Életünk szerves része az internet, google-ban már ott virít a vezérfonal, aminek mentén fel kívánom gombolyítani a pillanatnyi sötétséget: színház, mama... (jellemző az elmezavarra, hogy Brecht-et már nem írom oda)
És lőn, az első sor máris köpi a választ: Kurázsi mama, te tyúkeszű!
És mivel van bennem is kurázsi, megnyitom a második hivatkozást is, mert kíváncsivá tett az a fél mondat, ami ott állt: A mama nem tudja, hogy milyen kurva nehéz/Háy János: Nehéz (Bárka Színház)
"A férfi egyetemi tanár, a kertészetin tanít, borászatot. Legalább húsz éve. Szereti az italt. És mi van akkor? Ez bárkivel megeshet. Csakhogy már a tanórákat is a szomszéd presszóban tartja meg. Hol máshol? Elvégre borászati óráról van szó. Van gyereke. Kettő. És felesége. EgyHaza csak akkor ér, amikor a gyerekek már alszanak. Hiába nyomja ki az egész tubus fogkrémet a fogkefére, a felesége akkor is tudja, hogy ivott. Akkor is érzi rajta, hogy büdös, eltolja magától. Kellemetlen az egész kipárolgása.
Odalesz azonban még ez is. Minden. Ugyanazon a napon. Hajdani egyetemi társa, későbbi tanszékvezetője létszámleépítésre hivatkozva kirúgja. Mikor hazaér, a felesége bejelenti, eddig tartott a türelmi időszak. Válni akar. A gyerekek sem akarják az apjukat.
Most meg ott ül a konyhában. A faluban. Ahol minden elindult. A tékozló fiú. Mert nem volt máshova mennie. Itt mégiscsak csend van. Nem az a nagy zaj, mint a városban. Abba bele kell őrülni. Itt jobban lehet gondolkodni. Meg van olyan, aki legalább még megérti. A haverok a kocsmában. Mert másnak ő már nem kell.
Az anya. Ő azért meghallgatja. A férfi pedig beszél. Magáról mesél. Hangosan és tagoltan. Mert a mama semmit sem tud. Mindig csak azt mondta neki, hogy el kell innen mennie. Tanulnia kell. Hogy legyen belőle valaki. De azt nem mondta, hogy ott egyedül lesz. A mama azt nem tudta, hogy milyen kurva nehéz ez az egész.
Ki készít fel minket erre? Először kezünkbe adják a homokozó lapátot meg a vödröt. Hadd maszatoljuk össze magunkat. Aztán jön a játékbaba vagy a kisautó. Milyen édesen eljátszik vele a gyerek. Később a bicikli, a könyvek. Tanul abból is. Aztán egyszer csak kilöknek a világba. Majd csak megleszel valahogy. De ez nem olyan, hogy egyik pillanatról a másikra megszokod. Minden segítség nélkül.
Inkább hibáztatod a másikat. Az anyát, hogy mindig, minden körülmények között féltett téged. Az apát, hogy sosem mutatta, hogy elismeri, amit csinálsz. A feleséget, hogy sosem mondta: büszke vagyok rád. A gyereket, mert sosem volt képes megérteni téged. Hibás itt mindenki, csak te csináltad jól. Közben meg tudod, hogy éppen te vagy az oka mindennek. Na ez az, amit kurva nehéz elviselni. Ez rendesen beteszi nálad a kaput.
Bérczes László rendezésében a Nehéz két, élesen elkülönülő dramaturgiai egységre bontható, függetlenül attól, hogy szünet nélkül, egy felvonásban játsszák a darabot. A férfit megformáló Mucsi Zoltán monumentális monológja vezeti fel az előadást. Szenvedélyesen meséli el életének történetét a gyerekkortól a felnőtt éveken át egészen a bukás pillanatáig. Mindazt, amit a játék második felében a szereplők eljátszanak előttünk.
Az előadás legerősebb része ez a monológ. Mucsi és az anya szerepét alakító (de itt még csak hallgató) Lázár Kati kettőse betölti az egész teret. Mucsi az egész előadást elviszi a hátán. Lázár Kati jelenléte pedig égbekiáltó. Holott a fiú beszéde alatt egy szót sem szól. Már akkor a színpadon ül, amikor a nézők még csak befele szállingóznak a nézőtérre. Mint aki mindenhol jelen van. Tekintete, testtartása, mimikája beszél a szavak helyett. A mellékalakok megjelenése törést okoz, meglehet, jobb lett volna elhagyni őket, és végig csak a férfit beszéltetni. De ezt leszámítva is rendesen földhöz vágja az embert az előadás. Utána még ülnél a székedben egy darabig. Csak egy kicsit. Végiggondolni, veled hogyan is van ez. "
Írta: Jeges-Varga Ferenc 2011. június 11. szombat
Arra már nem emlékszem., mit akartunk a Kurázsi mamával, de ez a darab azóta sem hagy nyugodni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése