Ma reggel...

A mai reggel monnyon le!
Hajnalban felébredtem, hallom kopog az eső a párkányon. Tv bekapcs. Hallom, hogy a hétvégén végig ilyen lesz. Én meg végre a szabadba akartam menni. De nem kapucniban, jégeralsóban. :(
ps.
Ezt a vizes borzasztóságot talán egyedül Morgan élvezi. Az is valami :)

Para...

Tegnap a metró halt meg alattam, ma a villamos. Lehet, hogy nem kéne erőltetni ezt a tömegközlekedést ...

Aztamindenit...

Itt a kullancs-szezon. Ma hármat szedtem ki a Morganből. Holnap irány a nyakörves bolt.
Bár a múltkor már mondta a doki, hogy ideje gondolni rá, mert neki már voltak az idén fertőzött kuncsaftjai. Ettől függetlenül egyszerűen nem értem, mit esznek szegény kutyán. Bezzeg a tacskóban soha nem volt egy sem. Az a mérges vére tuti nem ízlett nekik. A nyugis kutyáknak meg biztos édesebb a vérük is. :)

Funkcióváltás...

Az olivás tükör A. ajándéka. Ahogy megláttam, már tudtam is, hogy a szintén oliva-mintás cukortartó és kiöntő új életet kezd, immár a fürdőszobában. Annak idején nem is tudom, hogy gondoltam, hogy olivás cukortartó... brrr... még belegondolni is ... bezzeg a szépségápolás és az oliva, na az igen. :)

Lomolás...

Az egész úgy kezdődött, hogy gyerek vett egy bringát még ősszel. A bringának a sufniban volna a helye, de mivel még ott van a bátyjáé meg az ő régije is, valamint néhány köbméter tök felesleges ezmegaz, a szépséges kétkerekű az előszobában várja, hogy felmelegedjen az idő, és végre lemehessek lomolni a sufniba. Ma úgy döntöttem, elég meleg van. Sikerült is szétosztogatnom a lakótársak között műanyag kübliket és hatalmas papírdobozokat (innentől náluk lesz még jó valamire), a kukát is félig megtöltöttem ezer éves meghalt háztartási kisgépekkel, aztán mindenféle kis dobozokban ilyen kincseket találtam: Esküszöm, sejtelmem sem volt róla, hogy ott lapulnak. Két kis zsolnay csésze. Hártyavékony és biztosan nagyon finom lesz belőle a tea. Baromi nehéz zöld üveg hamutartó, ami mostantól mécsestartóként funkciónál. ÉS!!! Velence szárnyas oroszlánja! Gondolom, papírnehezék lehetett régebben apósom íróasztalán. Mellesleg pedig egy zöld kerámia vázával is gazdagodott a zöld-szekció a konyhában. A képre odaszemtelenkedett még a bio-piacos zöld mézhelyettcukor-tartó és a zöld kancsó is :)
ps. A bringa még most sem fér be, de már logisztikázok Nagyfiúval, hogy mikor viszi el a járgányát. Kiskölök régi gépe pedig már epedve várja, hogy levigyük a telekre :)

Ezoizé...

Előrebocsátom, nem nagyon hiszek benne... de ... Karácsonyra kaptam a barátnőmtől egy mágneses nyakláncot. Eddig nem nagyon vettem elő, mert súlya is van, meg hát hideg is a bőrön. De két napja már úgy fájt a nyakam és a vállam, hogy néha sírni lett volna kedvem, sőt valamilyen oknál fogva emiatt a fájdalom miatt még levegőt se tudtam rendesen venni. Tegnap kimenőnk volt és hát rosszabb már nem lehet alapon, nyakamba raktam az ominózus láncot, hátha ... Szinte észrevétlenül egyszer csak azon kaptam magam, hogy a tőlem balra levővel is tudok társalogni, méghozzá nyakam forgatásával és nem teljes testes letámadással. Nem nagyon tartom valószínűnek, hogy a nyakam csak úgy magától döntött volna a könyörület mellett, két napi masszív fájdalom és mozgáskorlátozottság után. Ez általában fokozatosan, napok alatt szokott bekövetkezni. Most viszont körülbelül egy óra elteltével vettem észre a változást. Gyerek, aki velünk volt és már napok óta tanúja a szenvedésemnek (és napok óta tagadja meg az enyhülést hozó masszírozást - mert a Morgan masszírozásába fárad bele), a sikeren felbuzdulva előkotorta a szekrény mélyére süllyesztett mágneses térdszalagjait és ma teljes díszben bringázni indult. Ha itt is beválik, akkor alighanem a térdműtét bizonytalan ideig elnapolva. Mert a mágnes - az orvos által ugyan humbugnak minősítve - úgy tűnik, mégis hat.

