Vagyok...

Úgy tűnhet, mintha mostanában nem jutna eszembe semmi, ami megmozgatná az agysejtjeimet, de ez egész egyszerűen nem lenne igaz.
"S jutott eszembe számtalan szembbnél szebb gondolat..." DE...
-annyi más szorongás és kellemetlen hétköznapi darálda jellemzi az elmúlt időszakot, hogy ezek tulajdonképpen elvették a kedvemet a vidámkodástól,
-sokszor az első indulatból megfogalmazott sorokat inkább átírom... ezek így már nem is arról szólnak, amiről eredetileg, így aztán inkább törlöm az egészet.
Az öncenzúra működik, és a tudat, hogy sokan, akik ismernek és itt elolvashatják a gondolataimat - amik néha lehet, hogy zavarosak is - esetleg megbántódnak a nyíltságomon, a hozzáállásomon, vagy csak simán félreértenek.
Vagy az őszi korán sötétedő, nyirkos, rövid napok teszik, vagy a takarékos izzók szemrontó hunyorgása, vagy csak a könyörtelenül előre gördülő idő, vagy egészen más oka van... de nem tudok, néha nem akarok szellemes, átgondolt, elmélyült fogalmazó lenni. Néha egész egyszerűen csak idétlen, vihogós chat-istának jó lenni. Depisen hangzik, talán az is, de mindenki megnyugtatására írom,  hogy baj nincs, csak... csak most nem könnyűek a hétköznapok. Kinek azok?  Oké.
Anyagi, magánéleti buckákat kerülgetek. Van kapaszkodóm, szerencsés vagyok. Csak éppen bármit írnék ide, mostanában őszintétlen lennék... és hát nem posztolhatok örökké Colinról :)
Most kicsit leteszem ezt és a fióknak írogatok, mert arra továbbra is szükségem van, hogy a folyamatos zizegésből néha kiragadjam a számomra lényegest és leírjam. Aztán, ha megint megérint a vágy a kitárulkozásra, majd jelentkezem. Nem gondolom, hogy mostantól féllábon állva várják majd sokan ezt a pillanatot, de gondoltam úgy illik, hogy szóljak.
Békés, szép időszakot mindenkinek! (A pesszimizmusomat meg inkább megtartom most magamnak.)