Apró titkok a konyhából

Hát, valljuk be, ennek a blognak a gasztronómia nem jellemző posztja, de ma... ma olyat trükköztem...
Alapvetés, hogy szeretjük a halászlét. A jót, a még jobbat és persze a legjobbat. Most kövezzetek meg, de a mirelit sűrítményest is lehet jól megcsinálni, kipróbáltuk és ha az emberen erőt vesz a lustaság és nem akar passzírozni, akkor igenis jó halászlét lehet csinálni az alap segítségével, és főleg gyorsan.
Úgyhogy a mélyhűtőben mindig lapul 1-2 dobozkányi. Halat venni viszont többnyire bonyolult, mert nem esik útba az üzlet, ahol kapok, úgyhogy mostantól trükközni fogok, mert kipróbáltam valamit és működött... hehe, még mindig nem mondtam egy szót sem a lényegről, pedig már hány sort kalapáltam ide.
Az egész Londonnal kezdődött... meg a fish and chips-szel, ami ízlett. És a férjem most újra megkívánta, mert a közértben ráfókuszált az "alaszkai tőkehalfilé" feliratú csomagra, és a fenti csemege köztudottan ebből készül. Köztünk legyen szólva, én utálom ezt a nyavalyást, mert ahányszor próbálkoztam, mindig fröcskölt, mindig letapadt, a maradékot többnyire kanállal kellett volna megenni, de ma...
-egyrészt túlsiklottam a problémán, hogy a párizsi bundában sült hal megint le fog ragadni, ezzel nincs mit csinálni, a kinti minőséget én akkor sem fogom hozni, ha újraszületek;
-másrészt túlsiklottam a problémán, hogy ma megint büdös lesz a lakás éjszakára és fél órát suvickolhatom a tűzhelyet és környékét a spriccelősen sülő hal miatt;
-harmadrészt feldaraboltam az egyik halszeletet, és a többiekről levágtam kisebb darabokat, aztán ezeket a falatokat beledobáltam a forrásban lévő halászlébe, kis fűszerezés és az eredmény hamisítatlan harcsa-halászlé lett XDDD Tekintve a harcsa aranyárát és a jóval kedvezőbb tőkehal-árakat, félek, nem csak én találtam fel a spanyolviaszt, de legkésőbb most megosztottam az écát.