Jól esett...

Az Őrségnek köszönhetően ugyebár Karácsony táján szert tettem némi zöldülő edénykére, mert azok nélkül élni gyakorlatilag lehetetlen. Erre ma reggel ebsétáltatás közben nézegetem ám a közeli Bio-piacot erősen, mert ott mintha a sok bio között megbújna egy fazekas is mindenféle szépséges zöld ezmegazzal. Ez reggel fél nyolckor volt. Eddig bírtam. Most meg itt zöldellik az asztalon egy cukortartónak kinevezett méztartó. És itt még csak le se álltam. Nem. Kellett vennem egy zöld kis kancsót is. Okát ne kérdezzétek, kellett, na. Határozottan javul a hangulatom, a reggel óta tartó fejfájás ellenére :)

Gondolkodni kéne...

Van az úgy, hogy az embernek tele a feje. Nem, nem az a bizonyos altáji izé, hanem tényleg a feje. Maga sem tudja miért, de egyszerre elkezdik nyomasztani olyan dolgok, amikre egyrészt abszolút nincs, nem is lehet hatással, másrészt egyáltalán nem is kéne vele még gondolatban sem foglalkozni, mert az annyit emlegetett negatív gondolkodás díjnyertes esetei. Hogy miért teszi mégis? A fene se tudja. Időnként rajtam is erőt vesz ez a fajta lelki mentstruálás. Ez még nem is lenne baj, de ha az ember kiönti a lelkét mások előtt, nem biztos, hogy az és úgy jön le belőle, ahogy ő gondolkodik róla. Akaratlanul is odabök másoknak, begyűjt bökdöséseket, mire aztán rájön, hogy mindenkinek jobb lett volna, ha csendben marad. Most is ilyen helyzet van éppen. Így aztán az érintetteknek ezúton is üzenem, hogy nem kell minden soromat komolyan venni; lám, tegnap is volt nap, ma is és holnap is. Május még messze - és ma éppen olyan hangulatban vagyok, hogy ez tudatosul is bennem. Meg persze az a qva injekció is kezd hatni, ha késve és nem olyan intenzíven is. Szóval, ma süt a nap, az agymasszírozó eb végül nem feküdt bele a sáros pocsolyába, csak ácsorgott benne, és a nyakamból is kezd kiállni a fájdalom; lehet, hogy ez egy jó nap lesz...

Bánatos ...

Be kell lássam, azok a ráncok, amelyek jól láthatóan tükröződnek egy busz plexi felületén, konkrétan a sofőrfülke falán, már elgondolkozásra és "kezelésre" méltó ráncok :(

Morgan...

Morgan a kertben
A kép az utolsó nagyobb havazásnál készült, csak mostanra sikerült a telefonról letölteni :)
Nos, hát ilyen szépséges a szentem :)

