Jamie és a kutyasuli

Elérkeztünk az utolsó foglalkozáshoz az első szemeszterben. Haladás? Nem tudom. Jamiet természetesen eddig is fegyelmeztem, hiszen már lassan másfél éves lesz. Ráadásul társa egy roppant fegyelmezett golden retriever, így aztán csak jót tanulhatott az idősebb kutyától. Szóval, több-kevesebb sikert magunktól is elkönyvelhettünk, de ahogy az emberek sem, úgy a kutyák sem egyformák. Amit az egyik néhány alkalom után tudomásul vesz, azt a másik sehogysem akarja. Az igazsághoz tartozik, hogy túlzott elvárásaink nem is voltak. Jöjjön vissza behíváskor, ne kötekedjen, ne tegyen kárt olyan dolgokban, amiket mi kétlábúak érzünk a magunkénak, ha tiltunk, értsen a szóból. Ennyi. Nos, attól tartok, hogy a hétköznapi fejlődésen túl, ami az idő múlásával talán itthon is adott lett volna, nem sokat változott a helyzet. Az iskola területén figyelmes, engedelmes, az ügyességi feladatokban kifejezetten motivált. Láthatóan érzi, tudja, hogy a kerítésen belül ez az elvárt viselkedés. És persze ne feledkezzünk meg az ipari mennyiségben érkező virslikarikákról sem. A kerítésen túl azonban ... Önmaga. Túl kíváncsi, túl erőszakos, kissé süket, utasításokat időnként felülbíráló. Mert miért is kellene ülni, feküdni a sétát (loholást) megszakítva, ha eddig nem kellett? A lépcsőházban harci üvöltéssel rohan éjszakai vadászatra és Magdi néni is jobban teszi, ha nem kerül az utunkba, mert egy tacskó sosem felejt. Ne hagyjak ételt az asztalon, mert fel fog oda jutni és ellopja. Igaz, a hétköznapokban gazdi zsebe nincs kibélelve jutalomfalatokkal. Értem én az elképzelést, hogy eleinte etessem robot üzemmódban, aztán idővel majd csökkentjük az adagot, sőt egyszer majd el is hagyhatjuk... értem, de ... Másfél év után bizton hiszem, hogy van köztünk olyan kötődés, amikor el kell tudjam fogadtatni a főnöki pozíciómat illatos falatkák nélkül is. Lehet, hogy ez hiú elképzelés és hónapokkal, ha nem évekkel toldom meg így a tanulás folyamatát, de tudom, hogy egy okos kis gengszter, aki előbb-utóbb belátja, hogy mindkettőnk élete egyszerűbb lenne, ha ő is kompromisszumkészebb lenne.

Szóval, imádja az ügyességi feladatokat, az ugrik, kúszik (mondjuk ez az ő méretében sima átszaladást jelent a kúszón), ül, fekszik, szlalom, lassan ... és hasonló vezényszavak beférkőznek a lebegő fülecskék alá és élvezettel engedelmeskedik. Speciel a szlalomot még a goldenem sem teljesítette úgy elsőre, mint ez a kis vakarcs. Helyben marad, néz rám a gyönyörű szemeivel, mert tudja, hogy ezt várom, várják el tőle. Póráz nélkül követ, szalad, lassít, kanyarodik, ahogy a feladat diktálja. Aztán másnap repülök a póráz végén, amikor indulunk a parkba. Nem, ez nem igaz ... már az óra után is, a kerítésen kívül. Viszont nem érdeklik a "trükkök", nem ad pacsit az istennek sem, nem gurul vagy kerül parancsra. Ő hajlandó a cirkuszi mutatványokra, de kizárólag, ha azok valahogy összefüggésben vannak a rohanással. 

