2012. máj. 3.

Az olvasással vigyázni kell...


Nagyon nem mindegy, hogy az ember miket olvas, ha tömegközlekedik. Ha túl érdekes, könnyen fennmaradhatsz még néhány megállót, ami a szoros időbeosztást tekintve, mindenképpen gáz. Ha túl szomorú, elbőgöd magad az utastársak előtt, akik könnyen hihetik, hogy boldogtalan magánéleted utórezgéseinek tanui. Ha meg túl vidám, nos... akkor csak hülyének néznek, ahogy vihorászol magadban. Persze, az ember küzd és bízva bízik, hogy sikerrel, de nem... amikor teljes erődből igyekszed visszafojtani a vigyorgást, mi több a hahotát, akkor tuti... mint minden elfojtott erő, ez is a felszínre tör, többnyire a lehető legrosszabb, legkínosabb pillanatban. Nos, ezért nem szabad például Winkler Robit olvasgatni a villamoson. Ezt már korábban is megállapítottam, de megint sikerült  a csapdába önként és dalolva belelépnem. Éltetett a remény, hogy egy gasztronómiai magazinba írva talán nem szabadult el a fantáziája, de nem csalódtam benne, elszabadult J A következőkben próbálom kicsit megnyirbálva itt megosztani veletek, szerintem jól fogtok szórakozni.
Koreai kagyló nagy lángon
Unortodox konyhai eljárás? Fogjuk rá. A recept észak-koreai, tehát duplán népi (népi demokratikus), de a videót természetesen már a japánok töltötték fel egy megosztóra. Igazából már a videó sem Kim Dzsongun hazájában készült, hanem a japánok készítettek egy remake-et az általuk Kuzo néven emlegetett japán utazó leírása alapján. Hát igen, nyilván nem kém volt, csak szisztematikusan próbálja beutazni a világot5, és Észak-Korea nagyon közel esett. Kuzo Bond állítólagos beszámolója alapján ez volt élete kagylója, mely a barkácsnapalm tűzviharában megőrizte eredeti frissességét, és valami fantasztikus ízzel bírt.
Vásároltunk hát egy tengeri herkentyűben erős szupermarketben belga kékkagylót. A frissesség relatív, a harmincezer éves mamutbébi is azért tud most a világban turnézni, mert jól működött a hűtőlánc.
Tehát a recept: egy zacskó kékkagyló, vagy bármilyen kagyló, de friss legyen, hogy ne patkoljunk el tőle. A kagylót olyan tűzhelyre rakjuk, mint a murva vagy egy kis beton, aztán előkapjuk a már előkészített marmonkannát, és kitöltünk belőle két félliteres pillepalacknyit. A pillapalackok kupakját előre kifúrtuk, hogy szép célzott spricceléseket adhassunk le velük. Isten óvja a pillepalackot! Ha levonult az atomháború, kincs lesz minden egyes darab. Köpülhetünk benne vajat, sprickolhatunk benzint, Bear Grylls meg a vizeletéből hoz létre a segítségével önfenntartó rendszert. A recept  tehát ennyi: alágyújtunk, és mivel a benzin gyorsan ég, majdnem folyamatosan locsoljuk. Jó kis tűzgömböt hízlalhatunk. Persze, ne próbáljuk ki otthon, mert én semmiképpen nem szállok be a szemöldökpótlásba!
A „Miért ne működhetne?” kérdésre százával adhatjuk a hihetőnél hihetőbb válaszokat. A legfontosabb, hogy a benzin büdös. A benzinnek kellemetlen szaga van. Jó, nem olyan undorító, mint a gázolajnak, de nem véletlen, hogy marinírozni nem benzinnel szoktak. Hanem alkohollal, lehetőleg íztelennel, mint a vodka, vagy ízletessel, mint a konyak. A konyha és az autósport üzemanyag szempontjából kétségtelenül átjárható, de ez egyirányú utca; alkohollal akár versenyautókat is lehet üzemeltetni, de benzin vagy gázolaj az ételbe nem keveredhet.
Voltak ugyanakkor kevésbé kétkedő vélemények. Például itt a benzingőz-elmélet. Mi lángol és robban? A benzingőz! Minek van olyan rossz íze? Bizony a benzin gőzének, és nem magának a benzinnek, hiszen nem akkor kap el bennünket a gyilkos rettenet, amikor a szánkba kerül és véletlenül lenyelünk belőle egy keveset, hanem amikor kifújjuk a levegőt az orrunkon át. Tudatos haspókok jobban is figyelnek az étel és a bor illatára, mint ízére, de ebbe most ne menjünk bele, hiszen a koreai kagyló esetében egyelőre abból indulunk ki, hogy örüljünk, ha túléljük. Az optimista megközelítés szerint, ahogy locsoljuk a benzint, a látványos tűztengerben minden egyes benzingőz-molekula megsemmisül, akkor pedig milyen szaga is lenne a kagylónak? Hát megmondom: penetráns benzinszaga. Az első kagylóból még puszta kézzel piszkáltam ki a húst, így elképzelhető volt, hogy a benzines kezemtől lett benzinszagú. A másodikat már alapos macskamosdás után egy steril villával halásztam ki – a műveletet nagyban nehezíti, hogy a kagyló héja morzsalékosan törik, igen nehéz rajta fogást találni. És persze úgy is egész biztosan csikorog majd a fogunk alatt egy kis kagylóhéj-törmelék. Ami természetesen kismiska ahhoz képest, amilyen intenzív benziníz robban a fejünkben. Úgyhogy a kísérletnek csak annyi értelme volt, hogyha bárki megtalálná a receptet, kipróbálnia már nem kell. Egy baromság. Nagy kár, mert a gyújtogatást minden férfi élvezi, én például már azon fantáziáltam, hogy steaket is mennyire jó lenne így sütni, nem beszélve a Kentucky csirkeszárnyról, de sajnos ezt a mellékízt még a MOL legelkötelezettebb igazgatósági tagja sem tolerálná.
Egy nagy szerencsénk azért volt a projekttel: az észak-koreai videósok nem dízellel sütötték a kagylót. Ez azért szerencse, mert van összehasonlítási alapom. Egyszer egy erdélyi motoros túrán véletlenül gázolajat tankoltam, le kellett szívni. Slag volt, a többit mindenki tudja, aki már szívott le üzemanyagot – egy slukk valahogy mindig becsúszik. Én pedig még Gödöllő térségében is olyan gázolajszagúakat böfögtem attól az egyetlen kortytól, hogy kis híján a bukósisakba hánytam. Ahhoz képest a benzin íze tényleg nem súlyos. Viszont még mindig legalább olyan távol van az ehetőtől, mint ide Észak-Korea. WR.