A rossz társaság... meg a kutyaszar

Asszonygya a "Gyerek", hogy inkább lelép, mert mostanság nem lenne jó társaság. Akkor ez már megint olyan ragályos dolog. Most én se vagyok az. Tegnap este ugyanis lakógyűlés volt. Három témában, úgymint fakivágás (végre!!!), tetőcsináltatás (jézusom, bankrablás már szervezés alatt) és a kutyapiszok. Ez utóbbi némi magyarázatra szorul, főleg, ha valaki olyan jár erre, aki nem ismer meg nem tudja, hogy ez egy 14 éves téma. Nagy a kert és osztatlan, és tény, hogy a kutya hajnalban (főleg télen, ha sötét van, vagy esik) produkálhat a kert szélén a rengeteg orgonabokor tövébe, amit általában hetente gyűjtök össze. Időjárás függő, mert ha napokig esik és felázik a talaj, nem merülök bokáig a sárba (gondolom, a többiek sem teszik). Itt álljunk is meg, mert többiekről szó sincs. Csak egyetlen idős hölgy (és most baromi szépen fogalmaztam, mert különben csak nyomdafestéket nem tűrően tudnám a savanyú boszorkányt leírni, akinek fő foglalatossága, hogy megnézi a kukában, ki mit dobott ki) teszi szóvá, hogy az "ő kertjébe, az ablaka előtt" és a ház túloldalán, az "ő kertjébe", mellesleg a mi ablakunk alatt rendre odapiszkít a kutya. Nos, az ő ablaka alatt még sosem találtam, a mienk alatt valóban, de azt hadd döntsem el, hogy annak az eltávolítása mennyire sürgős. De ott is az "ő kertje", mert oda ültetett két egres bokrot. Nem is értem, hogy ezeket még miért nem érte savas eső? Amúgy a kutya már csak olyan, hogy a saját vackától legtávolabb igyekszik a dolgot rendezni, ez pedig a kerítés melletti orgonabokrok alatt van. De a néninek is rendre ott van valami dolga (hogy mi, az ennyi év alatt se derült ki - szerintem csak simán kutyaszarra vadászik). A reklamáció már csak azért is rosszul esett, mert a múlt héten kétszer is végigmentem a kerten, ami volt, eltakarítottam. Sok minden azért nincs, mert naponta kétszer a séta alatt is rendesen végzi a dolgát. A tegnapi kisebb összekapásunk után ma korareggel megint végigmentem és sehol semmi. Csak a beszólás, amit már hallgatok 14 éve és én vagyok a hülye, hogy még egyáltalán odafigyelek, pláne, hogy ugrom rá. Télen, hál istennek nem merészkedett ki a hidegbe, de a tavaszi rügyfakadással Magdi néni is előkerült. Szóval, mostantól én sem leszek jó társaság...

Kár volt ezt a számot reggel berakni ... /Poszt csak erős idegzetűeknek

"-Gáz van. De gondolom, volt már ilyen.
- Nem. Nem volt még ilyen." (Argo)

Morgan valamit felnyalt, elkapott (vagy más a baj), de elég kellemetlen meglepetésben volt részem, amikor hazaértem. Nyitom az ajtót, és érzem ám, hogy valami nincs rendben. Merthogy büdös van, nagyon büdös. (Momentán az összes ajtó, ablak tárva-nyitva, pedig odakint esik) A konyhában kisebb hányás fogadott (mert akárhogy nyomoztam ez nem lehetett más, csak akkor még nem értettem, hogy akkor miért ez a büdös). Gyanakodva vizslattam végig a lakás összes termeit, főleg a szőnyegeket, mert jó szokása neki, hogy igazit csak a szőnyegre lehet hányni. Semmi. A lakás legvégén elérem a fürdőszobát, ahonnan a szag is felerősödik. Hát, igen. Ezen nincs mit szépíteni, szegénykém fosott ottan egy rettenetest. Az ősrobbanás erejéről legyen elég annyi, hogy szép új mosógépem oldalát is sűrű pöttyök tarkították, pedig próbálkozott csórikám a lefolyó környékén elhelyezni ezt a rettenetet. (Tuti, ha tudott volna, felül a klotyóra.) Már a gondolattól eléggé odavoltam, hogy ezt most valahogy fel kéne vakarni, szőnyeget kimosni (azzal már küzd szegény Rozália), a tett pedig hát, meglehetősen hősies volt. A buszon hazafelé az a gondolat éltetett, hogy a kihagyott reggelit is pótolom majd, de ez a kérdés most bizonytalan ideig lekerült a napirendről. Szerintem holnap reggelig, így a család vacsorája is elég bizonytalanná vált. Arany pofám bánatosan nézte küzdelmemet a háborús övezetté nyilvánított fürdőszobában (a konyhai művelet emellett abszolút eltörpült), akkurátusan megszaglászta a tömény ecettel (is) felmosott követ (őszintén reméltem, hogy ez a szag nem csal elő belőle újabb ezt-azt); most pedig megnyugodva (hogy a nyomok nyomtalanul eltűntek) szuszog a nagyszoba közepén. Mondom, kár volt azt a Kowalskyt reggel betenni...

