Még mindig...

Még mindig nem tudok szabadulni ettől a nyelvtanulásos ötletbazártól. Nyilván dolgozik bennem a múlt is, amikor kötelező volt oroszul tanulni, ennek megfelelően utáltuk is, és egy nyelvi érettségivel a tarsolyomban sem biztos, hogy tudtam volna vizet kérni a Vörös téren, viszont bármikor felmondtam volna a Parlament építésének történetét, esetleg Vologya nagymamájának meséjét a répáról.

A gyerekeim egy másik világban, szintén elég hülye keretek között feszültek neki az idegen nyelv tanulásának. Az orosz persze már rég nem volt kötelező, de az angol igen. Első osztályban. És rögtön, írva, olvasva. Amikor még magyarul sem tudtak. Mit mondjak, ha csak ezen múlt volna, ők sem tanultak volna meg érdemben egy idegen nyelven kommunikálni.
Aztán jött a középiskola, ahol jött a második nyelv is, jaj mi legyen... alapon. És még választhattunk is, ami sok iskolában nem adatott meg. Olasz, francia, német az angol mellé. Oké, legyen a német, már csak azon egyszerű oknál fogva is, hogy anya is érezhesse, hogy tud segíteni a gyereknek a tanulásban. Az eredmény finoman szólva is siralmasra sikeredett: németből négy év alatt másfél könyvet vettek, de tannéni szerint azt sem tudták. Az okok egészen biztosan a gyerekekben IS keresendőek, de azért bátran merem állítani, hogy az oktatásban is. Mint ahogy az angol szakos osztályfőnök mellett is különórák árán lehetett igazán megtanulni az angolt. Bocs. És mi tudtunk áldozni rá, de mit tegyen az, aki nem tud... és manapság egyre többen nem tudnak.

Tetszik, nem tetszik, az angol világnyelv. A német már nem annyira. Tehát a legfontosabb - már azon túl, hogy nem ártana magyarul is megtanítani a gyerekeket, mert siralmas az érettségi környékén járók helyesírási, fogalmazási készsége / tisztelet a kivételnek - szóval, a legfontosabb az angol. És szerintem, aki egyébként nem vagyok birtokában ennek a tudásnak, az angol nem könnyű nyelv. Mert a konyhanyelvet nem kéne összekeverni a tanulásban, munkában használatos nyelvvel.
Egyébként meg sok angol szakos tanártól hallottam, hogy azért jó ezt tanítani a gyerekeknek, mert sikerélményhez jutnak viszonylag korán, ami aztán inspirálhatja őket a komolyabb elmélyedésre. Kár, hogy ezt odafönt tökéletesen ellentétesen látják. De végül is mit vártam, hiszen már sok-sok évvel ezelőtt is azt mesélte egy szerencsés ismerősünk, akinek módja volt a családjával angol nyelvterületen eltölteni néhány évet, hogy az ottani iskolákban arra kíváncsiak, mit tud a gyerek, nem arra, hogy mit nem tud.

Szóval, mindamellett, hogy hányom a keresztet, amiért ez a kérdéskör minket már (egyelőre) nem érint, kíváncsi lennék, hogy a nagy döntéshozók belegondoltak-e annak a... megsaccolni sem merem, hány nyelvtanárnak a helyzetébe, aki ezzel a tollvonásnyi döntéssel állástalanná válik. Mert legyünk őszinték, ennyi francia, olasz, spanyol, kínai és ki tudja még milyen nyelven oktató tanerőt a nyelviskolák sem képesek felszippantani. Azon egyszerű oknál fogva, hogy pillanatnyilag csak keveseknek adatik meg, hogy a gyereknek, gyerekeknek kemény tízezrekért külön nyelvórákat finanszírozzanak. És még egyszer visszautalnék arra is, attól, hogy egy nyelv központilag kötelező, még nem jelenti azt, hogy a tanítása eredményes is lesz. Úgy érzem, ezen a területen is az készül, mint majd mindenhol, ahol a fürdővízzel készülnek kiönteni a gyereket is.

PS. azt hiszem, egyszer szívesen nekiveselkednék egy olyan vitaindítónak is, aminek az a témája, hogy az irodalomban miért kell a mai gyerekeknek lebutítani, emészthetővé tenni Gárdonyi Géza, Jókai Mór, Fekete István írásait. Szerintem nem kellene. És akkor nem járnánk úgy, hogy huszonéves fiataloknak kell olyan fogalmakat elmagyarázni, amiket annak idején egy nyolcadikos már simán ismert.