2012

Ez az év pontosan olyan volt, amit jobb lett volna átugrani, mint megélni. Nem tudom, hogy az újévi babonákból melyiket sértettem meg, de az biztos, hogy a büntetés jött csőstül. Ha egyetlen jó nem történt volna év közben, akkor azért erősen reklamálnék a felelősnél. De így befogom, valószínűleg odafönt a könyvelés most került null-szaldóba... rendes könyvelők, kéretik nem hangosan röhögni a laikus megfogalmazáson!

Szóval, a párom kezdte februárban egy elég alapos és ronda bokatöréssel, szalagszakadással, műtéttel, kórházzal és hosszú sántikálással. A fémek még mindig benne vannak és a járása sem tökéletes, de talán lassan megérti, hogy így 50 felett nem feltétlenül a teremfoci a megfelelő sport a számára.
Egy héttel a balesete után én is begipszeltettem a jobb kezemet. Szerencsére csak egy kis ízület-zúzódás, ami ugyan a mai napig fájdolgál, de ilyen semmiséggel elvből nem foglalkozunk.
Aztán nagyfiú bejelentette, hogy a menyem elköltözött, mára a dolog a válási hercehurca megindításáig fajult. Anyaként rettentő érzés volt megélni, amiért az én okos, szép nagyfiam nem boldog, és leginkább azt a borzasztó tehetetlenséget, amiért most nem tudom a bajt elhárítani a feje felől.
Üzletileg ritka rossz évet zártunk, szép lassan feléljük a minimális kis tartalékainkat, bár valószínűleg fogjam be, mert a külső tényezők együttes támadása ellenére sem kerültünk még a tönk szélére, de úgy érzem, ezért kizárólag csak a férjemnek lehetek elég hálás. Féltem őt a mindennapok izgalmaitól, a bizonytalanság okozta stressztől, nem  ezt érdemelné, mert ritka jó ember.
Értek minket kellemetlenségek, amik komoly anyagi kiadást jelentettek meghalt háztartási gépek, leamortizált autó és kisebb büntetések, valamint agyatlan hivatali ügyek képében; mert erre is igaz a mondás: Ha egy üzlet beindul... na, akkor csőstül jön a "jó".
Aztán a nyár végén ránk köszöntött az idei egyetlen igazán jó, ami egyben azért rossz is. Kiskölök kitartása meghozta megérdemelt gyümölcsét és egy igazán remek bizonyítási lehetőséghez jutott. Kár, hogy nem itthon, hanem Londonban. Mert ugye minden jóban van egy kis rossz is, így aztán most be kellett érnem ezzel a tíz villámgyorsan elrohanó nappal, amit az ünnepek alatt velünk töltött. Ma ment el, és most ez nem jó ...

De... mivel illik a jó oldalról is tudomást venni. Viszonylag egészségesen kipipáltuk ezt az évet. A szüleink is velünk vannak még mindig viszonylagosan jó egészségnek örvendve. A távolabbi családtagjaink és a barátaink többsége sem zárt rosszabb évet, mint mi. Colin kutyánk sok örömet hoz az életünkbe nap mint nap. Májusban izgalmas betűvetésbe kezdtem, és ezzel állítólag sokaknak szereztem szép pillanatokat - ezek pedig igenis melengették a szívemet.  És volt olyan ismeretlen ismerős is, akinek igazán szép éve volt, még ha érzelmileg őt sem kímélte az élet. De szerintem így a végén ő is nagyot szusszan és pozitív jelet tesz az évszám mellé.

Na, szóval ez volt 2012. A végére teljesen belezavarodtam a megítélésébe, mert ugye nézhetem a bokasérülést és egyéb megpróbáltatásokat úgy is, hogy örüljünk, hogy csak ennyi volt. Lehetett volna rosszabb is. Mindenesetre azért bízom benne, hogy 2013 kegyesebb lesz hozzánk és sikerül fogást találni a gödör oldalán, mert már nagyon kikívánkozunk belőle.
Kívánom, hogy ez mindannyiunknak sikerüljön! B.U.É.K!