Életképek...

Ma korán reggel ráköszöntem egy kutyás ismerősre, akinek ezek szerint én nem is vagyok annyira ismerős, mert rám nézett és simán elküldött fejhangon ordítva az ősi mesterséget űző nőnemű ősömhöz, mondván a kutyám tönkre tette az övét.
Csak kicsit néztem hülyén, mert ha van a parkban kutya, akkor az éppen Colin, akitől teljes biztonságban vannak a sporttársak, lévén egy bárány és egy kecske (meg talán egy golden) elfajzott utóda. Ráadásul a felemlegetett időpontban mi nem is szoktunk az utcán lenni (kora délután órákban). Közben a közelben lévő többi kutyás felhívta az ingerült úr figyelmét, hogy nézzen már ki a fejéből, ez nem a Ricsi, hanem a Colin. Erre érkezett egy BOCS!, jóval kisebb decibellel, mint az azt megelőző mondat.

Mivel én tényleg ismerem őt már jó ideje (nem feltétlenül személyesen, de látásból), nem foglalkoztam a dologgal tovább, egyrészt mert hál istennek, olyan kutyám van, aki miatt nem igazán szoktam ilyen helyzetbe kerülni, tehát megengedhetem magamnak a nagylelkű felsőbbrendű érzést. De mint ez a posztocska is jelzi, valahol mélyen csak bent akadt az affér.

1. Ricsi valóban egy rosszul szocializált kutya. A gazdája mindig goldenes volt, egy tenyésztő átverte, és lett neki Ricsi, aki fene tudja mi, de golden csak elhanyagolható nyomokban található benne. Körülbelül úgy néz ki, mint egy argentin dog és egy labrador keveréke. Tagadhatatlan, hogy ész nélkül megy neki mindenkinek, tekintet nélkül arra, hogy az ellenfél nem ellenfél az ő 40 kilójának, jelen esetben max. 6-8 kiló lehet. Egyesek esküsznek rá, hogy a szukákkal sem kíméletes. Ez pedig már dupla defekt, mert a nagy kutyák a kicsiket ritkán osztják, még olyankor sem, ha az a kicsi okot ad rá. Mondjuk, Bo gyakran szolgáltat okot, ezt csak zárójelben.

2. Colin nem az egyetlen világos színű kutya a parkban, tehát ha egy "nagy, fehér állat" megtépte az ő kutyuskáját, akin mellesleg olyan pufajka van, amilyet még az ávh-sok sem mindig cipeltek magukkal, akkor azért nem kéne rögtön az első szembejövő krémszínű kutya gazdájának nekiesni. Mindezt úgy, hogy a többi jelenlévő 3-4 apró kutyával éppen tök barátságosan üdvözlik egymást.

3. Barátunk ezek után még elpanaszolta nagyjából minden szembejövőnek, hogy micsoda attrocitás érte szegény Bo-t, akinek az ínait is széttépte az a fenevad, aki fehér és nagy - itt minden ismeretlen járókelő rettegve ráfókuszál Colinra. Mellesleg Bo még csak nem is sántít, a gazdi szövege annál jobban. És érkezik a slusszpoén, valószínűleg azért joggal haragos barátunk rácsap a zsebére. Hogy csak jöjjön az a rühes dög (értsd Ricsi), ő már fel van készülve, nem fog többé kiskutyákat bántani.

Ezen a ponton bevallom, én nem mertem rákérdezni a felkészültség mibenlétére, mindenesetre jobban fogok figyelni Colinra is, nehogy úgy járjon, mint azok az egyszeri kirándulós kutyák, akiket egy vadász farkasnak nézett és kilőtt az erdőszélen (egyikőjük egy labrador volt). Ugyanis barátunk nyugalmazott katona. Mit lehessen tudni, mi a franc lapul a zsebében.