Susana Fortes könyve után következzék a mester a saját
szemével. A könyv hátoldalán rövid sztori csak úgy kedvcsinálóul. Bevált.
„Sürgető
szükségét éreztem, hogy megálljunk valahol a dzsippel. Kinéztem magamnak egy
hívogató kaktuszcsoportot az úttól néhány méternyire, és odaszaladtam mögéje.
A
kaktuszokkal nem is támadt semmi bajom, leszámítva azt a kis jelzőtáblát, amely
az árnyékukban nőtt ki egy póznán. Egyre nagyobbnak láttam, ahogy a szemem
elkerekedett. Német nyelvű volt, de könnyen érthető. Ez állt rajta: VIGYÁZAT!
AKNÁK!
Én aztán nem
ugráltam. Meg se moccantam. Semmihez sem volt merszem. Akármennyire sürgetett a
szükség, hiába – egy taposóaknának vajmi kevés kell ahhoz, hogy felrobbanjon.
Torkomszakadtából elordítottam sofőrömnek súlyos helyzetemet. Tudtára
üvöltöttem, hogy egy aknamező kellős közepén állok. A jelek szerint iszonyú
mulatságosnak találta a dolgot. Jómagam semmi okot nem láttam a röhögésre. A
saját lábnyomaimon sem mertem visszalopakodni, mert az első lépésektől fel nem
robbant aknák időközben talán meggondolták magukat. Inkább a sofőrt
noszogattam, hogy lóduljon és hozzon ide valakit egy detektorral.
Letolt gatyával estem csapdába. Ott szobroztam az
elhagyatott, üres, néma sivatagban, egy hülye kaktusz mögött és a homokhoz
szögezve, félpucéran dacoltam a halállal. Még a gyászjelentésem sem fogja
elbírni a nyomdafestéket.”
Jut eszembe, a könyvben több, mint 100 Capa-fotó is
található!
De egy könyajánláshoz ajánlás is dukál. Nos, álljon itt Capa
néhány saját gondolata: „A valóságot
megírni mindig nagyon nehéz. Így hát az igazság kedvéért megengedtem magamnak,
hogy néha egy kicsit túllépjek rajta,
vagy egy kicsit eloldalazzak mellette. Ennek a könyvnek minden eseménye és
szereplője a képzelet szülötte, de van valami közük az igazsághoz is.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése