Annyira vártam. Négy nap. És a nap is süt, szinte már nyár
van. Balaton, kert, parti séták, bringa, bográcsolás. Tervem volt számtalan. Ha
már nem bírnánk a napsütést, akkor a hűvös szobában végre méretes képernyőn
nézhettünk volna régi filmeket nagymamákkal karöltve.
Aztán eljött a hétvége. Pénteken nem indulunk, mert hideg a
ház, estig nem melegedne fel annyira, hogy megfázás nélkül alhassunk. Szombat
reggel indulás. Először át a városon a nagyiért, aki nem hajlandó
tömegközlekedni (csak barátnővel, de akkor akár a világ végére is). De már úton
is vagyunk. A ház rendben, nem esik atomjaira semmi, amikor fél évnyi szünet
után ráengedjük a vizet. Minden működik. Tv-t, ami irdatlan nehéz, alig bírtuk
elcibálni a kocsiig, mert persze fogása nincs, szóval a tv-t újfent
kézbekapjuk, behurcoljuk, helyére rakjuk. És
konstatáljuk, hogy csak a hálózati kábelét nem hoztuk el. De a második
keresztnevünk a Találékony, párom körülnéz, a fényképezőgép töltőjének kábele
pont a lyukba illik, és lőn csoda, az apparát életre kel. Nem tökéletes, mert a
laptoppal nem hajlandó kommunikálni, az olcsó és ehhez mérten korlátolt tudású
médialejátszó pedig éppen most makacsolja meg magát. Fűnyírás, takarítás, el is
telik az első nap.
Varásnap reggel Colinnal célbavesszük a partot, bízva benne,
hogy a kora reggeli órán senki nem óvja tőlünk kutyáséktól a partot. Colin nem
felejtette el a Nagy Vizet, mire a sétányra érünk, ő már csobban is. Kicsit
dobálgatunk neki, ő lelkesen száguldozik ki-be a vízből, aztán vidáman
baktatunk haza reggelizni. Fűnyírás még
jutott mára is, a kocsival is odébb kéne állni, alatta se maradjon magas a fű.
Aha. A kocsi sebváltója úgy dönt, ünnepnapon nem mozdulunk. Félő, hogy majd a
hétköznapokban sem. Párom nyakig a motortérben, én nyomogatom a kuplungot és
próbálom mozgásra bírni a kart. És akkor Mr. Találékony felismerni véli a
hibát, agya már lázasan dolgozik a megoldáson. A dolognak elméletben működnie
kell. Kora délutánra kiderül, a gyakorlatban is.
Hétfőn újabb reggeli csobbanás, nagy séták. Aztán egy
hirtelen ötlettől vezérelve felkapaszkodom a padlásszobába és onnan kb. 50 kiló
régi magazint molyolok ki. Mire lehurcolom a teraszra már kezd elegem lenni a
lomtalanításból, de még el kéne juttatni a szelektív gyűjtőig. A kocsit inkább
nem mozdítom, mégse alattam essen szét újra. Biciglire kapok, a csomagtartójába
pakolok egy adagot, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve Colint is madzagra
veszem és viszem. A történetet innentől már ismeritek. Ha még nem mondtam volna
(de biztos mondtam), ez a kutya egy zseni!
A kocsi rendületlenül ácsorog a kertben, mi időnként
bizonytalanul feléje pislogunk, vajon kibírja-e a hazáig vezető utat? Az esti
bográcsolásnál aztán el is határozzuk, hogy reggel korán hazaindulunk, nem
várjuk meg a várható dugót, amikor biztosan váltogatni kéne. És így is teszünk,
kedden reggel felkerekedünk, a gyomrunkat szorító érzéstől ingerlékenyebbek
vagyunk, sikerül veszekedéssel kezdeni a napot. Aztán gond nélkül hazajutunk.
Itthon viszont sorra jutnak eszünkbe apró, de „nélkülözhetetlen” tárgyaink,
amiket a hektikus indulás közepette lent felejtettünk.
Szóval, volt egy négy napos ünnep. Volt ebben kirándulás,
ebgyerek biztosan azt mondaná, klassz program volt. Nekünk azért nem felhőtlen.
És a mellbeverő szervízszámla még csak ezután jön. Két hét múlva, ugyanis addig
az alkatrészre várunk. A már megváltott havi matrica meg arra, hogy talán
használjuk még. A Gerard Philip filmek meg arra, hogy egyszer még megnézzem
őket. Előbb-utóbb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése