer ordító problémáival és valahogy nehéz elképzelnem, hogy ez így nekünk "megfelel". Hogy nem verjük rá az ajtót arra, azokra, akik ezt a helyzetet előidézték, fenntartják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése