És a képek még csak nem is adják vissza azt a koszt, ami ténylegesen beborítja. Viszont imádja a parkot, a járda melletti földtúrásokat, a füvön elterített trágyás talajt, a birkózást a haverokkal. Így aztán mosolyogva tűrök (és naponta pucolom a fürdőszobát) :)Ha őszinte akarok lenni, szinte gyanúsan kezelhető. Néha nem is merem elhinni, hogy ekkora szerencsénk lenne, folyton várom az érem másik oldalát. Például a mai nap is… Kiléptünk a kapun. Alig pár méteres közelségben már oda is ért Ramon és Vahid, a két hatalmas kan. Colin lelkesen ugrál(na) feléjük, ők méltóságteljesen (és rövid pórázon) vonulnak erős kezű gazdáik mellett. Mi pedig besorolunk utánuk. Colin is rövid pórázon, hogy a szertelenkedését megakadályozzam, ha kell. De nem kell, mert azonnal alkalmazkodik a helyzethez és bébi-fazonját meghazudtolóan ő is csatlakozik a méltóságteljes vonuláshoz. Így érünk ki a parkba, útközben sokakat mosolyogtat meg a látvány. A parkban aztán lekerül a póráz, és a kis mafla önfeledten (de óvatosan) ugrálja körül a nagyokat. Akik barátságos közönnyel hagyják érdeklődni. Aztán érkeznek a kisebb (de idősebb) játszótársak és beindul a rohangálás, a korláton átugrás, a bukfencezés. Colin szalad, ugrik, gurul és percek múlva alig találom meg a sáros talajon rejtőszínt felvett ebgyereket. Félórányi vidám játék után az otp felé vesszük az irányt. Persze pórázon. És nincs rángatás, „menjünk vissza!”. Nem, engedelmesen követ, dolgát végzi, az úttestnél figyel rám, szedi a lábát a lábam mellett és szépen leül a bank kertjében. Persze, még a pórázt kikötöm, mert ekkora csodák azért errefelé sincsenek. Amikor az ajtó felé megyek, izgatottam ugrana utánam, de az első „ül!” vezényszóra leteszi a kerek popsiját. És onnantól le nem veszi a szemét az ajtóról. Vár, de nem sír, nem ráncigálja a pórázt, nem akar szabadulni. Amikor visszamegyek, boldogan üdvözöl, örömében még a jutalomkeksz is kiesik a szájából. Aztán hazaballagunk. A kapu előtt még találkozunk Misuval, a kis sicuval. Colin már kész lenne az újabb játékra, de engedelmesen követ, amikor hívom. A lakás előtt kicsit vakarom a fejem, mert a kutya enyhén szólva sáros, ezt egy egyszerű törölgetéssel nem lehet levakarni róla. Szóval, zuhanyozni fogunk. Nálunk töltött kis életében először! És egyedül vagyok. (szerintem ez most jobb is volt így) Pórázon bemegyünk a fürdőszobába, ami természetesen a lakás másik végében van. Még nincs hiszti. Megnyitom a kádat, az aljára kis törölközőt teszek, hogy ne csússzon majd a mancsa. A gardróbból kirángatom azt a régi (Morgannal már sokat használt) fürdőköpenyt, amibe a végén bele akarom majd tekerni. Kezemben a póráz és még semmi hiszti. Fél kézzel lekapom a pulloveremet, aztán csatt, pórázt leveszem, kutyát pedig szépen a meleg fürdőbe emelem. Nem mondom, hogy nem gondolt a menekülésre. De csak egy pillanatig, aztán rájött, hogy a kellemes meleg víz nem bántja, ez nem is olyan rossz. Szerencsére a zuhany sem úgy indult be, mint a Niagara, így aztán attól sem ijedt meg. Lágyan végigpermeteztem a bundáját, először a hátát, aztán a hasát, lábait, végül a fejét is. Csendben, inkább kíváncsian, mint ijedten tűri. A lefolyóban pedig fekete lé