Csak mert hétfő van

És még csak délelőtt van...

Drága párom délutánra vendégséget szervezett. Spontán. Mert olyan régen jöttünk össze a régi haverokkal. Csak azt nem lehet tudni, hányan jönnek. Ő elmegy focizni és ott majd kideríti, és persze fel is hív, hogy én is tudjam. Ahogy Titeket, úgy engem sem hív. Szerencsére sikerül elkapnom még mielőtt belelendülnek a játékba. "Teljes lesz a csapat" - mondja és már majdnem leteszi. "Az mégis mennyit jelent?" - kérdezem még gyorsan. 8- hangzik a válasz és már bontja is a vonalat. Így aztán azt már nem tudom meg, hogy ez velünk vagy nélkülünk 8, nekem végül is nyolc :) Meg azt sem tudom, hogy egyáltalán kik jönnek és hogy jönnek-e gyerekek velük vagy sem. (ugyanis van, ahol még kisiskolás gyerekek is vannak) De azért készülök lelkesen. Végül is engem ünnepelni jönnek :)

Épp csak beesek az ajtón a tortával (ami nagyon remélem, hogy finom lesz, mert aranyárban mérik), telefon cseng. Állatmenhely részére gyűjtenek, hogy az állatokat ne kelljen elaltatni. Ez itt és most csak rajtam múlik. Kellemes női géphang mondja a szöveget. Épp csak azt nem közli, hogy melyik menhelynek és mennyit. Viszont ha segíteni akarok, nyomjam meg az egyes gombot. Hát, nem... ugyanis már kicsit paranoiás vagyok. Mi lesz, ha megnyomom az egyes gombot?

Jóformán még helyére sem kerül a készülék, amikor ismét cseng. (Lehet így készülődni?) Reszketeg idős néni közli, hogy ő a Manyi néni. Csókolom, kit tetszik keresni? Hát, téged Klárikám! Jaj, csókolom, akkor mellément, mert én nem a Klárika vagyok.
A háttérben nem hallok vihogást, lehet, hogy nem viccelődnek velem. A nénike reszketeg hangján elnézést kér és bont.

A telefon fél percen belül újra cseng. Anyósom érdeklődik, hogy végül is hányan megyünk ebédelni? Nagyfiúval nem beszélt, gondolta, talán én. Hát, én tényleg, de annak nem fog örülni. Kiskölök meg éppen a reggelinél közölte, hogy ő most teljesen szakmailag borbemutatón vesz részt (délelőtt!) és nem ér oda, szóval, ne is várjunk rá. Maradunk ketten a párommal, no meg persze Morgan. Viszont mi sem időzhetünk sokáig, mert ugye itt meg a vendégek érkeznek kora délután. Ettől függetlenül elsorolja a szokásos menüt (amit a héten már kétszer volt alkalmam meghallgatni). Mikor elbúcsúzunk, most már én döntök úgy, hogy készülődésnek annyi, inkább leülök ide :)

Múlt és jelen...

