Szívás...

Szívás... de nem Edwardos, hanem amolyan igazi Goldenes. Reumakontroll a János kórházban. Bal karom a fizikoterápiás kezelés ellenére továbbra is fájdogál. Nem kibírhatatlan, csak állandóan jelenlévõ kellemetlen érzés, ha adott szögben akarom felemelni és elõtte nem logisztikázok, hogy másképpen kellene. Én marha még be is vallom. Erre doktornõ, aki lelkiismeretes, tekergeti erre-arra-így-úgy. Én még mondom is, mert marha vagyok és egy kis masszázs beutalóban bízom, hogy ez de jó, meg a masszázst én amúgy is szeretem. Na, nesze nekem.
Recept elõ, injekció felír, váltsam ki a kórházi patikában és jöjjek vissza. 5 alkalomra elég. Nekem már az elsõ is sok volt. Ugyanis tapizza a vállam, mondom, inkább erre-erre. Mire õ: majd úgyis oda böki, ahova õ akarja :) És böki.
Én meg megyek Sashalomra, kiskölök ügyeit intézni és mire a hévhez érek város túlsóra, már majd becsinálok. Nemhogy emelésre, de állandóan fáj a karom, mindenféle helyzetben és annyira, hogy a rosszullét kerülget. Vizet iszom, már azon gondolkodom, hogy beveszek egy fájdalomcsillapítót, amikor eszembe jut, hogy tulajdonképpen a fájdalomcsillapító injekciótól fájok én most ennyire. Bízom benne, hogy majd elmúlik. És tényleg. Mostanra (a szúrás 9-kor történt) a fájdalom elmúlt. A karomat továbbra sem tudom különösebben emelgetni, például most gépelés közben is elég természetellenes pózban van. Szóval, szívás. Ha orvos kérdezi, javult-e az állapotod, tessék hazudni! Összeszorított foggal akár, mert ha panaszkodsz, akkor csak rosszabb lesz. És most még négy hétig mehetek vissza. Mondom, hogy szívás.