London 4.nap / kedd

Tulajdonképpen ez a születésnapom, de úgy tűnik, erről mindenki megfeledkezett. Oké, még én magam is. Egészen addig, amíg menyem sms-e meg nem érkezik a jókívánságaival. Gyerek munkába el. Úgy tervezi, hogy 4-kor hazaindul, de még beugrik egy fodrászhoz. Ez várható volt, mert most a legjobb a haja, ez pedig rossz szokása a fiaimnak, hogy az első dicséret után máris rohannak rövidebbre vágatni. A síelés alatt növesztett kis szakáll is már a múlté, teljesen odavagyok. Odakint fantasztikus idő van, ami annyira megzavar bennünket, hogy már 9 órakor nekiindulunk a városnak. 

Napközben aztán érkeznek az sms-ek otthonról is. Én is írok a gyereknek, hogy a közérzetéről érdeklődjek, de válasz nem érkezik, ez kicsit ront az amúgy felhőtlen hangulaton. Estére kiderül,  hogy bár minden sms-em elment, a gyerek egyet sem kapott meg. A szolgáltatót ez ügyben alighanem még megfenyítem – fogadkozom erősen. 

A Victoria felé indulunk, aztán végig a Buckingham Roadon a Buckingham Palotáig. Már ismerős az útvonal, nem is kell figyelnünk, merre tovább, a láb ismeri már a járást, a szem pedig pásztázhatja a felsőbb régiókat. A Palota előtt még egyszer megkukucskálom a medvesapkás palotaőröket, aztán irány a teret uraló emlékmű, a jó öreg Viktória királynő szobra. Közben hintó érkezik a palotába, majd kis idő múlva távozik is. És megőrülök, mert nem is figyeltem, milyen zászló leng a palota tetején. Bár, ha Queen Elisabeth a városban van, de nem a palotában, hanem kórházban… nos, őszintén szólva nem tudom, melyik lobogó volt fent, ráadásul a szélcsendben úgy lóg az árbócon, hogy a fotókról sem tudom beazonosítani. 

Elindulunk a Mall-on a Piccadilly Circus irányába. Nem megyünk be a parkba, hiszen ott már sétálgattunk, most a sugárút az érdekes. Több filmből is ismerős a környék, nem utolsósorban a minap látott Johnny Englishből. Megfogadtam, hogy nem mondom többé, de ez is nagyobbnak tűnt, bár a valóság sem rossz. Rendőrlányok érkeznek lovon, rendőr fiúk BMW-motorokon. Na igen, a nemek a lóerőt is másképpen képzelik el. Az út végén biciglis fekszik a földön, kedélyesen beszélget a sofőrrel, aki elkaszálta és a rendőrökkel, mentősökkel, akik közben teszik a dolgukat. 

A Picadilly … már szégyellem… ilyen kicsi? Eddig többnyire felülnézetből láttam, de sokkal nagyobbnak tűnt a tér és nagyobbnak a tömeg a szobron lógva. Most majdnem egyedül próbálok felkapaszkodni az egyik tükörfényesre kopott levélmintára, aztán feladom és csak álldogálok a nyilas angyal, a keresztény felebaráti szeretet jelképe előtt. 

Aztán elindulunk a Trafalgar Square felé. Az egyik kirakatban csodás torta-remekek hívogatnak eperrel gazdagon díszítve. Szívem szerint a kisebb 8 szeletesből vinnénk is haza, ha… ha még nem bolyonganánk fél napig a városban, és ha a gyerek gyomra nem tiltakozna a krémes finomság ellen a tegnapi nap fényében. Na, majd ezt is legközelebb!

A Trafalgar Squere tulajdonképpen London központja. A Nelson oszlop, az oroszános szökőkút, a Nemzeti Galéria… önmagában egésznapos program. A mögötte elterülő színházi negyedben próbálom beazonosítani a BD2 londoni premierjén látott erkélyt, sikertelenül. Ettől kicsit depis vagyok, és morózusan szopogatom el a Pret teraszán a kapucsínómat, amíg apa be nem jelenti, hogy most jött el a pillanat, amikor nekiindulunk a Borough Marketnek, mert ebédidő van. Ez megújítja az energiáimat és a vasúti híd melletti gyalogos hídon átkelve követem a párom és a hasam hívó szavát. Az a szendvics, igen, ma az lesz az ebéd. Belehaltam volna, ha aznap a stand éppen zárva lett volna. De szerencsénk volt. Nem úgy a templomkertben, ahol – úgy tűnt – fél London majszolgatta az ebédjét a ragyogó napsütésben. 

 

Jóllakottan ballagtunk újra lent a Temze parton, élvezve a napsütést, amikor hirtelen földbe gyökerezett a lábam. Hiszen még nem is söröztünk! Az épületek között megbújó kalózhajó melletti sörözőben én üres helyet keresek, párom a sört szervírozza. Az egyetlen asztalnál, ahol látok még két üres helyett, korunkbeli házaspár üldögél. Hanyag magabiztossággal – ami fogalmam sincs, honnan jött rám – megkérdem, szabad-e a két hely, ők udvariasan hellyel kínálnak, aztán mosolygunk egy kört, mire megjön Tibor a sörökkel, Guinness… ofkorsz XD – és élénk beszélgetésbe elegyedünk hirtelen. Őladysége kicsit rámenősen kíváncsi, honnan jöttünk, mit csinálunk. Tiszta M a James Bondéktól. Apa meg jó hangulatában elmondja, hogy a gyereket látogatjuk meg, mert itt dolgozik. A hölgyemény kemény beszélgetőfél, mindenre kíváncsi, ha nem érkezik meg időben a fish and chipse, talán még mindig minket vallat. 