Volt egyszer egy kislány. Az egyszerűség kedvéért nevezzük őt Jucikának. Juci általános iskolásként leginkább a fiúkkal barátkozott. Béla a szomszéd házban lakott és vele olyan jókat lehetett játszani. Doktorost is, de leginkább indiánost. Apacs indiánként lehetett kúszni a fűben (ki gondolt akkor még a kullancsokra?), kidőlt farönkön lovagolni a szélben vagy fához kötözött szépségként várni a bősz indiánok között a halálnál is rosszabbat (hogy mit is, azt valahogy soha nem tisztázták). Jucinak egyébként fiúsan rövid haja volt, de ez senkit nem zavart a játékban.
Szóval, Jucinak leginkább fiú barátai voltak, de talán éppen ezért kicsit irigykedve figyelte, ahogy legjobb barátja a legjobb barátnője után sóvárog. Legszívesebben megrázta volna, hogy mit akar tőle, hiszen itt van ő. De nem tette, csak titokban örült, hogy a nyolcadik év végével messzire sodorta őket egymástól az élet. Igaz, hogy őt magát is. Jucit még sokáig kísértette ez a "legyünk barátok"-féle kapcsolat a fiúkkal. De aztán gondolt egy merészet, és egy álmosító szombat délelőttön a munka előtt, közben, helyett olvasott női magazinban talált hirdetésre válaszolt hirtelen felindulásból. A fiú szintén nem gondolta át, hogy mit tesz, de egy házibuli mámorában megszületett fejében az ötlet, melyet másnap(osan) tett követett. Aztán jöttek a levelek, köztük Jucié, aki nem jelentkezett, hanem kötekedett. Talán éppen ez fogta meg benne. Találkoztak, aztán még sokszor. Évek múltak a sűrű találkozásokkal, és már azt hitték, nem is tudnak egymásnak újat mondani. Nem voltak romantikus nagy gesztusok, de jól érezték magukat egymással, így aztán összeházasodtak. Sok év telt el már azóta és most a fiúk küzd ezzel a "legyünk barátok"-féle kapcsolattal a lányokkal. De talán már nem kell sokáig várnia és az ő életébe is belép a nagy Ő, véletlenül, amikor nem is számít rá. És nem biztos, hogy olyan lesz, amilyennek kisfiúként elképzelte, amikor az erdei iskolából hazafelé vonatozva Fruzsina vállára hajtotta a fejét. Mert az Élet már csak ilyen. :)

Morgós....

Tegnap este vendégeink voltak, sokan és kivétel nélkül bagós bagázs. Mi meg ugye nem. Eleinte próbáltam őket a nyitott erkélyajtó közelében pöfékelésre bírni, de a fokozatosan lehűlő estében erre egyre kevesebben voltak hajlandóak. Mécseskészletem teljes (ami nem kevés) bedobásával igyekeztem közömbösíteni őket, de nem sok sikerrel. Pedig a hamvedreket is folyamatosan ürítgettem, de még most is kőkeményen ver fejbe a cigifüst, amikor belépek a lakásba. Morrr...
Más...
A közelünkben szombat délelőttönként biopiac működik. Ilyenkor a környéket ellepik az autók. Állnak a park füvén, a garázskijárók előtt, a buszmegállóban. Mert ők ÖKO meg BIO. Akkor talán nem ártana gyalog vagy tömegközlekedve jönni, nem? Morrr...
És most ...
úgy döntöttem elég tavasz van már ahhoz, hogy a leander legalább kiköltözzön az erkélyre. Muskátlikat tegnap visszametszettem, ők még erősödhetnek picit, de ha a jövő hét is ilyen szép meleg lesz, kipucolom a lépcsőházat. És amíg ilyen szépen süt a nap, az összes ablakot kitárom, hátha helyet cserél a földszagú meleg a cigifüsttel. Yesss...

Morgan...

Pont ma egy éve volt az a borzasztó hajnal, amikor azt hittük, itt a vég... Hálistennek, nem volt még itt az idő! Ma meg napsütésben bohóckodott a kölyökkutyákkal a parkban, csendes álmélkodással nézte az agarak és vizslák száguldását, aztán boldog mosollyal "futott" a kitárt karomba. Most itt szuszog a lábamnál, én meg boldog vagyok, hogy velünk van!

Illetékes elvtárs, ha erre jár...

... akkor üzenem, hogy szerintem (józan paraszti ésszel), ha külön kukáskocsi menne az üvegért, papírért, műanyagért és fémért, akkor az ugyanannyi lenne, mint hogy egy kocsiba összeömlesztve hamar megtelik és jöhet az új kocsi ... nohdacu nem kéne szétválogatni, mert gondolom, az is energiát emészt fel, meg egyáltalán ... bennem egy világ omlott össze Lazac képét látva. Nagy bukta ez naív lelkemnek. Én "hülye" meg itthon szortírozgatok. Akkor egyszerűbb lenne, csak simán nagy konténereket kirakni, nem ott bohóckodik a nép a műanyag flakonnal és a zöld üveggel meg a fehérrel. Szóval, kár, hogy tuti nem jár erre illetékes elvtárs :( Ez ugyanis itt a "nép hangja" volt.

Bébről jutott eszembe...

