2011. jan. 26.

Colin mindennapjai

Ramonnal
lendületben (mint mindig)

Rohan az idő. Colin meg egyre inkább növekvő önbizalommal próbálja kezelni a helyzeteit. Itthon például szemrebbenés nélkül rakja fel mancsait az asztalra. Ami egyrészt a teljes neveletlenség jele, másrészt azért is felháborító, mert Morgan (bezzeg) a 15 év alatt nem vetemedett ilyesmire. Persze, ilyenkor egységesen és hangosan tiltakozik minden kétlábú, így erről a rossz szokásáról remélhetőleg hamar leszokik. A parkban meg… elég annyi, hogy ma Ramonnal, az óriás snauzerral játszott rongyhúzkodóst meg botvonszolóst? Ő, az alig négy hónapjával. Szóval, önbizalom az van. Ugyanakkor a lányoknak hagyja magát. Így aztán nem is nagyon sikerült Bonny vagy Rozi közelében olyan fotót készítenem, ahol Colin a lábain áll. Többnyire a lányok alatt fekszik. Amolyan klasszikus 69-es pózban :)

Tegnap nagyot kacagtam rajta. Annak ellenére, hogy már megint a kisasztalról lopkodott. Papírfecniket. Rögtön kettőt is. És amikor rászóltam, nézett rám kiskutya-szemekkel (na, az van neki :) ), szájából meg kilógott a két cetli, mint két nagyra nőtt nyuszi-fog. Hát, ezen muszáj volt nevetni… de azért elvettem tőle és erélyesen próbáltam a tudomására hozni, hogy ez bármennyire is jópofa dolog volt, azért még főbenjáró bűn :)

1 megjegyzés:

Lazac írta...

a 69-nél elakadtam.....:):)