Barátságok pro és kontra...

Barátnők voltunk anno ... vagy legalábbis a szüleink azok voltak, így aztán mi is sokat találkoztunk. Aztán az első esküvőjére engem kért fel tanunak. El is vált. :) :( Aztán összefutott egy svájci magyar fiúval, hozzáment, odakint él (mint Marci Hevesen). Évente többször hazalátogat, olyankor általában felhív, összefutunk, mesélünk. Próbáltam írni, de ő aztán nem egy levelezős típus, maradtak a ritka találkozások. Most is itthon van, felhívott, összefuthatnánk. Momentán nem vagyok futkosós állapotban, így aztán feljött. Idővel a párja is befutott, akivel az évek során megtanultuk kezelni, sőt talán, kedvelni is egymást. A délután már meglepően jó hangulatot kezdett ölteni. Aztán hazajött a párom és amikor mesélem a történetet, csak annyit kérdez: Kaptál egy tábla csokit a nagy alkalomra? Hát, azt nem. És tényleg, soha nem. Soha egy szál virág, ha én látom vendégül. Ha beülünk valahova, soha egy meghívás (valahogy mindig a szülinapom környékén szoktunk összefutni). Eddig fel se tűnt. De tényleg. Pedig szeretem (szeretném) a svájci csokit :)