2009. dec. 28.

Ha elmúlik karácsony ...



Belegondoltam és bizony eddig nem sokat foglalkoztam az ünnep misztériumi lényegével. Valószínűleg ehhez is meg kell érni (ha fejben nem is, de korban mindenképpen). Az idén elmentünk az éjféli misére. Régi vágyam volt ez tulajdonképpen, csak fizikailag éreztem magam képtelennek a késői fennmaradásra, de most sikerült és rá kellett jöjjek, hogy így volt teljes az ünnep. Érdekes és elgondolkoztató dolgokról hallottam és az ezernyi apró gyertya fényében a már ismert templombelső új és új szépségeit fedeztem fel. Közben a karzatról a kórus kristálytiszta éneke szállt, szép volt, na.
Persze, az ünnepek nem telhetnek el izgalmak nélkül, így aztán párom ünnepek előtti futkosós, lázas állapotát 25-én sikerült Nagyfiúnak is produkálnia. Szerencsére rövid idő alatt jobban lett.
Meglepetés volt 25-én délben a ragyogó napsütés és a madárcsicsergés. Az enyhe "tavaszi" időben sétálva az ember nem is a Jézuskát várta, hanem a nyuszit. :) A késő délutáni "nyári" zápor a villámlásaival pedig végképp feltette a koronát a megbolondult időjárásra.
Még az ünnepek előtt egy üzletben rácsodálkoztam egy nyakláncra, kis csengettyű lógott rajta. Finom kis munka, igazán tetszett, gondoltam is, megveszem magamnak. (mert én megérdemlem :) ) Aztán Kiskölök lenyúlta és az ő ajándékaként került hozzám. Nyitott kabátban, sállal takart kis haranggal a nyakamban sétálunk a kutyával. Idős emberek közelednek, az éppen véget ért miséről hazatérőben. Az egyik néni megszólal: "csengőszót hallok", mire a többiek vidáman élcelődnek rajta, hogy még mindig a mise hatása alatt áll. "de én tényleg hallom" - Morgant vizsgálgatják, biztosan az ő nyakában szól az apró kis harang, de nem... Misztérium ez is :) Én pedig halkan kuncogva és csilingelve távozom a színről :)
p.s. műfásoknak üzenem, a borostyán inda nagyon jól mutat az ágak között

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Nocsak.... :)
A csengőcske jó ötlet, Húsvétra is jó lesz, majd te leszel az elveszett bárányka, akit jól megtalálunk.... :D :D

Lazac írta...

jelentem én süket vagyok, mellettem aztán csilingelhetsz :):)