Nagyon nem mindegy, hogy az ember miket olvas, ha
tömegközlekedik. Ha túl érdekes, könnyen fennmaradhatsz még néhány megállót,
ami a szoros időbeosztást tekintve, mindenképpen gáz. Ha túl szomorú, elbőgöd
magad az utastársak előtt, akik könnyen hihetik, hogy boldogtalan magánéleted
utórezgéseinek tanui. Ha meg túl vidám, nos... akkor csak hülyének néznek,
ahogy vihorászol magadban. Persze, az ember küzd és bízva bízik, hogy sikerrel,
de nem... amikor teljes erődből igyekszed visszafojtani a vigyorgást, mi több a
hahotát, akkor tuti... mint minden elfojtott erő, ez is a felszínre tör,
többnyire a lehető legrosszabb, legkínosabb pillanatban. Nos, ezért nem szabad
például Winkler Robit olvasgatni a villamoson. Ezt már korábban is
megállapítottam, de megint sikerült a
csapdába önként és dalolva belelépnem. Éltetett a remény, hogy egy
gasztronómiai magazinba írva talán nem szabadult el a fantáziája, de nem
csalódtam benne, elszabadult J
A következőkben próbálom kicsit megnyirbálva itt megosztani veletek, szerintem
jól fogtok szórakozni.
Koreai
kagyló nagy lángon
Unortodox
konyhai eljárás? Fogjuk rá. A recept észak-koreai, tehát duplán népi (népi
demokratikus), de a videót természetesen már a japánok töltötték fel egy megosztóra.
Igazából már a videó sem Kim Dzsongun hazájában készült, hanem a japánok
készítettek egy remake-et az általuk Kuzo néven emlegetett japán utazó leírása
alapján. Hát igen, nyilván nem kém volt, csak szisztematikusan próbálja
beutazni a világot5, és Észak-Korea nagyon közel esett. Kuzo Bond állítólagos
beszámolója alapján ez volt élete kagylója, mely a barkácsnapalm tűzviharában
megőrizte eredeti frissességét, és valami fantasztikus ízzel bírt.
Vásároltunk
hát egy tengeri herkentyűben erős szupermarketben belga kékkagylót. A
frissesség relatív, a harmincezer éves mamutbébi is azért tud most a világban
turnézni, mert jól működött a hűtőlánc.
Tehát a
recept: egy zacskó kékkagyló, vagy bármilyen kagyló, de friss legyen, hogy ne
patkoljunk el tőle. A kagylót olyan tűzhelyre rakjuk, mint a murva vagy egy kis
beton, aztán előkapjuk a már előkészített marmonkannát, és kitöltünk belőle két
félliteres pillepalacknyit. A pillapalackok kupakját előre kifúrtuk, hogy szép
célzott spricceléseket adhassunk le velük. Isten óvja a pillepalackot! Ha
levonult az atomháború, kincs lesz minden egyes darab. Köpülhetünk benne vajat,
sprickolhatunk benzint, Bear Grylls meg a vizeletéből hoz létre a segítségével
önfenntartó rendszert. A recept tehát
ennyi: alágyújtunk, és mivel a benzin gyorsan ég, majdnem folyamatosan
locsoljuk. Jó kis tűzgömböt hízlalhatunk. Persze, ne próbáljuk ki otthon, mert
én semmiképpen nem szállok be a szemöldökpótlásba!
A „Miért ne
működhetne?” kérdésre százával adhatjuk a hihetőnél hihetőbb válaszokat. A
legfontosabb, hogy a benzin büdös. A benzinnek kellemetlen szaga van. Jó, nem
olyan undorító, mint a gázolajnak, de nem véletlen, hogy marinírozni nem
benzinnel szoktak. Hanem alkohollal, lehetőleg íztelennel, mint a vodka, vagy
ízletessel, mint a konyak. A konyha és az autósport üzemanyag szempontjából kétségtelenül
átjárható, de ez egyirányú utca; alkohollal akár versenyautókat is lehet
üzemeltetni, de benzin vagy gázolaj az ételbe nem keveredhet.
Voltak
ugyanakkor kevésbé kétkedő vélemények. Például itt a benzingőz-elmélet. Mi
lángol és robban? A benzingőz! Minek van olyan rossz íze? Bizony a benzin
gőzének, és nem magának a benzinnek, hiszen nem akkor kap el bennünket a
gyilkos rettenet, amikor a szánkba kerül és véletlenül lenyelünk belőle egy
keveset, hanem amikor kifújjuk a levegőt az orrunkon át. Tudatos haspókok
jobban is figyelnek az étel és a bor illatára, mint ízére, de ebbe most ne
menjünk bele, hiszen a koreai kagyló esetében egyelőre abból indulunk ki, hogy
örüljünk, ha túléljük. Az optimista megközelítés szerint, ahogy locsoljuk a
benzint, a látványos tűztengerben minden egyes benzingőz-molekula megsemmisül,
akkor pedig milyen szaga is lenne a kagylónak? Hát megmondom: penetráns
benzinszaga. Az első kagylóból még puszta kézzel piszkáltam ki a húst, így
elképzelhető volt, hogy a benzines kezemtől lett benzinszagú. A másodikat már
alapos macskamosdás után egy steril villával halásztam ki – a műveletet nagyban
nehezíti, hogy a kagyló héja morzsalékosan törik, igen nehéz rajta fogást
találni. És persze úgy is egész biztosan csikorog majd a fogunk alatt egy kis
kagylóhéj-törmelék. Ami természetesen kismiska ahhoz képest, amilyen intenzív
benziníz robban a fejünkben. Úgyhogy a kísérletnek csak annyi értelme volt,
hogyha bárki megtalálná a receptet, kipróbálnia már nem kell. Egy baromság.
Nagy kár, mert a gyújtogatást minden férfi élvezi, én például már azon
fantáziáltam, hogy steaket is mennyire jó lenne így sütni, nem beszélve a
Kentucky csirkeszárnyról, de sajnos ezt a mellékízt még a MOL
legelkötelezettebb igazgatósági tagja sem tolerálná.
Egy nagy
szerencsénk azért volt a projekttel: az észak-koreai videósok nem dízellel
sütötték a kagylót. Ez azért szerencse, mert van összehasonlítási alapom. Egyszer
egy erdélyi motoros túrán véletlenül gázolajat tankoltam, le kellett szívni.
Slag volt, a többit mindenki tudja, aki már szívott le üzemanyagot – egy slukk
valahogy mindig becsúszik. Én pedig még Gödöllő térségében is olyan
gázolajszagúakat böfögtem attól az egyetlen kortytól, hogy kis híján a
bukósisakba hánytam. Ahhoz képest a benzin íze tényleg nem súlyos. Viszont még
mindig legalább olyan távol van az ehetőtől, mint ide Észak-Korea. WR.
1 megjegyzés:
:-)
Megjegyzés küldése