2012. nov. 17.

Napi okos...

Előre bocsátom, nem az én okosságom! Csak a napi böngészés közben akadtam rá és tetszett. Aztán gondoltam egyet, hátha tetszene másnak is. Szóval, tessék olvasgatni, aztán átgondolni... Érdemes.

"Egy filozófiaprofesszor azzal kezdte az egyetemi előadását, hogy fogott egy befőttesüveget, és megtöltötte 5-6 cm átmérőjű kövekkel.
Majd megkérdezte hallgatóit„Ugye tele van az üveg?” „Igen” – hangzott a válasz.
Ezután elővett egy, apró kavicsokkal teli dobozt, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután az apró kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. Ezután a professzor elővett egy, homokkal teli dobozt és elkezdte betölteni a homokot a befőttesüvegbe. A homok természetesen minden kis rést kitöltött.
„És most – mondta a professzor – vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dolgok – a családod, az egészséged, a gyermeked, a barátaid – ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok – az az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amelyek igazán fontosak számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetők a boldogságod szempontjából. Játssz a gyermekeddel. Menj el orvosi ellenőrzésre.
Rendszeresen látogasd rokonaidat. Törődj a pároddal.
Mindig szakíts időt barátaidra.
Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, bevásárolni, rendet rakni.
Először a kövekre figyelj – azokra, amik igazán számítanak.
Állítsd be a prioritásokat. A többi: csak homok. . ."

1 megjegyzés:

Csillagvihar írta...

"Az egyik hallgató fogta az üveget, amelyről a prof és a többiek megállapították, hogy tele van, és beleöntött egy üveg sört. Természetesen a sör kitöltötte a homokszemcsék közti hézagokat, így az üveg tényleg tele lett. Tanulság: Nem számít, mennyire van tele az életed, mindig van benne hely.
Egy sörnek!"
;)