Igazságtalan lennék, ha nem ismerném el az itthoni fejlődését, hiszen nem rongyol ki a nyíló bejárati ajtón, ha azt mondom, marad. Ha fel akar ugrálni rám, már érti a tiltón felé mutatott tenyerem. Miután volt egy komolyabb összeszólalkozásunk a park hajléktalanok által közwc-nek nézett részével kapcsolatban, nem próbálkozik a tiltásnak ellenszegülni. 17 hónaposan „kanosodik”, a nála fiatalabbaknak – mérettől függetlenül – gorombán mutatkozik be, de ezt is meg tudjuk beszélni, hogy aztán percekkel később már játékosan rohangáljanak az új baráttal. De szerencsére nem keresi a bajt, képes megadni magát vagy csak elsündörögni egy húzósabb szituációból. Ha pedig mások kakaskodnak, nem megy beszállni a buliba, hanem mellém áll és várja, hogy elcsituljanak az indulatok. Volt olyan kutyám, aki direkt élvezte, ha ilyenkor beszállhatott, úgyhogy tudom, micsoda eredmény ez nála. A múltkor a suliban történt valami ... az egyébként haveri kergetőzés a fiatal belga juhásszal egyszer csak átalakult vadászattá, amiben Jamie volt a nyúl, és ez bizony megijesztette. Azóta nem is volt hajlandó beszállni az óra végi játékba, inkább ott ücsörgött a közelemben, vagy ha a többiek vadul éppen arrafelé hajtották egymást, akkor úgy lavírozott, hogy mindig mögöttem, védve legyen. Furcsa volt ezt a félkénkséget látni, amikor amúgy a durvább test-test elleni küzdelemben is magabiztosan játszik.

Egy másik fura epizód volt az utolsó órák egyikén, hogy a domboldalban tanyázó vaddisznók betörtek az iskola területére. Persze nem olyankor, amikor folyt a tanítás, de a nyomok, szagok ott maradtak. És ez az én vadászkutyámat jól láthatóan megzavarta. A túrás környékén dekoncentrált lett, már-már zavart és ellenálló. Ha elmentünk más területre, akkor nyugodtan dolgozott tovább.

Saját rituálékat alakított ki – és itt bizony mi hibáztunk, mert nem gátoltuk ideje korán. Például a Balatonon – főleg az elő- és utószezonban, amikor kora reggeli sétáinkon még egy lélekkel sem találkozunk – el szoktuk engedni a hosszú fasorban, amelynek szélén széles fűsávban szaglászhatnak. Jamie itt olimpiai sprinttel távolodott tőlünk, majd 50 méternyire (vagy még távolabb) végül megállt és visszafelé indult. De ezen a távon ember nem állíthatta meg. A rohanás után már irányíthatóbbá vált, de amíg vissza nem indult, szerintem nem is hallott minket. A másik probléma, hogy a vízimádata sem lett korlátok közé szorítva. Pórázon kellemesen sétálhatunk vele a part menti sétányon, de ha lekerül a póráz, senki meg nem akadályozza abban, hogy a vízbe csobbanjon.

Itthon az utóbbi hetekben vezette be azt a szokást, hogy a kora hajnali órákban kikéredzkedik. Sejtem, hogy nem a szükség hajtja, de ki meri megkockáztatni, ha mégis? Ilyenkor aztán harcias üvöltéssel rohan le a lépcsőházban (a szomszédban Gizmo azonnali izgatott válaszát hallva), robban ki a kertbe és ott aztán őrült vágtával körberohanja a kertet. Volt már nálunk régebben róka is, gondolom érez valamit érzékeny nózijával, de akkor is roppant kellemetlen a szomszédok miatt ez a hajnali ébresztő.

Nem kedveli a kisebb gyerekeket, sőt, tulajdonképpen roppant válogatós, hogy kivel hajlandó barátkozni. Ha mégis talál ilyet, főleg felnőttet, akkor aztán szinte tolakodóan barátságossá válik. Viszont imádja a babakocsis kicsiket. Talán azért, mert karácsonykor itt volt a 3 hónapos unoka és őt „keresi” bennük?

Na, hát az első tanfolyam után, lassan másfél évesen itt tartunk. Ivarosan szép az élet! Tudom, könnyebb lenne a helyzetünk, ha ivartalaníttatnánk, de erre valószínűleg nem kerül sor. Nem miattam. Viszont nem is dönthetek egyedül, ehhez a családban „közmegegyezés” kellene. Ami nincs. És igazság szerint, amíg olyan békésen élik a mindennapjaikat Colinnal és Carlosszal meg nagyjából minden más kutyával, addig nem is erőltetem én sem. Ha igaz, már amúgy is kicsúsztunk az optimális időszakból, ugyanis az oktatóktól azt hallottam, hogy amikor egy kisfiú kezd a lányok iránt érdeklődni, azt követi majd a dominálás. Vagy akkor lép a gazda, vagy elfogadja, hogy egy rögzült viselkedéssel élik az életüket, akár ivartalanítás után is.

Részünkről most téli szünet következik, aztán tavasszal valószínűleg újra visszatérünk az iskolába. Ha másért nem, a sport öröméért. Addig pedig tanulunk. Egymástól és egymásért!