tűnik el. Amikor már felismerhető egy krémszínű golden gyerek, elzárom a csapot (éppen nem is fogom a kutyát) és a köntösért nyúlok. Pillanatok alatt beletekerem, kiemelem és dörzsölgetem. Amikor a köntös lekerül róla, már nincs is mit szétráznia a fürdőszobában. Ha a kádat kiöblítem, lényegében mindenféle nyom nélkül fehérítettem ki a kutyust. Az első zuhany (remélem) kellemes emlékként marad meg benne és a jövőben sem lesz probléma. Ráadásul utána perceken belül elé rakom a reggelit. Szokásos mohóságával esik neki, utána pedig tisztán, jóllakottan fekszik a lábam mellé aludni. Azt hiszem, ez lesz a mai nap sikertörténete :)
A parkbeli hancúrozás igazán örömteli esemény. Ebnek és gazdinak egyaránt. Gazdi mosollyal az arcán szemléli ded-ebét, ahogy a rettenet legkisebb jele nélkül olvad be a kutya-társadalomba, együtt rohangál a nagyokkal (szó szerint is: snauzer és hasonlók), begyűjti a többi gazdi elismerését és büszkén simogatja a kölköt, amikor az hívásra odaszalad egy puszit odanyomni a gazdinak. Aztán ugye örül az eb, mert ez igazi kutyának való program, haverkodni, rohangálni, birkózni, ágat rágcsálni együtt a többiekkel, simiket innen-onnan begyűjteni. Közben gazdi agyában oszladozik a rózsaszín köd és kicsit szorongva gondol eb-gyerek közeli ivarérettségére, amikor felnőtt kanként még ki tudja, milyen hangsúllyal és dominanciával veti be magát a köztudatba. Ha már ennyi önbizalma van kicsiként is.
(talán, de tényleg csak talán annak is köszönhető ez a nagy barátságosság a többiek iránt, hogy ott a messzi tanyán jól lett szocializálva a kölök, hiszen anyán és a gazdin kívül volt ott még kecske és sok más kutya (pl. malamut) is, akik azért valószínűleg éreztették vele, hol a helye. Sűrű fohász, hogy ez ügyben ne itt a parkban akarjon majd elégtételt venni)
Szilveszter is elérkezett. A várakozásnak megfelelően, Colin nem vesztegette az éjszakai pihenés fontos perceit a durrogtatástól való félelemre. Már a délutáni kósza pukkantások sem érdekelték, éjjel pedig fel sem ébredt a hangzavarra. Amíg a pocija teli, addig tulajdonképpen semmi nem rázza meg.
Az új évet azzal kezdte, hogy már a liftbe sem kell erőszakkal betessékelni, hanem edzett városi kutya módjára lép be és ki. A nagy autótól még tart, de ha „anya” ölében heverészhet, akkor az sem olyan nagy probléma. A hó pedig nagy szerelem. No, meg az alatta megbújó fagyott piros alma. Ennél jobb játék talán nem is létezik.
Egyetlen dolog van, amivel nehezen birkózik meg, a távollétemmel. A magányt enyhítendő összeszedi a holmimat a lakásban (papucs, pullover, csizma) és a pórázzal vegyítve felpúpozza a nagyszoba közepén. (ma valamilyen oknál fogva a médialejátszó távirányítója is a csomagba került) Az a két, max. három óra, amíg magára hagyom, rendszerint gond nélkül (a fenti csomagolással) telik el, hazaérkezésemkor óriási az öröm és rohanás az udvarra. Onnantól aztán megint szoros emberfogásban vagyok, nem tudok olyan csendesen távolodni tőle, hogy álmából fel ne ébredne, és ne eredne azonnal a nyomomba. Ettől függetlenül persze mindenki mást is imád, de hát, anya csak egy van!
A bébibújástól eljutottunk a hátunkon fetrengésig és a saját farkunk kergetéséig :)