Merthogy Béb firtatta, hogy milyen gyerekkori balesetekre lehet számítani egy átlagos jó gyerek esetében... Ha belegondolok, nálunk a fiúknak valami előre meg lehetett írva, mert apjuknak van a jobb szemöldöke felett egy heg, valami régi szánkózásból kifolyólag. Nagyfiúnak ugyanott a kisasztal sarkából kifolyólag. Kiskölöknek ugyanott haver fakockájából kifolyólag. Így aztán a Golden-fiúknak megvan a közös ismertetőjelük :)
ps. És nem hiszitek el..., de ... Morgannak is ott van egy ifjú titán harapásából kifolyólag az a bizonyos sebhely :) Hát, Golden ő is, vagy mi ... :)

Március 14.

Nem most volt, csak most tudtunk összegyűlni. És mivel barátnők vagyunk már ezer éve és az idei év mindannyiunk életében egyfajta fordulópont, hát egy kicsit rendhagyó módon ünnepeljük egymást. Voltunk meglepetésvendégek, mentünk "világgá" bugyogós hétvégére, most pedig volt egy kicsi ez is, az is. Volt meglepetésvendégem, akinek nem tudok elég nagy puszit adni a jelenlétéért, a kenyeréért, kolbászért, hagymáért és borért. És amilyen bamba vagyok, először azt hittem, a véletlenek összejátszása, hogy felbukkant, pedig nem. Egész egyszerűen "csak" ekkora szíve van. Már ettől egészen meghatódtam. Aztán "titokban" elvittek a szentendrei Skanzenba (*szeretem-hely*), ami ha igaz, mától fogadja a nagyérdeműt. Igaz, hogy esett, meg fújt is, de mi hősiesen dacoltunk az elemekkel. Az ebédnél, ami részemről isteni harcsa-halászlé volt, még ajándékokkal is elhalmoztak. Ismernek, tudják, hogy van egy szívem csücske, ő néz nagy komolyan szembe arról a "festményről". A Széchenyi Könyvtár jóvoltából pedig elolvashatom mi is történt azon a nevezetes napon itthon és a nagyvilágban, mit hordtak a nők, milyen eredményeket értek el a férfiak, micsoda újdonságokat kínált a baráti és a nyugati kereskedelem (például összecsukható lakókocsit). Családtag lettem egy "családi ezüst" kapcsán (amit nem hiába csodálgattam hetekkel ezelőtt) és most már azt is tudom, hogy az olívaolaj csodákra képes nemcsak a konyhában, hanem az arcomra kenve is. A remélhetőleg örvendetes változást pedig figyelemmel kísérhetem egy olívamintás mozaikkeretes tükörben, aminek máris méltó helyet találtam a fürdőszobában. Nassolgatva nézegettük Canaletto csodás képeit a mesés Velencéről; és közben nevettünk-nevettünk-nevettünk. Nem biztos, hogy éreztetni tudtam velük, hogy mennyire megérintették a szívemet, de ahogy itthon az asztalon elrendezgettem a kincseimet, könnybe lábadt szemmel próbáltam beállítani a képet. Ők talán nem is tudják, hogy mennyire telibe találtak szinte minden ötletükkel. Most itt ülök gyertyafénynél és könnyes szemmel mosolygok az írásomra. Félreértés ne essék, nem magamtól vagyok meghatódva, hanem tőlük :) Köszönöm, hogy a barátaim vagytok, köszönöm, hogy a barátotok lehetek! Puszi és ölelés így az éteren át is még egyszer!
ps. bambaságról annyit, hogy a csodás vadonatúj fényképezőgépemet is simán itthon hagytam, de talán megszánnak majd pár jól sikerült fotóval a lányok :)

Költözködés...

Sok dolgot nem is értek, csak azt látom, hogy forrnak az indulatok. Számomra úgy tűnik, olyanok között is, akik az életben nem látták egymást. Szomorú dolog, hogyha az ember "naplójába" illetéktelen kezek olyan beírást körmölnek, ami miatt ki kell tépni egy lapot. Úgyhogy most egy kicsit "hazajöttem". Hátha itt több a nyugalom...

Bosszankod...

Kénytelen vagyok pillanatnyilag itt megnyilvánulni, mert amott kicsinált a blogol. Remélem, valaki (Alessia) rájön, hogy mi történhetett...