Tegnap egy negyed torta volt a vacsorám. Nincs
lelkiismeret-furdalásom mégse. Az elmúlt napok után ennyi igazán kijár. Ez a
torta is ott maradt hétfő délben az asztalon, a félbeszakadt ünneplésen, olyan
magányosan, ahogyan én is éreztem magam azóta. Tegnap kora este a gyerekkel
közösen megettünk egy-egy szeletet, hogy jelképesen bepótoljuk a szülinapi
tortaevést. Nem igazán sikerült
kettesben. Úgyhogy a többit összecsomagoltam
neki (végül is az övé :) ), hogy a barátjával, aki este felugrott hozzá, hogy dolgozzanak a legújabb
számukon, elcsócsálják. És nagyon örülök, hogy olyan ajándékot kapott tőle, ami
igazán szívből jött, meglepetés is volt, és láthatóan nagy örömet szerzett
neki. Az élet nagy adománya, hogy ebben a borús időszakban végre valaminek örülni tud.
De ne legyek igazságtalan, én is tudtam tegnap végre mosolyogni, mert amikor elköszöntem Tőle a kórházi ágy mellett, végre úgy csillogott a szeme, mint régen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése