London-ország 2.

június 13.

7.15 (otthon ez 8.15 lenne) – ébredés. Már önmagában egy említésre méltó dolog, hiszen máskor Colin ébresztőjének  hála, fél öttől már ébren vagy kómában vagyok. Első dolgunk a vérnyomás és lőn csoda, a napok óta idegesítő IHB /Irregular Heart Beat/ nincs a kijelzőn!

Ahogy nézelődök az ablakból, látom, hogy pontosan a Little Venice-re nézünk. Mondom, hogy jó hely!

Reggeli nincs, mert majd valahol a városban. Jaj! Na mindegy, ha ez a helyi trend, akkor alkalmazkodunk. Első körben elmegyünk megnézni a házat, ahol a gyerek a barátjával lakott legutóbb. Kedves kis hely, hangulatos utca. Bár nincs a mostani panoráma, de igazán kellemes a környék, és szintén nagyon jó a közlekedése. Metróval a Borough Marketre megyünk, bár mostanra már 11 óra, úgyhogy ez nem annyira reggeli, mint ebéd lesz. Gyerek szerint ne együnk egy valamiből sokat, hanem inkább többféle dologból kóstolót. Nos, legyen!

1. Sós, füstölt marha szendvics – azonnal kedvenc. A hús isteni, a mustáros barnakenyérben kis uborkával megbolondítva egyszerűen mennyei kaja. Mert ennyire azért nem vagyunk éhesek, hogy csak a hasunk szavazzon így, ez tényleg nagyon finom, szinte elomlik a szájban... még most is érzem az ízét, nyamm :) Húsz évvel ezelőtt is bele voltam esve a marhasültjükbe, azóta is nagyon jól csinálják :)
2. 4 sajtos toast... finom, de ettől nem feküdtem úgy ki, mint a marhahúsos szendvicstől
3. csirkés goisa (ha jól értettem) – ez valami kínai cucc, olyan, mint a ravioli, csak amíg melegen tartják, kicsit még meg is pirul az egyik oldala – gyerek szerint tökéletes, ha az ember még enne valamit, de egy második szendvics már túl sok lenne... lehet, én inkább a szendvicsre szavaznék :)
4. Monmouth café – a szokásos sorbanállás (rejtély, miért, mert nekem annyira a kávéjuk nem rendkívüli). Nyilván a hangulat a magyarázat, valami tömegpszichózis, meg hogy hétvége van, mindenki ráér, nem rohan, addig is beszélgetnek. Ha valaki egyedül van, akkor az előtte-mögötte állóval. Nem hülyeség ez! Közben elmajszoljuk az almás és meggyes crunkle cake-et, ami amolyan morzsás pite. Nem nagy durr, de szépen lefedi az előbbi gasztronómiai ámokfutást.

A piac melletti templom (Southwark-székesegyház) már két éve is az egyik kedvencem volt. Egyszerűen csodálatosan szép. Eddig csak kívülről láttam, most bemerészkedtünk. Odabent rögtön megtalált egy hölgy, hogy honnan érkeztem. Mondom, Magyarországról. Erre keresgél egy picit és máris a kezembe nyom egy magyar nyelvű tájékoztatót a templomról. Megilletődöm és le is ülök hallgatni az éppen most kezdődő gyakorlást az esti hangversenyre. Böngészem a tájékoztatót, amely nem tökéletes fordítás, de ne legyek telhetetlen, még mindig többet tudok meg belőle, mintha nekem kéne angolból fordítanom.

Szóval a templom a 12. század óta nyújt menedéket a hitüket gyakorlóknak. Hirtelenjében azt sem tudom, melyik érdekességét említsem meg azon túl, hogy építészetileg egy csoda.

WilliamShakespeare itt volt gyülekezeti tag, de itt van John Bingham emlékműve is, aki üzletemberként I. Jakabtól megvette a katedrálist. De itt van Beaufort bíboros címere is, aki részt vett Jean d’Arc ügyének tárgyalásán. Assisi Szent Ferenc és Magyar Szent Erzsébet kápolnája a szegények és kitaszítottakért imádkozók helye. A Harvard kápolna annak a John Harvardnak állít emléket, akiről az amerikai egyetemet nevezték el. Itt van az első angol költő, John Gower sírja. De van kápolnájuk a HIV vírusban és AIDS betegségben szenvedőknek vagy elhunytaknak is.

A gyerek augusztusban egy esküvői vacsorán fog fotózni, amit itt rendeznek a Temze-parton, a Swan étteremben, rögtön a Globe színház mellett. Amíg ő a fiatal párral felméri a helyiség adottságait és fényviszonyait, addig mi Sharonnal Eddie Redmayne után vigyorgunk feldobva. Apa nincs egészen képben, de némi magyarázat után már érti és csak legyint. Nők!

Nos, van valaki, aki szintén angol színész, amúgy néhányunknak igencsak kedvence, az illető is igazán barangolhatna itt a tömegben. Talán néha meg is teszi, sajnos nem éppen most. Pedig én aztán benéztem minden baseball sapka és kötött gyerekcsináló sapka alá. 

Amíg eljutunk az étteremhez a Börtön múzeum bejáratánál lógó ketrecben lefotózom a csontvázat, apa szerint kihagyhatatlan téma. Itt most képzeljétek el az idézőjeleket és fintorokat.

A csodás vitorláshajó az apró dokkban régi ismerős, bár most sikerült róla jobb képeket készíteni, mint két évvel ezelőtt. Kár, hogy a napfény most nem fényesíti meg jobban a színeket.

Amúgy visszanézve a képeket... nos, az idén nem vittem magammal „nagy” gépet, csak egy kis kézbevalót és a telefont. A képek minőségéért én kérek elnézést, utólag sajnálom is, hogy lusta voltam cipelni, mert azok legalább képek lettek volna, ezek meg... szóval, ez van. 

folyt.köv.