Összetört szívvel...

Az ember siránkozik, hogy mennyire nem méltó az élethez az egészségügy, aztán rájön, hogy még a legrosszabb nap is jobb volt, mint a mai, amikor egy gyönyörű napos reggelbe belecsörög a telefon és bár tapintatosan, de borzalmas hírt közölnek.
Tegnap este még hálásan simogattam meg az arcát, amiért viszonylag simán megetethettem egy kis üveg bébiétellel - őszibarack, alma és banán pürével -, aminek a mennyisége tulajdonképpen egy beteg kiscicának is kevés, de mégis valami. Leginkább az akarat, amivel nyeldeste, az volt a Valami, amiben bíztam, amikor ma reggel azt tervezgettem, hogy megnézünk egy kedves közeli helyen lévő szép ápolási osztályt. A telefont vártam, mikorra menjünk. A telefon megszólalt, de már soha nem kell elindulnom.
A veszteség hihetetlen ürességet váj az emberbe, amit csak részben tud betölteni az a halvány megkönnyebbülés, hogy már nem szenved többé. Csendben elaludt, már nem akart több teáskanálnyi főzeléket, sem korty vizet. Az itthoni puha takaróval letakarva feküdt, mintha tényleg csak elaludt volna, hogy keltegessem ... csak még egy falatka joghurtot, kell, hogy megerősödj! Az ápolók részvéttel figyelték suta mozgásunkat, ahogy szinte lábujjhegyen lopakodtunk oda hozzá. A halál magával hurcolja a csendet. Hétfőn a szemközti ágyon Matyi bácsit érte utol a kaszás. Megrendítő volt szembesülni vele, hogy azok számára, akik itt fekszenek, ez a "jövőkép". S lám, mára már mi is gyászolunk. Hetek óta készültünk erre, mégis, a tegnapi vacsora után álmomban sem hittem volna, hogy annak a bizonyos cérnaszálnak már ennyire közel az utolsó darabkája. Azzal próbáltuk tartani egymásban a lelket, hogy megpróbáltuk elfogadni, mi következik. De arra nem készített fel semmi, hogy ez a perc valóban eljön. Amíg még hallhattuk a szuszogását, addig túl szegényes volt a fantáziánk, hogy elképzeljük a jövőt nélküle.
Nem is olyan régen olvastam valahol, hogy amikor elveszítjük egy közeli, szívünknek kedves hozzátartozónkat, a számunkra ismerős világ megszűnik, átalakul, olyan útra lépünk, ahol már sokkal tétovábban mozgunk majd, mint annakelőtte. Ez a nap ma eljött, és kezdem érezni e sorok igazságát.

Drága édesapám, velünk maradsz örökre!