Mert a szabály, az szabály

Szombat, déli órák, tihanyi rév. Beszálláshoz készülődünk a kompra, a jegykezelő szigorúan mutat a nyelvét a közel harminc fokos hőségben bokáig lógató kutyára. Szájkosár nélkül nem lehet vele felszállni. Nézek rá, mintha hirtelen két feje nőtt volna, de engedelmesen előkotrom a táska mélyéről az alkatrészt, ráhúzom szerencsétlen kutyára és beszállunk. Odafönt egy, azaz egy darab autó, mögöttünk 5-6 biciglis érkezik, és mielőtt felharsanna az indulást jelző csengetés, még két kocsi araszol az amúgy tök üres kompra. Hát, igen, fontos, hogy szerencsétlen állat szájkosárban lihegjen, meg ne egye a gyér számú utazóközönséget, akik amúgy fentről pásztázzák a vizet, ebgyerek meg egyelőre frászt kap a felvezető fémlépcsőtől. Nem árulok el nagy titkot, ha elmesélem, hogy a szájkosár abban a pillanatban lekerült róla, ahogy látótávolságon kívülre kerültünk.
Mellesleg reggel a másik irányba senkinek nem jutott eszébe, hogy szóvátegye, amiért nagy vidáman csak úgy lavírozunk a teli kompon.

Vasárnap reggel, fél hét. Előre megfontolt szándékkal igyekszünk a kihalt település még kihaltabb széles utcáján a part irányába. Férjem kis fáziskéséssel indult utánunk, ezért aztán megállunk a nagy menetelésben, és én marha, felhívom az eb figyelmét, hogy nézze csak, ki jön ott messze. Ebgyerek figyel, de közben elterelődik a figyelme, mert a közelünkben 60 körüli hölgy pizsamában virágokat locsol a telke előtt. Ebgyerek maga a vidám barátságosság, így aztán előbb odanyargal, aztán a felé kalimpáló öntözőkannát nem értve visszajön és végre a gazdi irányába kezd rohanni. Örül neki és máris rongyol vissza hozzám. A jó 2x száz méteres rohanástól boldogan már önállóan ugrik fel a régi nyárfa csonkra, amit sétáink során mindig ügyességi akadályként használunk. Mindannyiunknak jó kedve van, csak a hölgynek nem, akit a locsolásban megzavartunk. Pórázon kéne sétáltatni, nem hagyni itt rohangászni. Én vagyok a hülye, mert reagálok: De hiszen tök üres az egész utca. De hozzám is iderohant. Hát, ez tagadhatatlan, de bárki számára nyilvánvalóan nem támadóan, vigyorgó pofával, hevesen csóváló farokkal. Végül is egy golden retrieverről van szó, az istenért.

De tény, nem volt rajta póráz. És a hatályos települési szabályzat szerint sétáltatni az ebeket csak pórázon lehet. És a vízbe se lehet bevinni, mert közegészségügyi okokból ez tiltott. Emberi ürülékkel szembeúszni nem tilos, műanyag ételes tányérokat, poharakat, üveget, sörösdobozt, reklámújságot és hasonló emberi szemetet fürdés közben kerülgetni szintén nem tilos.
Szóval, a szabály az szabály. És bár nem vagyok egy notórius szabályszegő, de józan eszem van és nem fogok mindig és mindenhol értelmetlen tiltásoknak szót fogadni. Felnőtt ember vagyok, aki - úgy érzem, hogy az átlagnál is magától értetődőbben - tekintettel van másokra, igyekszik nem konfrontálódni, de van egy pont, ahol bevállalom. Néha engem is meglep, hogy pont a kutyám miatt. De megteszem, mert megérdemli. Mind a ketten megérdemeljük.