Ha őszinte akarok lenni, szinte gyanúsan kezelhető. Néha nem is merem elhinni, hogy ekkora szerencsénk lenne, folyton várom az érem másik oldalát. Például a mai nap is… Kiléptünk a kapun. Alig pár méteres közelségben már oda is ért Ramon és Vahid, a két hatalmas kan. Colin lelkesen ugrál(na) feléjük, ők méltóságteljesen (és rövid pórázon) vonulnak erős kezű gazdáik mellett. Mi pedig besorolunk utánuk. Colin is rövid pórázon, hogy a szertelenkedését megakadályozzam, ha kell. De nem kell, mert azonnal alkalmazkodik a helyzethez és bébi-fazonját meghazudtolóan ő is csatlakozik a méltóságteljes vonuláshoz. Így érünk ki a parkba, útközben sokakat mosolyogtat meg a látvány. A parkban aztán lekerül a póráz, és a kis mafla önfeledten (de óvatosan) ugrálja körül a nagyokat. Akik barátságos közönnyel hagyják érdeklődni. Aztán érkeznek a kisebb (de idősebb) játszótársak és beindul a rohangálás, a korláton átugrás, a bukfencezés. Colin szalad, ugrik, gurul és percek múlva alig találom meg a sáros talajon rejtőszínt felvett ebgyereket. Félórányi vidám játék után az otp felé vesszük az irányt. Persze pórázon. És nincs rángatás, „menjünk vissza!”. Nem, engedelmesen követ, dolgát végzi, az úttestnél figyel rám, szedi a lábát a lábam mellett és szépen leül a bank kertjében. Persze, még a pórázt kikötöm, mert ekkora csodák azért errefelé sincsenek. Amikor az ajtó felé megyek, izgatottam ugrana utánam, de az első „ül!” vezényszóra leteszi a kerek popsiját. És onnantól le nem veszi a szemét az ajtóról. Vár, de nem sír, nem ráncigálja a pórázt, nem akar szabadulni. Amikor visszamegyek, boldogan üdvözöl, örömében még a jutalomkeksz is kiesik a szájából. Aztán hazaballagunk. A kapu előtt még találkozunk Misuval, a kis sicuval. Colin már kész lenne az újabb játékra, de engedelmesen követ, amikor hívom. A lakás előtt kicsit vakarom a fejem, mert a kutya enyhén szólva sáros, ezt egy egyszerű törölgetéssel nem lehet levakarni róla. Szóval, zuhanyozni fogunk. Nálunk töltött kis életében először! És egyedül vagyok. (szerintem ez most jobb is volt így) Pórázon bemegyünk a fürdőszobába, ami természetesen a lakás másik végében van. Még nincs hiszti. Megnyitom a kádat, az aljára kis törölközőt teszek, hogy ne csússzon majd a mancsa. A gardróbból kirángatom azt a régi (Morgannal már sokat használt) fürdőköpenyt, amibe a végén bele akarom majd tekerni. Kezemben a póráz és még semmi hiszti. Fél kézzel lekapom a pulloveremet, aztán csatt, pórázt leveszem, kutyát pedig szépen a meleg fürdőbe emelem. Nem mondom, hogy nem gondolt a menekülésre. De csak egy pillanatig, aztán rájött, hogy a kellemes meleg víz nem bántja, ez nem is olyan rossz. Szerencsére a zuhany sem úgy indult be, mint a Niagara, így aztán attól sem ijedt meg. Lágyan végigpermeteztem a bundáját, először a hátát, aztán a hasát, lábait, végül a fejét is. Csendben, inkább kíváncsian, mint ijedten tűri. A lefolyóban pedig fekete lé tűnik el. Amikor már felismerhető egy krémszínű golden gyerek, elzárom a csapot (éppen nem is fogom a kutyát) és a köntösért nyúlok. Pillanatok alatt beletekerem, kiemelem és dörzsölgetem. Amikor a köntös lekerül róla, már nincs is mit szétráznia a fürdőszobában. Ha a kádat kiöblítem, lényegében mindenféle nyom nélkül fehérítettem ki a kutyust. Az első zuhany (remélem) kellemes emlékként marad meg benne és a jövőben sem lesz probléma. Ráadásul utána perceken belül elé rakom a reggelit. Szokásos mohóságával esik neki, utána pedig tisztán, jóllakottan fekszik a lábam mellé aludni. Azt hiszem, ez lesz a mai nap sikertörténete :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése