Tényleg nem értem a mai magyar egészségügyi rendszert. Fáj a derekam. Ez mondjuk már régi történet, de most úgy döntött, tovább mászik a fájdalom, mostanra a bal forgóm és a térdem is megroggyan, ha terhelem. Az ember ugyebár két lábra állt, úgyhogy terhelni muszáj. Néha a karom felé is kisugárzik, de az lehet, hogy mástól van, nem tudom. Mindenesetre a dolog mára eljutott odáig, hogy gondoltam, megmutatnám már egy szakembernek, mit javasolna tenni a dolog ellen. Szóval, sántítok. Tudom, hogy ilyesmivel nem a szemészeten lelek gyógyírra, a gerincgyógyászatra mennék, de a rendszer nem érzékeli a fájdalmat és kacskaringós úton vezet a cél felé. Először is irány a háziorvos, akihez időpontot kell kérni. Népszerű ember, várni kell. A háziorvos ugyan nem szakember, de első körben úgy gondolja, ő is segíthet. Elküld röntgenre, ami nem baj, a dolog természetéből adódóan előbb-utóbb úgyis ott kötnék ki. De az eredmény birtokában sem küld azonnal tovább egy szakemberhez, majd ő. Izomlazító, fájdalomcsillapító, krém nem árthat, addig is kapkodjam savanyú cukorka helyett. Krémezni meg jó, azt mondják. Visszamegyek egy hét múlva (milyen jó, hogy az első randin tisztáztam a következő időpontját, mert az asszisztens nyaralni ment, kitől kérhettem volna?). Telik az idő, a gyógyszer nem hat, én várok türelmesen, a sok soron kívül érkező türelmetlen. Amikor bejutok, helyettesítő orvos van, aki széttárja a karját. Hát igen, van itt a leleten minden, mint a búcsúban, ez ilyen. Szedjem tovább a gyógyszert. Mondom, nem használ. Akkor felír mást, viszontlátásra. Kérdezem: nem kéne ezzel valami szakrendelésre esetleg? Hát, ha nagyon akarok. De ott is ugyanezt fogják mondani, esetleg felírnak gyógytornát, fiziót, de azt magán úton is találok. Jah, súlyos ezrekért, igen. Hát, azért én mégis megpróbálnám. Jó, akkor itt a beutaló ortopédiára, bár, lehet, hogy továbbküldenek majd reumára, sok szerencsét! Felhívom a rendelőt, mert ugye oda is csak időpont birtokában tanácsos leülni a sor végére. Június 15-én október 16-ra adnak időpontot! Könyörgöm, a lábam most fáj, most roggyanok meg, ha lépcsőzni akarok, ha csomag van a kezemben. Még csak 57 éves vagyok, szerintem néhány doboz tartós tej még bele kéne férjen! Úgyhogy várok a soromra, talán majd a fájdalom is múlik, mint az idő. Mindenesetre már eleget éltem ahhoz, hogy emlékezzek, volt időszak, amikor ha fájt valamim, odamentem a szakrendelőbe és nyögtem. Ők meg segítettek. Akkor, nem négy hónap múlva. Igazából ez az alapproblémám, hogy miért néznek ennyire kiskorúnak, hülyének, vagy nem is tudom, mit gondoljak erről? Ha a fogam fáj, fogászatra megyek, ha a szemem, szemészetre, ha a fülem, akkor a fül-orr-gégére, és igen, ha tudom, hogy a gerincem a ludas, akkor a gerincgyógyászaton kopogtatnék, nem a tüdőgondozóban. Nem mennék náthával a nőgyógyászatra és törött bokával végbéltükrözésre. Miért kell ehhez egy elirányító köztes állomás, aki sokszor tényleg nem is a megfelelő helyre küld?
Azt mondják, ne morogjak, mert csípőprotézisre két évet is várni kell. Asszem, ha valaha szakorvoshoz kerülök, rögtön kérek is egy beutalót arra is, mert amennyit várni kell, talán a csípőm is eljut abba a fázisba, és milyen remek lesz, hogy felkészülten várjuk a Nagy Napot. Basszus, 57 évesen nem ezzel kellene foglalkoznom, de a fájdalom néha elveszi az ember eszét. Akkor meg pláne, ha tudom, hogy a segítségre még sokáig várni kell.
1 megjegyzés:
Jaj, tökre sajnállak! Tudod, én is végigcsináltam ezt, nem volt már a gyógyszartárban olyan cucc, amit meg ne vettem volna. Két évem ment rá. Egyszer összeszámoltam, mennyit költöttem kencékre, masszőrre, stb.... százezernél abbahagytam... Végül engem az ötvenezres masszázsmatrac mentett meg (persze ezt még a százvalahányhoz hozzá kell adni), sajnálom, hogy neked nem használ. De hát bakker, nincs két egyforma eset. :-(
Megjegyzés küldése