A nap olyan erősen süt, hogy nekivetkőzünk, de még így is melegünk van. Shakespeare Globe színháza olyan, mintha a mester még mindig ott álmodná színpadra a műveit, pedig az eredeti épület leégett, aztán a felújítottat meg lebontották, mígnem az 1990-es években az eredeti tervek alapján újra felépítették. Megyünk tovább a London Eye felé, ahol a tömeg hirtelen besűrűsödik, mint a lekvár, amit a tűzhelyen felejtettek. Aztán a tömeg szétválik, hogy kikerüljön egy reklámtáblát, amin végre Roberttel szembesülnék, már ha rá lehetne ismerne a Tussaud múzeumban kiállított viaszkorpuszára. Apa szerint az azért valami, ha Beckham és Kate Winslet mellé pont őt választották, de én elégedetlen vagyok. Egyrészt a bábu miatt (Kate-et miért lehetett olyan jól megcsinálni?), másrészt a sehol se fellelhető Robos relikviák miatt. Már egy Cullen címeres hűtőmágnessel is beérném. XD

 

Újra átballagunk a Westminster bridge-n, dotálva a hídon dudáját fújó skót dudást, ha már Loch Ness-nél a parkolóban annak idején csak stikában csináltam róla felvételt; aztán el a Parlament mellett. A kőcsipke varázslatos, az óra durván magasan van, de nekem tetszik az ebből a szögből meglőtt fénykép. Aztán végre ott állok a Westminster Abbey mellett. Nos, ez sem olyan magas, mint a hülye légifelvételek alapján gondoltam, de tetszik, igazán tetszik a királyi család koronázási temploma. A templomban állítólag 3300 híres brit talált végső nyughelyére, köztük Isaak Newton, Charles Dickens, de Charles Darwins, sőt Georg Friedrich Händel is (itt a miértnek azért illene utána járnom). A Dean’s Yard feliraton diszkréten elmosolyodom, akármi is található a gondosan őrzött falakon belül, nekem és még néhány barátomnak egészen biztosan mást juttat majd eszünkbe.

Elfáradtunk. Tudjuk mindketten, hogy még rengeteg mindent nem láttunk, elmentünk mellette meg sem állva, kikerültük, el se indultunk feléje, de most úgy érezzük, ennél többet egész egyszerűen képtelenség lenne ebbe a néhány napba sűríteni. Kis vállrándítással elfogadjuk a tényt, hogy ide még vissza kell jönni! Erősen reménykedünk is, hogy tényleg lesz rá lehetőségünk. Most mindenesetre hazafelé vesszük az irányt, a kertek alatt levágva, olyan utcák során, amerre még talán a gyerek se járt, pedig ő aztán elég sok zegét-zugát bejárta már a városnak. 

Szinte pontban négy órakor lépjük át a lakás küszöbét, ami konkrétan 7 óra sétálgatást jelent. Ennyi volt. Majdnem hat óra, mire a srác is hazaér, útba ejtette a fodrászt, aki olcsón levágta a haját 10 fontért, ezt most inkább ne számítsuk át forintra, mert akkor egészen más véleményünk lesz az árról. Érkezéskor azonnal a nyakamba borul és boldog szülinapot kíván, miközben egy Moet pezsgőt nyom diszkréten a kezembe. Vigyorgunk és nemsokára koccintunk is. Nekem a legnagyobb ajándék, hogy mosolyogni látom és érzem a homlokán, hogy már nem lázas. Aztán a férfiak felkerekednek és elindulnak vásárolni. Hoznak a vacsorához salátát, az esti meccshez sört, nekem még egy kis pezsgőt és az első napon megkívánt Ben & Jerryt. 

Elmeséli, hogy a főnöke kereste telefonon, hogy milyen volt a síelés. Elmesélte, hogy minden remek volt, csak hazaérve itthon elkapta valami kis vírus. Ó igen, az sajnos most gyakran támad, a királynő is emiatt került kórházba, és ő is majdnem lemaradt a hivatalos útról, mert néhány napig megkínozták ugyanezek a tünetek. Szülők megjöttek-e? Megjöttek, tetszik nekik a város, csak sajnos elszaladtak a napok, holnap már indulnak is haza. Ó, akkor reggel be ne menjen, maradjon velük, amíg csak lehet, aztán dolgozzon majd otthon egy kicsit. Legalább a vírust is jobban kiheveri. Na, hát így megy ez ott a messzeségben. Azért jó tudni, hogy ilyen családias a hangulat a cégen belül.

A meccs lassan véget ér, mindenki pilledten pislog, elbújunk hát aludni.